"Megcsókolt.
Kicsit ideges lettem, mert nem tudtam, hogy mit kell csinálni, ezért próbáltam
hallgatni az ösztöneimre. És ez, azt hiszem bevált. Harry nagyon gyengén
csókolt, és ez mosolygásra késztetett. Mikor belemosolyogtam csókunkba, ő
elhúzódott, és kérdőn nézett rám.
- Mi tör… - de nem hagytam, hogy befejezze, mert magamhoz
húztam és megcsókoltam. Elkezdtük a mi kis csókcsatánkat, erre viszont már
mindketten mosolyogtunk."
Nagyon
el voltunk késve, még a vacsoráról is, de őszintén, ez nem nagyon érdekelt,
mert próbáltam a pillanatnak élni. Harry összekulcsolta ujjainkat, és úgy
siettünk vissza a központ felé. Mikor oda értünk szerencsére pont még jutott
nekünk valami kaja. Szememmel Chloé után kutattam, de sehol nem láttam.
-
Nem látom őket. – ráncolta homlokát Harry.
-
Sarah! – sietettem oda táboroztatónkhoz. – Itt kell ma maradni vacsora után?
Mármint kapunk új információkat?
-
Nem, ma nem kaptok! Viszont 11-kor találkozó van a központnál… Kaptok egy kis
meglepetést. – mondta mosolyogva. Kicsit gyanús volt, hogy nem valami kellemes
meglepetésre kéne számítanom, de inkább hagytam, és visszasétáltam Harryhez,
aki a telefonját nyomkodta. – Baj van Harry?
-
Liam vagy egy tucatszor hívott, de a telefonom nem szólt, mert repülő módba
tettem. Írt sms-t is, hogy ha esetleg látnám, akkor ők vacsora után elmentek
minket keresni, mert Chloé már nagyon aggódott. Szóval írtam neki vissza, és
fejemet rá, hogy ha visszaérünk a szobába, akkor aztán lesz balhé. – mondta és
hallottam, hogy most egyáltalán nincs kedve egy tömeg hisztihez.
Miután
megvacsoráztunk, utána visszasétáltunk a faházhoz, ahova egyikünknek sem volt
kedve bemenni és szembesülni a valósággal. De muszáj volt, így hát beléptünk az
ajtón.
-
Esküszöm, ezt nem ússzátok meg szárazon. – szűrte fogai közt a szavakat Chloé
idegesen. – Mégis ezt hogyan gondoltátok? Érted, nem egy órára, hanem 5-re
tűntök el, és Harry nem válaszol se sms-re, se hívásra… Ez nincs így rendben.
Még a programokra se jöttetek vissza.
-
Chloé! – szólítottam meg. – Figyelj, gyere velem és elmagyarázok mindent.
Rendben? – kérdeztem és magamra erőltettem egy mosolyt, mondjuk ez nem volt
olyan nehéz feladat most számomra.
Chloé
kiviharzott a faház ajtaján, én pedig utána mentem, de mielőtt kiléptem volna
az ajtón kérdőn Harryre néztem, aki mosolyogva bólintott.
-
Chlo! Figyelj, Harryvel egésznap lent ültünk a mólón, és beszélgettünk, és
nagyon jó volt. – fürkésztem az arcát, hogy lássak valami reakciót mondataimra.
De semmi, csak az üres tekintet. Megértem, hogy mérges, én is az lennék. Pár
perc hallgatás után újra belekezdtem. – Megcsókolt.
-
Hogy mit csinált? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
-
Megcsókolt. – nevettem fel kínosan.
-
De várj, akkor beszéltetek is róla? Mármint kettőtökről? Azért voltatok ott? Ha
igen, akkor bocsánat a kirohanásért, és jézusom. Ááá, jézusom, ez über király
El. – ezt mind levegő vétel nélkül mondta és egy kisebb sipítással a hangjában.
-
Chlo, nyugi van. – mondtam nevetve. – És igen, főleg rólunk beszéltünk, ha
egyáltalán van ilyen dolog, hogy mi.
-
Ne butáskodj már! – ütött meg játékosan. – Persze, hogy van, hiszen megcsókolt,
és te viszonoztad. – ezen el kellett gondolkodnom, van egyáltalán most olyan,
hogy mi ketten? Vagy csak olyan van, hogy Harry és El? Megfogtam Chloé karját
jelezve neki, hogy én visszamegyek a faházba. Mikor beértem meglepetten
fogadtam, mikor Liam megölelt, kicsit hirtelen jött de viszonoztam kedves
gesztusát.
-
Örülök nektek, és köszönöm. – súgta a fülembe Liam.
Meg
mosolyogtam mondatát, mikor kibontakoztunk egymás karjaiból Harryt kerestem a
szememmel, de nem találtam. Biztos elment átöltözni.
-
Jaj! Fiúk-lányok, Sarah mondta, hogy 11-re kint kell lenni a központban, mert
valami meglepetést csinálnak nekünk. – mondtam és azzal a mozdulattal vissza is
tettem a helyére a pizsamámat.
Már
csak Harryt vártuk az ajtóban, és mikor megérkezett együtt indultunk a
központhoz. Út közben Harry mellém jött és a derekamra tett kezét. Ezen
elmosolyodtam, és én is ugyanezt tettem. Amikor odaértünk Sarah külön tette a
fiúkat és a lányokat. Így hát elszakadtam Harrytől, de azért kaptam még egy
puszit mi előtt elengedtük volna egymást. Borzasztóan örültem, hogy Harryvel
ilyen gyorsan összejöttek a dolgok. Bár nagyon fura, az tény, hogy iszonyat
gyorsan. Alig volt előzmény, de ahogy már mondtam, a pillanatnak élek. Ebben a
táborban biztos. A lányokat elvitték a központtól, be az erdőbe. Eszembe jutott
a hamis test amit találtunk, és ezért elkezdtem félni, és éreztem ahogy egy
könnycsepp végig folyik az arcomon. Chloé nem láthatta, hogy mi történt hiszen
vak sötét volt. Ahogy egyre beljebb mentünk, annál jobban jöttek elő a rémképek
a fejemben. Nem csak a nő akit itt láttunk, hanem az amikor apuval ott voltam
akció közben és láttam azt a szegény asszonyt, aki szinte előttem vérzett el.
Csak ezek a képek voltak most ott a fejemben, mikor egyszer csak megbotlottam
és a földre kerültem. Chloé aggódóan nézett rám és felsegített.
Volt
viszont egy pont ahol annyiszor villantak a fejembe a képek, hogy nem bírtam
tovább. Muszáj volt egyedül lennem, most muszáj. Futásnak eredtem abba az
irányba ahonnan jöttünk. Chloé utánam kiáltott, de én csak futottam a tisztás
felé, mit sem törődve barátnőmmel, aki minden bizonnyal követett. Elbújtam az
egyik fa tövében és meg vártam míg tovább megy. Én pedig elindultam az egyik
irányba, de nem tudtam hol is vagyok pontosan. Össze-vissza kóvályogtam, míg
úgy döntöttem, hogy inkább alszom itt az erdőben és reggel visszamegyek, ezért
felmásztam egy vastagabb törzsű fára és ott aludtam el. Az álom azonnal el is
nyomott, hiszen olyan sokat sírtam.
Reggel
magamtól keltem, végre nem arra a hülye hangra ami Mark telefonjából szól, de
nagyon fáztam, és éreztem, hogy még tegnap este lehorzsoltam a combom mászás
közben. A lábamon ott volt az alvadt vér és a nadrágom is kiszakadt. Lemásztam
és próbáltam megtalálni a visszavezető utat a központ felé. Körülbelül fél óra
múlva meg is láttam a központot és pár táborvezetőt, akik aggodalmasan
tanácskoztak. Mikor megláttam Saraht megörültem, hátha segít nekem, és ad egy
takarót meg egy fejfájás csillapítót.
-
Eleanor! – kiáltott Sarah. – Jézusom, hogy nézel ki? Mi történt drágám?
-
Én csak… eltévedtem tegnap este, és nem találtam vissza ezért egy fán aludtam,
ennyi történt. – mondtam határozottan. Mondjuk ez a fán aludtam dolog, eléggé
keservesen hangzott.
-
Figyelj, menj vissza a szobátokhoz, és viszünk neked teát és reggelit! A
barátaid mind ott várnak rád a házban. – mondta kedvesen Rob.
-
Megkérdezhetem, hogy mennyi az idő?
-
Még csak fél hat van, drágám. – mondta Sarah. – Szóval még nyugodtan aludhatsz.
Jaj, El már majdnem kihívtuk a rendőrséget.
-
Ennyire nem volt rossz a helyzet. – mondtam és kínosan felnevettem.
-
Ha tudnád… Na, de menj vissza a házba! – mondta sürgetően. Én pedig elindultam
a megszokott útvonalon a kis faházba, ahol barátaim, sok-sok kérdéssel fognak
bombázni. Már ott voltam, mikor Harryt pillantottam meg a ház előtt járkálva
fel-alá. Látszott rajta, hogy nem sokat aludt, és emiatt én voltam a hibás.
-
Harry. – szólítottam kissé rekedtes hangon. Hangomra felfigyelt és felém
sietett.
-
Jézusom El. – mondta és magához ölelt. – Jól vagy? Mi történt? Vagy nem akarsz
róla beszélni? Figyelj, nem kell, csak mond és abbahagyom… - nem hagytam, hogy
befejezze, mert kezemet arcára tettem, és így szóltam.
-
Harry nyugi, nem történt semmi, csak besokalltam. Eszembe jutott az a test,
amit találtunk, meg az a nő, akit anno láttam majdnem meghalni, és nem megy
nekem a kettő egyszerre. Sajnálom én nem akartam eltűnni, csak rossz irányba
indultam és eltévedtem, így inkább aludtam az erdőben. – mondtam még mindig
kezemet arcán tartva.
-
Megint olyan tehetetlen voltam… Nem engedték, hogy segítsek keresni. Pedig
megtaláltalak volna, tudom. – mondta és éreztem, hogy könnyeit nyeli, ami olyan
aranyos volt tőle.
-
De most már itt vagyok. – mondtam mosolyogva, és adtam egy puszit az orra
hegyére. – Gyere, menjünk be, mert látom te sem aludtál valami sokat az éjjel,
ahogyan én sem. – azzal a mozdulattal megpördültünk és besiettünk a faházba. Én
gyorsan átöltöztem és meg mosakodtam. Mikor kimentem egy kicsit megijedtem,
mert Harry ott ült az ágyamon az ajtót figyelve, mintha talán sose jönnék ki
onnan. Ő már pizsamában volt, oda mentem hozzá, és lehajoltam, hogy
megpusziljam a homlokát, de hirtelen felállt és magához szorított. Így
lehettünk körülbelül egy jó tíz percig. Mikor elváltunk én befeküdtem az
ágyamba, ahogy Harry is, és lecsuktam a szemeim.
Már
vagy húsz perce ott forgolódtam, mikor Harry rákérdezett.
-
Jól vagy gyönyörűm? – kérdezte lágy hangon,na és a becenév, majdnem elájultam.
-
Harry. – mondtam nyűgösen. – Nem akarsz ide jönni és velem aludni, mert most
sehogy se tudok elaludni. – mondtam szomorúan, de ahogy kimondtam már
megéreztem Harry testéből áradó meleget magam mellett. Átölelt, és így már
sokkal jobban éreztem magam. Nem is olyan sok idő múlva, miután egy puszit is
kaptam, sikerült álomnak jönni szemeimre.
Halk
kuncogásra ébredtem, persze ki más is lehetett volna, mint Chloé. Ott állt az
ágyammal szemben, és engem és az édesen alvó Harryt figyelte. Mikor meglátta a
tekintetem azonnal elnevette magát. Láttam ugyan, hogy ő is nagyon aggódott
tegnap, de gondolom mikor meglátott akkor ez az érzés elszállt. A semmiből
előbukkanó alsógatyás Liam is társult barátnőmhöz, de mikor meglátta, hogy
észrevette, akkor még a huncut mosolyt és egy kacsintást küldött felém. Ezen
csak megforgattam a szemem, és próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, persze úgy,
hogy Harry ne hogy felébredjen.
-
Chloé! Ne állj ott, inkább mond meg, hogy mennyi az idő. – utasítottam.
-
Nyugi van! – mondta mosolyogva. – Fél tizenegy van, de Rob mondta, hogy had
aludjatok, szóval a délelőtti programokra ebből a házból senkinek nem kellett
mennie.
-
Hát rendben. És mit csinálunk az elkövetkezendő két és fél órában? – kérdeztem,
de bár csak ne tettem volna.
-
Főleg téged akartunk meghallgatni, hogy mi is történt tegnap este pontosan.
Aztán gondoltunk édes kettesben hagyunk Haroldal, hogy nyugodtan enyelegjetek
csak. – mondta nevetve Liam. Én csak forgattam a szemem mondatára.
-
Elmesélem, de szerintem töltsük el együtt azt a kevés kis időt. Szükségem van
egy kis nevetésre. – mondtam egyszerűen.
-
Pedig Harold nagyon fogja sajnálni, hogy így döntöttél. – nevetett Liam.
-
Szóval. – ültem fel az ágyban. – Ugye Sarah nagyon bevitt minket az erdőbe, és
nekem eszembe jutott az a mű test izé, amit a mi nap találtunk. Eléggé
megijedtem, és erre még rájött az, hogy még mikor 10 éves voltam, apuval
bementem a rendőrségre, és sajnos akcióba is elvitt, mert még se hagyhatott
egyedül. Egy nőt raboltak el előtte két nappal, és apáék megtalálták, de nem
teljesen életben, hanem megkéselve. A nő konkrétan a szemem láttára vérzett el.
Én csupán 10 éves voltam, szóval eléggé megrázó egy élmény volt. – mondtam, és
nem mertem a tekintetükkel szembesülni, ezért a padlót tanulmányoztam.
-
Annyira sajnálom. – mondta Chloé, és megölelt. Ez egy kicsit furán jött ki,
mert eldőltünk, egyenesen Harryre, aki kicsit furcsállta ezt a pózt, de velünk
együtt jót nevetett rajta.
-
Lányok, ha még pár percig így maradunk, akkor megfogok, fulladni. – mondta
Harry nevetve. Lekecmeregtünk róla, de muszáj volt beszólnom neki, valahogy nem
bírtam ki.
-
Szóval elvagyunk, hízva Harold? Azt mondod, hogy annyira nehezek vagyunk, hogy
megfulladsz alattunk? – kérdeztem és közben mérgesen próbáltam rá nézni.
Láthatóan eléggé meglepődött, és még az alvás miatt kicsit kótyagos is volt,
ami pont kapóra jött. Chloé is beszállt a játékomba.
-
Most nagyon durván bele gázoltál a lelkembe, tudod? Soha senki nem beszélt még
így róla, és ez rosszul esik Harold. Tudod milyen nehéz lánynak lenni?
Próbáltad már? – azzal hozzávágott egy párnát és sértődötten elvonult a szoba
másik végébe, de láttam rajta, hogy nem bírja sokáig nevetés nélkül, mikor Liam
a legnagyobb meglepetésemre szintén csatlakozott.
-
Nem tudom, hogy mi van veled tesó, de ez nagyon nem volt szép tőled. Igazán vigyázhatnál
a szádra fiatalember. – mikor ezt kimondta nekem muszáj volt elfordulnom, mert
nem bírtam tovább. Szegény Harry olyan értetlen képet vágott, hogy egyikünk sem
bírta tovább, már csak másodpercek kérdése volt, hogy mikor adjuk fel.
-
Ti megbuggyantatok? Komolyan ezt vagytok képesek feltételezni rólam? – és igen.
Ő is belement a játékba. Hogy honnan tudom? Hallom a hangján, olyan hanglejtést
használ. – Nem is vagytok a barátaim, ha azt hiszitek, hogy megbántom a
lányokat. Nekem is vannak érzéseim tudjátok? Én is emberből vagyok. – na, itt
mindenkinek elszakadt a cérna. Elkezdtünk mindennél jobban nevetni, és nem
tudtuk abbahagyni. Körülbelül 5 perccel később Amber jött be kikerekedett
szemekkel, mikor meglátta, hogy mind a négyen a földön fetrengünk, és ahogy
csak a hangszálaink bírja, nevetünk.
-
Jól van… Ez fura, de elnézem nektek, mint pillanatnyi elmebaj. – mondta kínosan
mosolyogva. És ki ment a házból.
-
Azt hiszem kicsit össze kéne szednünk magunkat. – mondta még mindig könnyezve a
nevetéstől Liam.
-
Ebben egyetértünk. – mondtam én és Chloé totál szinkronban, amin megint
elkezdtünk nevetni.
-
Shh. Srácok! Ti is halljátok? – kérdezte véresen komoly fejjel Harry.
-
Nem. – mondta Chloé, de fülelt, hátha ő is hallja. Én se halottam, semmit, és
ahogy ránéztem Harryre észrevettem, egy huncut kis mosolyt a szája szélén.
Azonnal tudtam, hogy csak visszakapjuk előző kis játékunkat ezért oda mentem
hozzá, és játékosan belebokszoltam a karjába. Nem hiszem, hogy vette a célzást,
de mindenesetre, mikor lehajoltam a törölközőmért, és a tisztálkodó szereimért
egy erős kezet éreztem a hasam körül, és mikor felegyenesedtem megéreztem Harry
ismerős illatát, amitől megnyugodtam. Megfordultam ölelésében, és abban a
pillanatban mikor befejeztem forgásomat, ő lecsapott ajkaimra. Kicsit zavarba
jöttem, hiszen ott volt Liam és Chlo is a szobában, de viszonoztam édes
csókját. Nagyon édes volt, hogy miután elváltunk nem akart elengedni. A szívem
nagyin hevesen vert az előző kis jelenetünk miatt, hisz mikor megfordultam és
elindultam a mosdóba, akkor Liam önelégült vigyorával találtam szemben magam.
Miután
mindenki elkészült, még volt fél óránk ebéd előtt, ezért úgy döntöttünk
kártyázunk egyet. Liam szerzett is egy paklit. Jó volt, hihetetlen, hogy ezzel
a társasággal csak és kizárólag jól tudom magam érezni. Eddig egyszer se volt
olyan, hogy ne nevettünk volna valami hülyeségen, amit egyikünk csinált. Nagyon
örültem, hogy találtam ilyen barátokat.
Ebéd
után elmentünk a programokra, ahol nem sok érdekes történt, hiszen ma én csak
egyszer voltam együtt ismerős arccal, de akkor is csak Markkal. Nem mondom,
hogy baj volt, hogy Mark volt ott, csak időközben a többiekkel jobban lettem,
mint a kis Markkal. Vacsora után szóltak, hogy kilenckor van találkozó a
tábortűznél, mert ma éneklünk és sütögetünk. Ez egy kicsit feldobott, hiszen
imádtam ezt a részét a táboroknak. Ez egy tipikus tökéletes befejezése a
napnak.
Visszamentünk
a faházba és felvettünk melegebb ruhát is, hiszen a levegő jóval lehűlt délután
óta. Chloéval megbeszéltük, hogy tartanunk kell egy gyors megbeszélést, mert ő
nem bírja ezt az egész dolgot. Itt kicsit bajban voltam, mert nem tudtam, hogy
pontosan milyen egész dologra is gondol.
Húsz
perc múlva késznek éreztük magunkat és elindultunk a tábortűzrakó hely felé. Harry
végig fogta a kezem, ami nagyon jól esett, de hirtelen elkezdett lassítani, és
próbálta nekem jelezni, hogy egy kicsit maradjunk le a többiektől.
-
Mi az? Baj van Harry? – kérdeztem és meg se próbáltam leplezni aggódó
tekintetem.
-
Ugyan. – mondta mosolyogva. – Mi lenne? Csak azért akartam lemaradni, hogy
elmondjak valamit. – itt vett egy nagy levegőt, mintha valami életbe vágóan
fontos beszédre készülne. – Tudom eddig még egyikünk, se mert erről beszélni,
de muszáj lesz egyszer. Szóval először is El, te Anglián belül hol laksz? –
kicsit meglepett a kérdése, de igaza volt, muszáj volt erről beszélnünk.
Éreztem, hogy nagyon fél a válaszomtól, és én is féltem attól, hogy ha most
kimondom azt az egy szót, akkor minden borulhat. De sajnos muszáj lesz.
-
Harry én Seaforban lakom. – mondtam és majdnem összeestem az idegességtől, hogy
most mi lesz ha ő esetleg Manchesterben lakik, vagy messzebb? Nem is mertem
erre gondolni, de nem is volt rá lehetőségem, mert Harry felkapott és megölelt.
-
Istenem, most nagyon boldog vagyok. – mondta egy őszinte mosollyal az arcán.
-
Harry te hol laksz? – kérdeztem félve.
-
Én Brightonban, El. Tőled busszal 25 percre. – mondta és mintha megcsillant
volna egy könnycsepp a szemébe. Mikor kimondta nekem is sírni támadt kedvem, de
csak örömömben. Annyira örültem, hogy ez így van, és még meg is csíptem magam,
ne hogy véletlenül álmodjak.
-
Ezt meg miért csináltad? – kérdezte Harry és furán nézett rám.
-
Csak megnéztem, hogy tényleg a valóságban vagyok-e vagy csak álmodom. – mondtam
felhőtlenül mosolyogva.
-
Itt vagy a valóságban szépségem. – a becenévre elpirultam, de szerencsére nem
láthatta, hiszen sötét volt. – Itt vagy velem, és én is veled. – ahogy ezt
kimondta, nekem végem volt, nem bírtam. Megcsókoltam. Olyan gyengéden csókolt,
de mégis szenvedélyesen. Ez a fajta gyengédség engem lázba hozott, és csak még tovább
faltuk egymás ajkait.
Miután
elengedtük egymást, ami eléggé nehezen ment, kézen fogva odasétáltunk a
tábortűzhöz, ahol barátaink már nagyban beszélgettek, és várták, hogy a tűz meg
gyulladjon. Én Harry vállára hajtottam a fejem és úgy beszélgettem Amberrel és
Chloéval, meg még egy-két lánnyal akiknek nem tudtam a nevét. Nagyon meghitt
volt.
Már
egy ideje sütögettünk és beszélgettünk, mikor úgy éreztem egyre hidegebb van,
és nagyon elkezdtem fázni, ezért közelebb mentem a tűzhöz, ahogy csak tudtam.
Éreztem, hogy Harry még úgy is, hogy Liammel és pár sráccal beszélget, figyeli
minden rezzenésem. Ez megmosolyogtatott. Pár perc múlva vissza ültem mellé, és
megint a vállára helyeztem buksimat.
-
Te fázol El. – állapította meg vacogásomból. Valami nagyon frappánsat akartam
válaszolni, de csak ennyi telt tőlem.
-
Jaj, Harold. – nevettem fel. Ő erre kérdőn nézett rám, de azonnal megértette,
hogy nekem csak szimplán túl késő van. Pár perc csend után felszólalt egy gitár
is, és egy ismerős dal. Nem jutott eszembe mi az, de énekeltem együtt a
többiekkel. Egymás után jöttek az újabb dalok, mindegyiket fejből énekeltük.
Aztán Chloé odahajolt a gitáros fiúhoz és elkérte a gitárt. Mikor az első hang
felcsendült azonnal felpattant a szemem, és talán még egy kicsit meg is
könnyeztem az ismerős dallamot. Nem sokaknak volt ismerős, de szinte senki nem
tudta a szöveget rajtam és gitározó barátnőmön kívül. És mikor meghallottam,
hogy valaki elkezd mellettem énekelni, meglepetten vettem észre, hogy Harry az.
Harry, aki énekelte az Impossible-t, és engem azonnal elkapott a sírás, de
nyeltem vissza könnyeim, hisz a fiú aki tetszik a szemembe nézve fejből énekli
egyik kedvenc számomat. El sem hittem. A dal közben Harry vacogásomra felfigyelve
rám terítette pulcsiját. Én csak mosolyogva figyeltem minden egyes mozdulatát
és felcsillant a szemem minden egyes gyönyörű hangra, ami ki jött hangszálai
közül. Könnyes szemmel gondoltam bele a helyzetembe. A fiú aki mellettem ül és
énekel elrabolta a szívemet.
