16. Örvény

Kukucs🙈

Épp vonaton ülök haza fele az iskolai táborból és gondoltam boldogítalak titeket egy új résszel😏

A végén légyszi írjátok meg kommentben a véleményeteket. 

Jó olvasást😍

All the love

xx T

Hallottam, hogy közelít valaki az ajtó felé, és a szívverésem egyenlő volt a fénysebességgel. A zár lassú kattanással jelezte, hogy az ajtó nyitható. A kilincs megmozdult, és az ajtó kitárult. A barna hajú fiú ijedt és meglepett arcot vágott egyszerre, aztán könnyek gyűltek mindkettőnk szemébe, és én léptem oda megölelni. Viszonozta a gesztusomat, és erősen szorított magához. Tudom, hogy csak pár hónapja nem láttuk egymást, de ez most mindennél többet jelentett. Ezt a pillanatot ki akarom ragadni, és elraktározni egy olyan helyre, ahonnan majd elő tudom venni a szomorú időkben. Ölelésünk egy hang szakította meg.
- Liam ki az? – sipítozta Chloé a nappaliból, de hallottam a lépteit az előszoba felé. A lány feltűnt a kis folyosón velünk szemben, és ahogy meglátott kikerekedtek a szemei, és futva, illetve sikítva indult meg felém. Kicsit meg is ijedtem, főleg mikor rám vetette magát, de megtartottam, és átöleltem. Pár perc után kibontakoztunk az ölelésből, és a két legjobb barátom kérdés nélkül behúzott a nappaliba. A nappaliba ugyanúgy meglepett arcokkal találtam szemben magam. Mark hasonlóan ugrott rám, mint Chloé. A többiek is sorra ölelgettek, puszilgattak.
- Meddig maradsz? – kérdezte félve Amber, mikor mindannyian helyet foglaltunk a nappaliban.
- Sokáig. – vigyorogtam. Az arcok, akik velem szemben voltak mind értetlen kifejezéseket vettek fel.
- Az pontosan mit akar, jelenti, hogy „sokáig”? – idézett Mark.
- Azt, hogy egyetem előtt, és még lehet, hogy azután se szabadultok meg tőlem. – nevettem, mire Chloé megint rám ugrott. Mindenki nevetett, és mosolygott.
- Mérges vagyok rád! – jelentette ki a rajtam terpeszkedő lány, és lekászálódott rólam.
- Gondoltam erre is! Azért vagy mérges, mert nem szóltam, hogy visszaköltözöm. Képzelheted mennyire nehéz volt magamban tartanom majdnem két hónapig. – meséltem. – Majdnem minden nap beszéltem valakivel, és mindig ott volt bennem, hogy gyerünk nem szabad elszólnod magad, mert meglepetés.
- Két hónap, Ellie? – szólt közbe Liam. – Két hónapja tudod, hogy visszajössz, és egy nyamvadt szót nem szóltál?
- Meglepetésnek szántam, és úgy láttam örültök nekem, de ha balhét akartok, akkor inkább elmegyek és megvárom, míg lenyugszotok. – mondtam nyugodtságot leplezve, és szépen lassan felálltam, de csak drámaian.
- Ne menj. – szólalt meg azonnal Amber és Mark egyszerre. Amberről tudtam, hogy ő most, sőt soha nem akar többet nekem rosszat, hiszen konkrétan miatta ütött el az az autó.
Ránéztem Liamre, majd Chloéra akik kerülték a tekintetem, és pontosan tudom, hogy miért. Mert nyertem. Elvigyorodtam, és gondoltam rá teszek még egy lapáttal.
- Hát ebben a szobában csak két embernek számítok, akkor szólok is Harrynek, hogy mondja vissza a repjegyet, a lakásunk, és a nevezését is. Persze azt is közlöm vele, hogy nekem meg Tommynak vegyen visszafelé repülőjegyet. – elindultam ki a konyha felé, és onnan az előszobába vezető folyosóra, de nagyon drámaira sikerültek a lépteim.
- Oh, come on! – hallottam Liamet szitkozódni, és megjelent a folyosón. – Ellie, ne csináld! – megfordultam, és a szemébe néztem.
- Álljon meg a menet! – hallottam Chloét, aki hirtelen az orrom előtt termett. – Mi az, hogy lakást? És milyen nevezés? Kislány, nem úszod meg ennyivel. – mondta a homlokát dörzsölgetve, és visszavitt a helyre ahol a többiek tágra nyílt szemekkel figyelték az eseményeket. Chloé betessékelt, és leültett.
- Mindent tudni akarok. MOST! – szegény kicsit ideges lett, de mindig ez történt, ha információ hiányba szenvedett. Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Aznap mikor kiengedtek a kórházból, anya és apa felajánlották, hogy Tommyval visszaköltözhetünk, amennyiben szándékunkban áll. Nekem nagyon kétséges volt, hiszen még csak épphogy visszakaptam Harryt, nem akartam megint elveszíteni. Nem bírtam volna ki. Még aznap elmondtam Harrynek, és muszáj volt valahogy megoldanunk, hiszen nélkületek se tudok élni. Pár napra rá eszembe jutott, hogy Harry jelentkezhetne a Londoni X-faktorba és akkor elengedik ide lakni, de ha akar, bármikor kiszállhat. Jelentkezett is és anyukája beleegyezett, és megbeszéltük, hogy összeköltözünk, én, Tommy és Harry. Anyáéknak ez az ötlet, még mai napig nem tudom, hogy miért, de nem tetszett. Olyannyira nem, hogy én soha nem láttam még őket olyannak, ahogy viselkedtek. Aztán beadtuk nekik, hogy én már felnőtt vagyok és, hogy kell egy kis önállóság, meg minden. Nekik ez már tetszett is, de csak akkor fogadták el, ha saját lakásba költözök, és nem Harryéknél lakunk végig, és persze csak akkor, ha jól tanulok, és dolgozok is. És itt jön már Anglia képbe, mert, hogy már itt vagyok, és a lakás is meg van, és minden iszonyat jó. – kifújtam a levegőt, és elgondolkodtam, hogy kihagytam e valamit.
- Harry komolyan jelentkezett abba a tehetségkutatóba? – kérdezte nevetve Mark.
- Igen, és már volt egy fordulón. Akkor mikor itt volt a múltkor, és tovább is jutott. – Liam szeme kikerekedett, de nem értettem, hogy miért. – Minden rendben Payne?
- Hát ez nagyon vicces! Mikor megérkeztél, már akkor bizarr lett, na de most. – nevetett. – Tudjátok, mikor a Budapesti látogatás után bementem Londonba, akkor én nevezni mentem, és 3 napja mikor szintén bent voltam, akkor a meghallgatás miatt mentem oda. Ma akartam bejelenteni, azért hívtam ide mindenkit, hogy egyszerre halljátok a hírt, hogy továbbjutottam. – darálta le Liam. Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Ugyan csak pár percig, de óráknak tűnt. Hirtelen meggondolásból, rá ugrottam és egy nagy ölelésbe részesítettem.

- Nagyon büszke vagyok rád! – mondtam és belefúrtam a könnyes tekintetem a vállába. Lehet, hogy kicsit meglepődött, de az ölelésem viszonozta. Ahogy elhúzódtam tőle láttam Chloé értetlen tekintetét.
- Skacok, nekem ez túl sok egy napra! – nevetett Chloé és ő is átölelte a fiút.
- Azt hiszem ideje felhívni Harryt és neki is elujságolni ezt. – jelentette ki Mark és elővette a telefonját. Ahogy mindenki rábólintott, kezdeményezte a hívást. Harry csak a második csörgésre vette fel.
- Csá! Miújság? – beszélt bele Harry a készülékbe.
- Szia! – köszöntünk egyszerre mi is.
- Ja, hogy ti mindannyian ott vagytok. -  nevetett a göndör.
- Igen, és mindent tudunk! – mondta Chloé, igaz kicsit megvetően, de senkit nem zavart. – Ellentétben veled...
- Ezt, hogy érted? – ráncolta a homlokát.
- Ezt úgy érti, hogy... – utánozta Liam a bartátját. - ...ellenfelek lettünk.
Harry arca kicsit eltorzult és átformálódott értetlenné. Mi a vonal másik oldalán csak kuncogtunk, de elhallgattunk azonnal mikor újra beleszólt a telefonba.
-Beszéljetek már érthetőbben. – nevett kínosan.
-Az X-faktorba te bolond. – mondtam ki végül én. Az arca egy pillanatra még számomra is megfejtethetetlen kifejezést mutatott. Egy percre rá pedig már szélesen mosolygott, és ő is gratulált. A lányok mind ki vonultak a konyhába, velem együtt, hogy csináljunk valami ennivalót. Mark és Liam pedig még beszélgettek Harryvel.
Az egyszerű paradicsomos spagetti mellett döntöttünk. Felosztottuk a munkát és a főzés elkezdődött. Otthonosan mozogtunk Liamék konyhájában, hiszen nagyon sokszor voltunk már így. Láttam benne egy kis változást, amit még Liam is említett korábban, hogy megcsináltak. Új főzőlap lett, ez, bár digitális és nem gázas. A tányéraik is újak, úgy ahogy a fehér pult is. Egyszer csak hallottam Liamet aki a nevemet mondta, jelezve, hogy menjek vissza a nappaliba. Szépen lassan visszacsoszogtam a helyiségbe. Kiderült, hogy csak Harry szeretne velem beszélni, így átvettem a telefont és leültem a kanapéra.
- Na, már megint mi kell? – mosolygtam bele a kamerába.
- Csak gondoltam közlöm a drága barátnőmmel, hogy korábban érkezek, mint 10 nap, pontosabban holnapután megyek. – vigyorgott.
Kicsit meglepődtem a bejelentésén, de örülök, hogy nem kell 10 napot külön töltenünk, csak kettőt.
- HARRY!? – hallottam egy ismerős női, sipítozó hangot. Süthetett az arcomról, hogy hallottam, ahogy a meglepettség és az értetlenég is. Ahogy felnéztem a velem szemben ülő Liamre, tükröződött az arcom az övén.

Már eltelt majdnem 24 óra Harry hívása óta és én még mindig nem értek semmit. Sírni akartam, de nem voltak könnyeim, csupán magam elé bámulva ültem a kanapén. Mikor az egész dolog történt én egyszerűen kinyomtam a göndört. Azóta persze, nem is egyszer keresett, nem csak engem hanem mindenkit, de nem válaszoltunk a hívásaira. Időközben sikerült arcot párosítanom a sipitozó hanghoz. A neve nem jut eszembe, de emlékszem, hogy még elsőnap leszólított minket az utcán és tönkretette a napunkat.
Mi a francot keres Harrynél? Lehet, hogy ezt tőle kéne kérdeznem, de félek a válaszától. A fejembe már le is játszódott ez a jelenet. Annyit mondaná, hogy bocsi de nem kellesz, és nem várok rád többet, már így is vesztegettem az életemből rád sok-sok évet. Ahogy ezt mégegyszer végig gondoltam az ájulás kerülgetett.
Liam nagyon bízott abban, hogy biztos csak pakolni segít,vagy valami ilyesmi. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, de érdekes módon nem Harry volt, hanem Tommy.
- Szia! – tettem a fülemhez a fehér telefont.
- Szia, figyelj Harry állandóan hívogat, hogy szóljak neked, hogy a a valaki az az anyukája barátjának a tanítvány, és csak korrepetálás miatt volt ott. – ahogy meghalottam a szavait, elkapott a röhögő görcs. Megköszöntem drága öcsémnem a közvetítést, és kinyomta. A többieknek elújságoltam mindent amit megtudtam, aztán elvonultam és tárcsáztam Harryt.
Nem vette fel, így megpróbáltam még kétszer, de harmadszorra kinyomott. Szomorúan vissza battyogtam a nappaliba, ahol a többiek filmeztek. Leültem közéjük és majszolgattam a film közben egy kis popcornt is.
Körülbelül 20 perc telhetett el azóta mióta utoljára próbáltam hívni a fürtöst, mikor megszólalt a csengő. Liam szitkozódva állt fel és ment ajtót nyitni.
- Ellie! – kiáltott Liam az előszobából. – Gyere ide légyszíves.
A fiú kérésére megmozdítottam az elgémberedett lábaim és elindultam az említett helyiség felé. Ahogy megláttam az ajtóban tornyusoló alakot, elfutni támadt kedvem. Nem futottam el, de nagyon közel álltam hozzá.
- Undorító vagy Harry Styles, gusztustalan amit művelsz. – mondtam és a szememből csöpögő esővel viharosan elsétáltam, biccentve Liamnek, hogy ne engedje be.

15. Szia, szerelmem.

Na sziasztok pupákok!

Holnap (vagyis ma) el utazom egy rettenetes helyre! Egy táborba amiben már tanulnom kell >.<. Őszintén, semmi kedvem hozzá. Viszont nektek gondoltam azért okozok egy kis örömöt azzal, hogy korábban teszem fel az új fejezetet. Nem a leghosszabb alkotásom, de nekem tetszik:3

Na jó olvasást.

All the love

xx T

Remegő kézzel tettem le a készüléket magam elé. Azt mondta, hogy elköltözünk, együtt, ketten, vissza Angliába. Felpattantam, és elindultam Tommy szobája felé. Mikor felálltam, egy kicsit megszédültem, de egy pillanat alatt kitisztult a fejem. Ahogy csak tudtam, loholtam Tommyhoz. Kopogás nélkül nyitottam be az ajtón, és sajnálatomra nem volt a szobában. A nappali irányába vettem az irányt, hogy anyáéknak számoljak be a történtekről. Apa tévét nézett Mattel, anya a konyhába pakolt, és Tommy még mindig sehol.

- Hol van Tommy? – kérdeztem egy levakarhatatlan mosoly keretében.

- Telefonál a barátnőjével. – válaszolt apa.

- Téged meg mi lelt? – kérdezte furán Matt.

- Ezt, hogy érted?

- Konkrétan hallom a szívverésed és gyanúsan mosolyogsz. – mondta mit sem sejtően.

- Tudod Matt, veled ellentétben én visszaköltözök Seafordba, Tommyval és Harryvel. – mondtam fülig érő szájjal.

- Hogy mi? – fakadt ki apa, és bátyám egyszerre.

- Harry is visszajön velünk. – mondtam egyszerűen, aztán vettem egy nagy levegőt, és felkészültem a még ennél is nagyobb hír bejelentésére. – Szeretnénk egybe költözni. Persze Tommy is velünk lakna, csak szeretném, hogy Harry is velünk legyen, és nem elég, ha a szomszédba költözik.

Nem tudtam, hogy mire számítsak, de erre nem számítottam. Mindig is olyan kép volt a fejembe a szüleimről, hogy mindent megpróbálnak nekem megoldani és a testvéreimnek is, a mi boldogságunk érdekében. Most viszont láttam apa szemében egy olyan dolgot, amit soha nem fogok elfelejteni. Ez pedig a csalódottság volt. Azt várták, hogy itt maradok. Mikor is viszont kimondtam az összeköltözést, anya berohant a konyhából, és azonnal elkezdte, szinte ordibálva, hogy ez már pedig nem fog megtörténni, mármint az összeköltözés. Könnyek gyűltek a szememben anya minden szava hallatán. Tényleg elhordott mindennek, én pedig már szégyelltem magam a miatt is, hogy élek.

Hirtelen becsapódott a bejárati ajtó, és Tommy lépett be a kellemesnek nem nevezhető hangulatba.

- Mi történt? – kérdezte összeráncolt homlokkal.

- Megyünk Seafordba. – mondtam könnyes szemmel, és kifutottam a helyiségből. Kitapogattam a telefonom a zsebembe, és készen álltam utamra. Felvettem egy farmerdzsekit, belebújtam a vászoncipőmbe, megfogtam egy kulcscsomót, és kiléptem a szabadba. Tárcsáztam Harryt, aki azonnal válaszolt hívásomra.

- Mond hercegnő! – hallottam a hangján, hogy mosolyog, ettől még jobban összeszorult a szívem, és könnybe lábadt a szemem.

- Gyere értem, kérlek. – mondtam már szinte bömbölve.

- Otthon vagy?

- Igen.

- Megyek! – és letette. Kicsit arrébb sétáltam, hogy anyáék ne vegyenek észre az ablakból.

Harry nagyon gyorsan ideért. Beültem a kocsiba, szemem már vörös volt és bedagadt. Harry áthajolt a sebváltó fölött, és átölelt. Nagyon jól esett, erre most tényleg szükségem volt. Gyengéd puszikat is ajándékozott, amiket arcomon szétszórva kaptam.

- Harry? – néztem rá, még mindig könnyes tekintettel.

- Tessék? – mosolygott elbűvölően.

- Aludhatok ma nálad, kérlek?

- Persze, de anyukád elengedett?- nézett rám kicsit már szigorúbban.

- 18 éves vagyok a fenébe is, tudok dönteni! – fakadtam ki. Kicsit megijeszthettem, mert hátrébb húzódott.

- Most, vagy majd otthon meséled el mi dúlt fel ennyire? – kérdezte ártatlanul.

- Majd inkább nálad. – mondtam és becsatoltam a biztonsági övemet.

Már pár perce az utakon gurultunk, mikor nálam ténylegesen elszakadt a cérna. Csak úgy hirtelen elkezdtem potyogtatni a könnyeimet, és a légzésem is nehezebbé vált. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat.

- Nyugi El, minden rendben lesz. Ígérem. – mondta leplezett nyugodtsággal.

- Nem Harry, ez most nem olyan könnyű. Nem költözhetünk egybe, érted? Anya konkrétan szidott, hogy miért születtem meg, mikor elmondtam nekik. – ráemeltem tekintetem, és az övét kerestem. Csak egy értetlen arcot láttam. Egy perc néma csend után, leparkolt, és leállította a motort a házuk előtt. Felém fordult és azokat a smaragdzöld szemeit belefúrta a tekintetembe.

- Semmi baj nem lesz, ígérem. Tudod, nem azért jelentkeztem az X-faktorba, mert annyira szeretnék, hanem miattad jelentkeztem. – közelebb hajolt, de egy bizonyos távolságot még tartott. Belenéztem a szemeibe, és én viszont már képtelen voltam tartani azt a csekély távolságot, így hát ajkaimat az övéire tapasztottam.

...

 Kezdtem ideges lenni, hiszen így is két és fél óra késéssel szálltunk le és most még a csomagok se jönnek a szalagon. Annyira boldog voltam, hogy végre itt lehetek az otthonomban, abban az országban, amit annyira imádok. Senkinek nem szóltunk, hogy jövünk, kivéve Tommy barátnőjének, de neki is a lelkére kötöttük, hogy ne mondja el senkinek, mert meglepetést szeretnénk. 

Végre elindult a szalag és a csomagjaink hála az égnek az elsők között voltak. Gyorsan összeszedtünk mindent, és kimentünk a reptér elé. Kabátos idő volt, nem lehetett több 17 foknál. Fogtunk egy taxit, és irányba vettük az új lakhelyünket. Harryék régi házát. Mivel megtartották, így pár napot ott fogunk tölteni, amíg be nem tudunk költözni a saját kis lakásunkba. Elrizsáztuk Harryel a szüleimnek, hogy már felnőtt vagyok, és vannak jogaim, ezáltal megengedték, hogy egybe költözzünk, azzal a feltétellel persze, hogy saját új helyen fogunk lakni, és nem Harryéknél, ha tényleg a saját lábamra szándékozok állni. Mivel anyagilag egy nulla vagyok, ezért anyáék kisegítenek, de érettség után már én is szolgálatba szeretnék állni. Apropó Harry. Ő majd 10 nap múlva jön utánunk, mert be kell fejeznie az első negyedét ott a sulinak.
Abban a másfél, majdnem két hónapban, mikor még Budapesten kellett, hogy maradjunk, Harry már eljött Londonba az X-faktor első meghallgatására. Vele akartam jönni csak anyáék felesleges pénz kidobásnak látták a dolgot. Nagyon jól ment neki, és tovább is jutott. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megtette ezt a lépést, és most már nem is csak miattam csinálja, hanem saját maga miatt is, hisz beleszeretett az éneklésbe, még jobban, persze ha az egyáltalán lehetséges.

- Itt is lennénk. 21 fontot kérnék. –szólt egyszer csak a sofőr és megállt egy ismerős fehéres-sárgás ház előtt. Elővettem a pénztárcámat, míg Tommy kiszállt és kipakolta a bőröndjeinket. Odaadtam a férfinak a pénzt, és én is kiszálltam. Elléptem a kocsitól, ami elhajtott, és én csak tovább álltam ott gyönyörködve az emlékekbe. Ahogy abbahagytam a nosztalgiázást, befelé vettük az irányt.

A terv az volt, hogy én átugrom Chloéhoz, ahogy lepakoltunk a házban és Tommy pedig megy a barátnőjéhez. Ahogy beléptünk a házba, megcsapott az állott bútor szag. Körbenézve, nem is volt olyan rossz állapotba, mint gondoltam, hogy majd lesz. Valószínűleg majd csak portalanítanom kell. Beljebb vittük a cuccainkat és Tommyn már láttam az izgatottságot, hogy had szaladjon a barátnőjéhez, akinek mellesleg mindig elfelejtem a nevét. Valami Briana, vagy Diana, őszintén szólva halványlila gőzöm sincsen róla.

- Mehetünk? – sóhajtottam, és felkaptam az imént letett táskámat.

- Még jó hogy. – nevetett fel. Láttam rajta, hogy rettenetesen izgatott. Kiléptünk az ajtón, és Tommyt szélnek ereszetettem.

- Figyelj! Menj csak, és akkor majd beszélünk. Ugye van nálad telefon? – kérdeztem szigorúan.

- Te is tudod, hogy mindig van. Lehet, hogy ott alszom, ha nem gond. – mondta. Kicsit sunyinak éreztem a kijelentését, de csak mosolyogva bólogattam jelezve, hogy benne vagyok.

- Igazából, akkor én is ott alszom valakinél, szóval azért majd beszéljünk, de akkor holnap találkozunk. – mondtam és közelebb léptem hozzá, hogy megölelhessem. Ahogy kiszakadtunk egymás ölelő tartásából, ő már szinte futva közelített a lány háza felé. Én magam is elindultam barátnőm háza felé. Az út körülbelül 10 perc sétálva, így gondoltam, addig hallgatok egy kis zenét. Már lement egy szám, mikor is a telefonom rezgését éreztem a farzsebemből. Liam volt az, aki keresett, ráadásul Face Timon. Az viszont nem lenne vicces, hiszen ha meglátja, hogy hol sétálok, akkor felismeri és oda a meglepetés. Hirtelen kipattant a fejemből az ötlet, hogy majd szimplán bekamuzom, hogy buszon vagyok és gáz lenne selfie tartásban tartani a telefonom.

- Szia! – köszöntem mosolyogva.

- Ellie, tiszta fekete vagy. – hallottam a hangján, hogy kicsit meglepődött.

- Igen, bocsi buszon vagyok, és hát tudod, mi következik ebből. – húztam el a szám.

- Mindegy is. Gondoltuk felhívunk. – nevetett fel.

- Felhívtok? Chloé is ott van? – kérdeztem meglepetten.

- Igen, ő is, és még páran. Gondoltuk tartunk egy kisebb összejövetelt nálam. – ahogy meghallottam azt, hogy nálam megálltam. Ezek szerint mindannyian Liaméknél vannak, ami azt jelenti, hogy nekem vissza kell fordulnom. Magamban elsuttogtam egy „A francba is”-t remélve, hogy nem hallják meg, hát tévedtem.

- Mi a baj? – hallottam Mark hangját.

- Mark? Te, hogy-hogy ott? – lepődtem meg.

- Gondoltam ideje kicsit visszarázódni, és foglalkozni a szociális életemmel is, nem csak a munkámmal. – nevetett fel. Nagyon örülök, hogy vele is találkozhatok végre. Már csak nem ott voltam, és még Liamék a vonalba voltak, mikor a telefonom egy másik bejövő hívást is jelzett. Harry képe villogott a képernyőmön.

- Skacok! Mindjárt visszahívlak titeket, csak le kell jelentkeznem. – daráltam le és vettem fel közben Harryt, aki szintén Face Timeolni szándékozott velem. Nála már felfedtem az arcomat.

- Hercegnő! Minden rendben? – mosolygott bele a kamerába.

- Igen, épp most sétálok Liamékhez. És ott is minden oké?

- A legnagyobb rendben, na, figyelj csak leellenőriztem, hogy vannak-e életfunkcióid, szóval nem is zavarlak. – ahogy kimondta nevethetnékem támadt, de csak egy mosolyt mutattam ki.

- Hiányzol Harry. – mondtam egyszerűen.

- Te is nekem Ellie. Nagyon szeretlek, remélem, tudod. – beleborzongtam szavaiba.

- Szeretlek, de sajnos ki foglak nyomni, mert megérkeztem és bent vár rám egy csapat idióta. – nevettem fel.

- Milyen igaz. – nevetett velem. – Majd azért hívj. Szia, szerelmem.

- Szia, Harry. – mondtam, és rányomtam a piros gombra.

A telefonomat eltettem a táskámba, és egy nagy levegő vétel után, megnyomtam a csengőt.

PS.: A facebook csoporthoz itt tudtok csatlakozni --> FACEBOOK CSOPORTÉRT KATT IDE

Mindenkit megkérnék, hogy írja le a véleményét, vagy az elképzelt folytatást kommentben. 

14. Pancakes? Pancakes.

Kukucs :3

Itt az ígért, kicsit hosszabb rész. Legyetek szívesek nyomot hagyni magatok után, akár komment, akár feliratkozással. Illetve megint ide teszem a linket ahol betudtok lépni a facebook csoportba, ahol mindig a friss információkat láthatjátok, egyenesen tőlem. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti, hogy folytatnátok s történetet? Harry szerintetek miért hívja Eleanort? 
A facebook csoportot itt találjátok --> FB csoport

Na, de nem is fecsegek. 

Jó olvasást.

All the love

xx T

Elmentem egészen a kapuig, ott megálltam, és vártam Harryre. Kicsit korábban is ideért, mint ahogy ígérte. Autóval jött, amit annyira nem értettem, de nem volt kedvem, most még ezzel is foglalkozni. A szívem úgy vert, mintha ebben a pillanatban el akarna rohanni, és nem szembesülni a fürtös reakciójával. Mikor begurult elém, nem állította le a motort, hanem kiszállt a kocsiból, és kinyitotta nekem udvariasan az ajtót. Értetlenkedve habár, de beültem a bőrülésre. Visszacsücsült a vezető ülésbe, és már indultunk is.

- Hova megyünk? – kérdeztem remegő hangon.

- Azt mondtad sétálni akarsz, és gondoltam elviszlek egy közeli parkba. – mondta, egy hazug mosolyt erőltetve rózsaszín ajkaira.

- Rendben. – az út maradék két perce néma csendben telt, kivéve a szívem hangosan verő ütemeit. Harry egyszer csak leállította a motort, kiszállt és kinyitotta nekem is az ajtót. Ahogy kiszálltam az autóból, egy sötét, de azért valamennyire megvilágított parkban találtam magam. Nem mondom, hogy szebb, mint a Hyde park, vagy a St. James park, de nem nézett ki annyira rosszul. Szép lassú léptekkel haladtunk előre. A levegő kellemesen érintkezett a bőröm felszínével. Nem tudtam hirtelen, hogy hol is kéne kezdenem, hiszen már az előbb is a telefonba csak úgy rá rontottam, hogy jöjjön velem. Sok veszíteni valóm volt, és nem nagyon hiszem, hogy valaha is túlélném még egyszer, azt, hogy el kell veszítenem. Az érzés már most ott szúrt belül, és ha a válasza nem lesz, akkor ez az érzés csak erősebb lenne. Nem akarom, hogy Tommy szenvedjen ebben az új világban, azt akarom, hogy tökéletes élete legyen, de közbe magamra is kell gondolnom.

Nálam mik a határok? Meddig megyek el a magam szomorításában, hogy mindenkinek megfeleljek, és mindenkit boldoggá tegyek? Tényleg meddig?

Pár perce már, hogy lábainkat egymás után vetve járkáltunk a sötétbe burkolózott parkban. Vettem egy mélyre lemenő levegőt, és belekezdtem.

- Gyere velem. – álltam meg előtte. – Anyáék felajánlották, hogy vissza…

- Mehetsz Seafordba Tommyval. – vágott bele a mondandómba.

- Mégis honnan tudod? – néztem a cipőm orrát.

- Abban a percben mikor hívtál, Tommy írt egy üzenetet, hogy menjek el veled, mert tudja, hogy nélkülem nem mozdulsz. Azért mondtam rögtön igent a sétára.

Őszintén nem tudtam mit mondani. Rá akartam kérdezni, de rettenetesen féltem a válaszától.

- A válaszom… - itt tartott egy kis szünetet, a pulzusom pedig az egekbe, sőt már valahol a tejúton süvített. -… igen elmegyek veletek Seafordba, csak valahogy rá kell vennem anyát, mert ugye mondhatni, hogy miattam jöttünk ide, szóval, kicsit félek, hogy mit válaszolna. Tudod mikor idejöttünk, nagyon sokáig nem törődtem bele, hogy itt kel befejezne a sulit, és hetente egyszer minimum szóba hoztam a témát, de sajnos mindig csalódnom kellett. Most viszont, még a múltkoriaknál is nyomósabb indokom van. – fejezte be egy huncut mosoly keretében.

- És szabad esetleg megtudnom, hogy mi az?

- Inkább ki! – húzott magához, és egy gyengéd ölelésbe részesített. Egy pillanattal később már forró csókba forrtak össze ajkaink. Zihálva és kipirosodott arccal váltunk el, de még így sem teljesen. Harry belepuszilt a nyakamra, amire egy kicsit felszisszentem, mert az érintett területen még ott volt a balesetem nyoma.

- Jézusom! Istenem, bocsánat, nem akartam, bocsánat, tényleg kiment a fejemből… - nem bírtam tovább hallgatni, inkább ajkaimat az övéire tapasztva hallgatattam el.

Ragyogó napsütésre ébredtem, az első új otthonomban töltött éjszaka után. Megnéztem az időt, és kicsit meglepődtem, hogy vajon miért is nem ébresztett engem senki sem fel, pedig már mindjárt dél van. Megráztam a fejem, és nagy nehezen, de kikászálódtam az ágyból. Lekullogtam a konyhába, ahol senkit nem találtam. Megnéztem a ház összes szegletét, de sehol senki, majd megtaláltam egy cetlit a fürdőszobai tükrön.

„ Eleanor! Én, és apa is dolgozunk, Tommy elment edzésre, és Matt pedig az isten tudja, hogy hol van. Tommy körülbelül fél kettőre már itthon lesz, csak edzés után még befogtam, hogy vásároljon. Én estefelé érek haza, ahogy apa is. Ha bármi baj van, itt van a magyar számunk, ezeken elérsz minket. Puszi, anya.”

A kis üzenet, amit kaptam megmosolyogtatott, és eszembe jutatott pár emléket is. A cetlit bevittem a szobámba, és leírtam anyáék számát a telefonomba. Elterültem tengericsillag pózban az ágyamon, és elgondolkodtam, hogy mit is csináljak abban a pár órában, amíg drága öcsém haza nem ér. Pár percig folytattam még a gondolkodást, de semmi se férkőzött be az agyamba. Megfogtam a telefonom és felnéztem az internetre, hátha időközben eszembe jut. Pörgettem a hírek, és újdonságok között lefelé a Facebookomon, mikor megakadt a szemem egy képen.

Gyümölcsök, és amerikai palacsinta volt rajta, juharsziruppal a tetején. Azonnal futottam le a konyhába a készülékkel a kezemben, és megnéztem, hogy vajon minden van-e itthon ahhoz, hogy most egy finom reggel-ebédet rittyentsek magamnak, és a közelgő Tommynak. Talán még Harryt is áthívom. Apropó Harry.

Tegnap este mikor hazaértünk azt mondta, hogy amint beleegyeztek az útba szól. Ezek szerint nem jár sok sikerrel. Inkább csak elhessegettem a gondolatot, és kerestem tovább a hozzávalókat. A nagy keresésben sikerült felfedeznem a konyhát. A pult hófehér volt, a bútorok többi része pedig pasztell szürke. A hűtőnk kétszer akkora, mint kint Angliában. Igazából jó ez a kis váltás hisz nem kell mindig a meg szokott egy síkú életünket élni. Jó, mondjuk ebben a házban szinte csak a fürdőszobák, és a konyha új, meg a TV.

Kedvem támadt zenét hallgatni, így felfutottam Tommy szobájába, ami szintén semmit nem változott, kivéve, hogy több helye lett. Az autós, és Star Warsos poszterei ugyanúgy ott lógtak a falán. Az asztalán egy kép a barátnőével, mellesleg ezen a képen szívszaggatóan aranyosak. Fájt arra gondolnom, hogy mit tennék vele, ha nem élnék a szüleink ajánlatával. Azonnal szemet is szúrt a hangszóró az ágya feletti könyvespolcon. Megragadtam kábelestül, és levittem a konyhába. Betettem az egyik lejátszási listámat, és neki láttam a palacsintáknak.

Bejött a mostani egyik kedvenc számom az Imagine Dragonstől és azonnal teli torokból elkezdtem énekelni. Inkább felhangosítottam, hogy az én borzalmas hangom ne hallatszódjon. Ott ugráltam a konyhába, mint valami bolond. Persze közbe sütöttem a finom illatú aranyos kis palacsintákat. Iszonyatosan elkapott a ritmus, ezért nem is szándékoztam feltenni új palacsintát sülni, amíg vége nem lesz a számnak.

Csupán fél perc maradt a számból mikor is nevetésre lettem figyelmes, és a szívem kihagyott egy ütemet. Az agyam azt diktálta, hogy keressek valami fegyvert, mielőtt megfordulok, mert valaki betört hozzánk. Ez az egész egy másodperc alatt futott végig az agyamon. Egy lendülettel megfogtam a palacsintasütőt, és megpördültem, hogy lássam a támadómat. Ahogy megláttam a szőke haját és a mosolyát, egy nagy kő esett le a szívemről. Csak Niall volt az.

- Megmagyarázom! – tette fel a kezét megadóan, persze még mindig nevetve.

- Hallgatlak fiatalember. – mondtam, és leengedtem a „fegyveremet”.

- Tommy mondta, hogy később fog hazaérni, mert eltolódik az edzése, és megkért, hogy nézzek rád, és vásároljak be. – hosszan fújta ki a levegőt.

- De miért nem csöngettél? Akár pucéran is táncikálhattam volna itt. – mondtam mérgesen.

- Nos, igen, de nem tetted. Mellesleg csengettem, de feltehetően a zene miatt nem hallottad. Ja, és drága öcsikéd mondta, hogy hol találok kulcsot, ha zárva az ajtó.

- Jól van, megbocsátok. Biztos nem Harry küldött? – húztam fel a szemöldököm. Volt egy olyan sánta gyanúm, hogy Tommy nem is beszélt a szőkeséggel, hanem az én fürtösöm szeretne folyton ellenőrzés alatt tartani.

- Mi? Harry? Dehogyis. – nevetett fel Niall. – Hogy jutott eszedbe egyáltalán ilyesmi?

- Áh, nem tudom. Na és mutasd mit vettél!

- Rendben egy fél pillanat, csak kint hagytam az előszobában. – ezzel a lendülettel kisuhant a helyiségből, engem egyedül hagyva. Szépen lassan én is visszatértem a sütögetéshez, és visszakapcsoltam az előbb félbe hagyott számot. Jobbnak láttam viszont egy másik számot választani, nehogy véletlenül megint bele kezdjek az előbbi tevékenységembe. Niall behozott egy szatyrot, letette a pultra és elkezdte kipakolni a tartalmát. A tipikus dolgokat vette, mint tej, vaj, kenyér és mi egy más. Mikor befejezte a pakolászást, kényelmesen elhelyezkedett az úgy nevezett konyha szigetünkön.

- Pancakes? – csillant fel a szeme.

- Pancakes. – válaszoltam ugyanolyan szenvedélyesen. Miért angolul kérdezte? Erre csak egy logikus magyarázatot tudok magamban gyártani. Mégpedig azt, hogy ő is ugyanúgy vágyik vissza, akárcsak én, és neki is kényelmesebb angolul beszélni. Nem mondom, hogy nem tudok magyarul, de azt se mondom, hogy tudok. Persze kínlódok vele, de ha lehetséges, akkor inkább angolul beszélek, mert sokkal kényelmesebb, és érthetőbb.

Még egy ideig sündörögtem a konyhába, és Niall se ment sehova, nagyon is ráérősen üldögélt a pulton. Nem zavart, csak néha kicsit feltűnően is aggódott. Próbáltam ignorálni ezt a részét, de kicsit nehezemre esett. Ahogy elkészült minden megterítettem magunknak a nappaliban a tévé előtt, és tálaltam is a finomságot. Volt hozzá fagyasztott málna, és áfonya, valamint juharszirup, és mogyoróvaj is. Ínycsiklandózóan festett. Lehuppantam Niall mellé, és evés közbe kerestem valami műsort. Egy kis időbe telt, míg találtam megfelelőt, ez pedig nem volt más, mint az itteni, magyar X-faktor. Néha nagyokat nevettünk a rossz előadókon, de máskor pedig voltak nagyon jók is. És ekkor arcon csapott, hogy mi is kell most nekünk. Harrynek jelentkeznie kéne, és akkor minden megoldódna. Ahogy ez az eszembe jutott, ugrottam is a telefonomért, és tárcsáztam Harryt. Niall csak értetlenül nézte, ahogy össze-vissza járkálok. Már harmadjára hívtam, de nem vette fel. Pedig ezt most muszáj elmondanom neki. Elkértem Niall telefonját is, hátha neki felveszi, de nem tette. Milliónyi üzenetet küldtem neki abban a húsz percben. Már kezdtem lenyugodni, mikor is csörgött a telefonom, de nem a Rock Me szólt belőle, hanem a rendes csengőhangom. Matt volt az.

- Kukucs. – köszöntem kissé csalódott hangon.

- Jézusom Ellie, minden rendben van? – hallottam meg Harry hangját a vonal másik oldaláról. Rettenetesen megörültem.

- Igen, minden oké, de miért Matt telefonjáról hívsz? – húztam fel a szemöldököm.

- Csak azért, mert az enyémnek a képernyője bedöglött, és szerencsémre összefutottam Mattel. Mindegy is. Miért hívtál ennyiszer? – hallottam a hangján, hogy aggódik. Szegényre biztos jól rá ijeszthettem.

- Meg van a megoldás arra, hogy anyukád elengedjen, vissza Angliába. – mosolyogtam, és hangom megremegett. – Jelentkezz az ottani X-faktorba.

Semmi válasz. Megnéztem, hogy hátha a térerő ment el, de semmi jelét nem láttam bármilyen kapcsolati hibának.

- Hahó!? Harry, minden rendben?

- Igen, persze, csak megleptél. Kicsit kifejtenéd? Sajnos nem nagyon értem, hogy pontosan mire gondolsz.

- Persze. Szóval, ha jelentkezel a műsorba, akkor ugye az egy olyan indok, amiben nem gátolhat meg, hiszen csak a jövődet alakítod, amit neki segítenie kell. Ha nem is jutsz tovább a végéig, egy ideig biztos, hogy eljutsz, ebben biztos vagyok. Mondjuk, még azt is el tudom képzelni, hogy nyersz, de ha nem szeretnéd, ki is szállhatsz belőle. Na, milyen? – hadartam el mosolyogva.

- Hűha. Nem is rossz, de még meggondolom, hiszen az nagy felelősség lenne. – nevetett fel kínosan. – Mindenesetre köszönöm, hogy segítesz.

- Én köszönöm, hogy velem tartasz.

- Szeretlek. – ahogy kimondta, abba beleborzongtam.

- Szeretlek. – mondtam, és kinyomtam a készüléket.

Eltettem a zsebembe a készüléket, és egy apró mosollyal az arcomon vissza csüccsentem Niall mellé. Szegény, szerintem még akkor sem értette teljesen az előbbi helyzetet, de csak inkább a fejét ingatván ette tovább a palacsintáját.

Egy fél óra után kikapcsoltuk a tévét, és inkább beszélgettünk. Nagyon jó humora van, és jól lehet vele beszélgetni, legalábbis én ezt szűrtem le abból az ismeretségből, ami eddig kettőnk közé ragadt. Már talán eltelt két egész óra mióta Niall itt van, de csak öt percnek tűnt, mikor is drága öcsém hajlandó volt haza tévedni.

- Megjöttem! – kiáltott fel Tommy, és becsukta a bejárati ajtót. Ki mentem elé, és megöleltem.

- Jó volt az edzés? – kérdeztem egy fél oldalas mosollyal, és visszaindultam a nappaliba.

- Elment. Na, és nálad mi újság? Minden rendben?

- Persze, kösz, hogy küldtél bébi csőszt. – nyújtottam ki rá a nyelvem. Ő csak értetlenül bámult rám. – Niall…

- Ja, igen, el is felejtettem. – nevetett fel.

- Engem, hogy lehet elfelejteni? – háborodott fel a szőke fiú, aki mióta felálltam elfoglalta az egész kanapét.

- Bocs haver. – nevetett még mindig Tommy. – Palacsinta illatot érzek?

- Igen, és ehetnél is belőle, ha nem ettünk volna meg mind. – nevettem most már én is. Kicsit fura is nekem, hogy hogyan sikerült megennünk körülbelül 25 palacsintát… Mondjuk rólam, és Niallről van szó. Harry mesélte, hogy ez a fiú elméletileg mindig sokat eszik, és, hogy mindenki csak ezt tudja róla, meg, hogy sokat poénkodnak ezzel. Aztán persze azt is elmondta, hogy ott az az „elméletileg” szó. Ezt úgy kell érteni, hogy igen tud sokat enni, de azért nem olyan zabagép, mint aminek mondják.

- Bejöhetek? – hallottam anya hangját az ajtó túl oldaláról.

- Gyere. – mosolyogtam, és félre raktam a könyvet, aminek a borítóját elég alaposan feltérképeztem. Anya leült az ágyam szélére és adott egy puszit, ami mellesleg nagyon jól esett.

- Szívem, figyelj! El kéne dönteni, hogy akkor mentek-e vissza Tommyval Angliába, vagy maradtok. Sok mindent el kell intézni, akkor, ha mentek, és jobb lenne mielőbb, főleg így, hogy már suli van, és te idén érettségizel. – ahogy ki mondta azt az egy szót, nekem felfordult a gyomrom. ÉRETTSÉGI. Na, hát egy, én nem akarok érett lenni, kettő, fogalmam sincs, hogy milyen irányba tereljem az életem. Zene? Pszichológia? Tánc? Mi legyen? Fogalmam sincs. Az a baj, hogy mindenki, akivel találkozom, felhozza ezt, hogy jaj, de jó végre ki repülhetsz a családi fészekből. De az az igazság, hogy én félek, nem akarok ki menni innen. Lehet, ha most elmegyünk Tommyval akkor tanulok egy kis önállóságot, de ki tudja.

- Még egy napot adjatok, rendben? – mosolyogtam melegen.

- Rendben. Mit kérsz vacsorára?

- Nem kérek semmit, köszönöm, én már ettem.

- Jól van. – mondta és kiment. Én pedig folytattam a semmit tevést. Ahhoz képest, hogy egyedül voltam szinte egész nap, egész jó kis programokat csináltam magamnak. Beszéltem Skypon Markal, és Face Timeon Chloéval, meg Liamel is. Sütöttem palacsintát, amit Niallel sikeresen elfogyasztottunk. Elvégeztem az utolsó simításokat a szobámon.

Hirtelen valamiféle rezgésre lettem figyelmes, és a telefonomból felcsendült a Rock Me. Oda nyúltam, és egy pillanatra megnéztem magamnak a kijelzőn villogó fotót. Aztán rányomtam a zöld gombra, és ezzel engedélyeztem a hívást.

*légyszi jelezzetek vissza, bármilyen formába <3*

Első díjam

Look at it :3 

Nagyon, nagyon szépen köszönöm a Happily c. blog írójának Bettinek ezt a díjat. Őszintén, nagyon megleptél, mikor megláttam <3

Szabályok:

-Írj 11 dolgot magadról!
-Válaszolj 11 kérdésre!
-Írj 11 kérdést!
-Küldd tovább!

11 dolog magamról!

1. Hamarosan betöltöm a 16.-ik életévemet.

2. Az írás, lassan már 4 éve az életem része, de ez az első munkám amit publikáltam.

3. Nem vagyok az a bulizós típus, de ha egy jó koncertről van szó az mindig jöhet :)

4. A fiúk miatt ismertem meg, nagyon sok mostani jó barátomat <3

5. Elég keményen (majdnem országos szinten) röplabdáztam, és lovagoltam, csak sajnos egy baleset miatt be kellett fejeznem mind kettőt. 

6. A zene és az olvasás nélkül, most nem tudnám elképzelni hol lennék.

7. Ki nem állhatom a történelmet.

8. Imádok fagyit enni.

9. I can't stop watching youtubers :3

10. Ha meghallom a kedvenc számom, akkor ott abban a pillanatban elkezdek teli torokból énekelni, és táncolni. ( ez csak akkor ha nem magamtól hallgatom)

11. Egy olyan helyen lakom, amit senki nem ismer.

                        

Válaszolj 11 kérdésre:

1. Miért kezdtél el blogot vezetni?

- Egyik barátnőm ajánlására. Elsőnek ez a történet nem is fanfictionnak indult, hanem csak egy sima sztorinak, de ez a barátnőm, mellesleg a Don't look back, live your life írójáról beszélünk, mondta, hogy szerinte nagyobb népszerűségnek örvendene a sztorim, ha kitenném :)

2. Van olyan ember, aki inspirál a bloggal kapcsolatban?

- Hű, hát jó kérdés. Sok író van a példaképeim közt, például J. K. Rowling, vagy Meg Cabot, de őszintén erre a kérdésre most csak őket tudnám mondani.

3. Milyen gyakorisággal olvasol más blogokat?

- Napi rendszerességgel :)

4. Melyik a kedvenc blogod?

- Nincs kedvencem, mert szerintem nem igazságos olyan közt dönteni, amik nem is egyenlően indulnak el. De személyesen főleg a Happily-t olvasom, és a Summer '09-t, de akad még sok-sok más is amiket előszeretettel olvasgatok.

5. Gondoltál már arra, hogy könyvet írj? /nem fanficcet/ 

- Hát, nem akarom elkiabálni, de már készülőben van egy irományom, és ezt nem vaktában mondom, hanem úgy, hogy már látta kiadó is :) Remélem lesz is belőle valami, hisz ez egy régi álmom.

6. Mi a legjobb dolog, ami veled történt?

- 2015.06.10

7. Mitől félsz a legjobban?

- Erre sajnos nincs egyenes válaszom, mert nem tudok dönteni. Főleg a feledéstől, és mások elvesztésétől, de azért a pókokat is utálom :D

8. Ha lenne rá lehetőséged, melyik sztárral töltenéd el egy napodat? /csak egyet választhatsz :D

- Hát nem lehet csak egyet választani, van rengeteg akit imádok, de speciál Harry Styles, vagy Dylan O'brien ˇˇ (igen tudom, ez kettő volt, de na mégis)

9. Milyen programot szerveznél neki erre a napra?

- Hát a helyszín az mindenképp vízpart lenne, és ott kiülnénk egy pohár borral beszélgetni.

10. Mit nem szeretsz az emberekben?

- Nem szeretem az előítéletes embereket, és a beképzelteket.

11. Van bakancslistád? Ha van, mi az első három dolog, ami szerepel rajta? :D

- Van, bizony. 1. Eljutni egy One Direction koncertre. 2. Kiadni egy könyvet. 3. Random országban, random dolgokat csinálni a barátaimmal.

Írj 11 kérdést!

1. Hogy jutott eszedbe a blogod története?

2. Hány blogot vezetsz ezen kívül?

3. Meg vagy elégedve a nézettségeddel?

4. Mi a kedvenc számod, és miért? (zene)

5. Van olyan történeted, amit mindig magadnál fogsz hordozni, mármint az emlékeidben? És ha igen, akkor mi?

6. Milyen gyakran olvasol blogokat?

7. Nézel youtubereket? Ha igen, akkor kiket? :D

8. Van az íráshoz motivációd? Igen? És mi? :)

9. Az olvasás (könyv) közre játszik a mindennapjaidban?

10. Biztos vannak olyan tényezők amik megnehezítik nálad az írást! Mik azok?

11. Mondj egy dolgot, amit mindenképp meg szeretnél csinálni az életed során!

Az én díjazottjaim pedig:

Stockholm Syndrome

When We Were 18

PS: Az új részre már nagyon sok ideje vártok, és nagyon röstellem is magam miatta, hogy ilyen későn érkezik, de ez most kicsit izgalmasabb lesz, és már nem kell sokat várni, ígérem <3

13. Visszaesve

Kukucs :3

Itt az új fejezet. Remélem mindenki tetszését elfogja nyerni. Szépen megkérnék mindenkit arra, hogy kommenteljen, bármi is a véleménye. 

All the love

xx T

- Indulhatunk? – sóhajtott anyukám.

- Igen. – mosolyogtam vissza. Harry felemelte a táskámat, és kézen fogott. Végre ez a nap is eljött. Kikerültem a kórházból, és szépen, de lassan visszakerülök az iskolában, amit mellesleg nem is ismerek. Igaz Harry barátai is meglátogattak, hogy összeszokjunk, és tényleg megértem, hogy Harry miért barátkozik velük.

Ez a nap csigalassúsággal telt, mert csak az utolsó vizsgálat után engedtek ki. Ami természetesen délután háromkor volt esedékes. Azon kívül, hogy halálra izgultam magam, hiszen még az új házunkat se csodálhattam meg, ezen kívül tényleg semmi para nem volt. Megint tudatosult bennem, hogy nem otthon vagyok Seafordban, hanem itt vagyok Budapesten, egy más világon. Szerencsémre, olyan barátokat sikerült szereznem, akik ugyanabban a kényszerhelyzetbe vannak ítélve, mint saját magam. Persze csak Harry miatt. Nem tudom, hogy csinálja, de mindig az ő keze által tudom csak elérni a jó dolgokat.

Kézen fogva sétáltunk, mint a szerelmesek, nem mintha nem lettünk volna azok. Egyik kezében a táskám, másikban pedig én. Erről a képről sok minden más is az eszembe jutott.

Család.

Gyerekek.

Szerelem.

Hang.

Nem akarok előre tervezni, főleg nem ennyire. Azért jólesett nézni, hogy milyen jól kezeli a helyzeteket, persze mert ő a tökéletes Harry Styles, mi másért is lehetne ez. Beültünk anya kocsijába, és elindultunk. A szívem a megszokottnál is gyorsabban robogott a mellkasomban. Féltem a csalódástól, és izgultam, hogy milyen lesz.

Az utazás közben elmentünk leendő iskolám mellett, és Harry szólt is. Szép iskola, tényleg az. Nem olyan, mint a többi, amit eddig láttam, mondjuk a neten, hanem ez egy családias, aranyos, és hívogató épület volt. Pár perc múlva anya lelassított, és a pulzusom már ténylegesen az egekbe szökött. Nem mertem kinézni az ablakon, féltem, hogy nem olyan, aminek leírtam az elmémben. Harry bátorítóan megszorította a kezem, és egy féloldalas mosoly keretében kinyitotta a kocsi ajtaját.

Reflexből becsuktam a szemem, de egy fél pillanat alatt ráeszméltem, hogy nem sok értelme van, hiszen úgy is rá kell néznem.

Kellemeset csalódtam.

Amíg bent voltam a kórházban a többiek meséltek a házról, és a környékről, azok alapján próbáltam elképzelni magamban. Valamennyire sikerült is. A szemem előtt egy családias vajszínű, kicsit angolosabb stílusú ház állt. Nagyon tetszett, így hát a többiekkel együtt beljebb mentünk. Megfogtam a kilincset, vettem egy nagy levegőt, és benyitottam. Arcomra mosoly terült, amint megláttam, hogy nagyon hasonlít a belseje a háznak a Seafordi lakásunkra.

- Megjöttünk! – üvöltötte anya, miközben vette le a cipőjét. A bejelentésre, a szerény kis családom bújt elő a ház bugyraiból. Ha lehet még nagyobb mosoly látszódott az arcomon. Mindannyian mosolyogtak, és olyan jó volt így látni őket. Megöleltem a fiúkat, és utána apát is, akivel már három napja nem is találkoztam.

- Én most elköszönök. – mondta Harry, és a családomra mosolygott.  Csak értetlenül álltam ott, amíg elköszönt a többiektől.

- Miért mész? – kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Mert, most neked, és nekik is szükségetek van egymásra. Különben is, minden nap ott voltam nálad, szinte a kórházba költöztem, nincs eleged még belőlem? – nevetett fel.

- Belőled? – húztam fel a szemöldököm. – Akkor meg miért jöttél el a kórházba, ha most egyedül hagysz?

- Azért babám, mert meg akartam róla bizonyosodni, hogy minden rendben megy, és épségben haza jutsz. – húzott magához a derekamnál fogva.

- Mint látod, minden rendben, szóval tágulj. – játszottam a sértődöttet.

- Ellie, tudod, hogy búcsú nélkül rossz elmenni! Szóval addig nem „tágulok”, amíg nem búcsúztam el. – mondta egy óriási vigyorral az arcán, és közelebb hajolt. Nem akartam ellen állni, de nem nyerhet megint ő, az már tényleg nem fair. Ebből az indokból kifolyólag pedig elhajoltam. Csak összeráncolt homlokkal nézett le rám, én pedig álltam a tekintetét… Egy ideig. Aztán megcsókoltam, mert nekem is hiányzott már a romantikus könyvekből kiragadott ölelős csók. Gyengéden csókolt, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék. Nem mintha nem olvadok el a karjaiban egy fél pillanat alatt e nélkül is. Zihálva váltunk el egymás ajkaitól. Ő pedig felöltötte azt az undorító, nyertes vigyorát, amit még mindig túl szívesen is letörölnék a képéről. Ellépett mellőlem, és megragadta a kilincset. Egy „még látlak”-kal letudta az elköszönést és ki lépett az ajtón. Bennem természetesen azonnal tudatosult, hogy milyen gyenge vagyok.

- Jézusom Eleanor, vegyél erőt magadon! – suttogtam magamnak, miközben a nappali felé vettem az irányt.

A napom további része viszonylag gyorsan telt, hiszen a családommal tölthettem. Már nagyjából be volt rendezve a szobám, de azért még volt mit csinosítani rajta. Ebben főleg Tommy és Matt segített.

- Annyira ne rendezkedj be! – kukucskált be anya az ajtón.

- Ugyan miért ne? – kérdeztem felhúzott szemöldökökkel.

- Lenne egy ajánlatunk, neked és Tommynak, persze Mattnek is, ha szeretné, de ehhez inkább gyertek le, és beszéljük meg vacsora közben. – mosolygott, és elindult lefelé a lépcsőn. A szívem majd kiugrott a helyéről, és láttam, hogy Tommy is hasonlóan érez, mint én, ezért küldtem felé egy bátorító mosolyt. Mi is elindultunk le a konyhába. Az asztal meg volt terítve, és a vacsora is tálalva volt. Leültünk, és szedtünk az ételből, de szegény Tommy kétszer visszaejtette a merő kanalat a remegéstől. Nem tudom, hogy mire számít, mit mondanak majd anyáék, de nagyon izgulhatott. Idegesen vártam ki, míg mindenki kiszedte a tányérjára a vacsorát.

- Jó étvágyat! – mondta apa, és erre mindenki egy emberként kezdett el enni. A vacsora első fele csendesen telt, maximum annyi hangzott el, hogy „kérlek add ide a sót” vagy, hogy „igen, igen ez nagyon finom lett”. Tommy, még mindig nagyon kész volt az idegességtől, és nagyon nehezen állta a tekinteteket. Ő egy szót sem szólt, csak a vacsora vége tájt.

- Na, jó! Én nem bírom tovább, csak mondjátok, amit mondani akartok, ki vele! – mondta leplezett nyugodtsággal.

- Rendben, de ne szóljatok közbe. – szólt vissza anya.

- Szóval, ezt még a baleseted napján találtuk ki, aztán nem tudtuk, hogy mennyire lenne jó ötlet. A lényeg az, hogy tudnánk biztosítani nektek azt, hogy visszamenjetek Seafordba lakni, és tanulni. Tudom, hogy te Ellie, úgy is visszamennél oda egyetemre, de gondoltuk felkínáljuk ezt a lehetőséget, ha esetleg nem éreznéd itt olyan jól magad. Természetesen Tommy csak akkor mehet, ha – mutatott rám és Mattre. – valamelyikkőtök él az ajánlattal.

Nyitott szájjal bámultam, legalább fél életen keresztül. A probléma itt csak az, hogy most itt van Harry, akivel épp hogy csak visszakaptuk egymást. Viszont kint pedig ott van nekem az egész társaságunk, és főleg Chloé, meg Liam. Ránéztem öcsikémre, aki kiskutya szemekkel nézett, rám, abból az okból kifolyólag, hogy fogadjam el az ajánlatot, hogy ő is boldog lehessen. Miatta megtenném, de most magamra is kell egy kicsit gondolnom. Persze nem akarom, hogy neki rossz legyen itt, de ha nekem meg ott lenne szenvedéses a dolog, Harry miatt? Sose voltam híres a döntő képességemről. Mindig mindent napokig hagyok őrlődni magamban, aztán a végén inkább csak hagyom az egészet. Ez esetben ez sajnos nem egy lehetséges opció.

- Még át gondolom, de köszönöm. – mondtam hálásan. – Nem baj ha most nem segítek elpakolni?

- Persze, menj csak. – gondolom látták, hogy fáradt vagyok, és, hogy már megint a barátaimmal akarok beszélni, vagy csak egyedül lenni. így hát felálltam az asztaltól, és elindultam a szobám felé. Gondolkodtam, hogy kit hívjak elsőként. A barátaimat, akik iszonyatosan örülnének, ha élnék anyáék ajánlatával? Vagy Harryt, aki miatt most megszakad a szívem?

Harry mellett döntöttem, hiszen vele kell megbeszélnem elsőként. Felnyitottam a telefonom, és elkezdtem Harry magyar számát keresni, de megelőzött. A képe ott villogott a képernyőn, és a telefonomban megszólalt a Rock Me.

- Hát te? – szóltam bele.

- Hát én, csak ellenőrizlek! – mondta. Igen, tudom iszonyat édes, hogy aggódik, de azért néha leállhatna, hiszen nagy vagyok, és tudok vigyázni magamra. – Felébresztettelek?

- Dehogy is! – nevettem fel. – Még csak fél kilenc!

- Jó, ki tudja, hogy ki mikor alszik. – nem válaszoltam, csak elgondolkodtam. Hogy mondjam el neki?

- Ellie? Ott v… - nem hagytam, hogy befejezze.

- Gyere velem!

- Mégis hová? – nevetett tovább.

- Nem tudunk most találkozni? Menjünk el sétálni. – hallattam a cuki hangom.

- Tizenhárom perc múlva ott vagyok. – és ezzel letette.

Gyorsan felraktam a készüléket egy pár percre tölteni, és közben átöltöztem. Egy farmer sortra, és egy lenge felsőre váltottam öltözékem. Derekamra kötöttem egy melegítő felsőt, a biztonság kedvéért. Zsebembe kaptam a kulcsaim és a telefonom, és ezzel a lendülettel meg indultam lefelé a lépcsőn. Elkéretőztem anyáéktól, akiknek a lelkére kellett kötni, hogy csakis kizárólag sétálni megyek Harryvel, és, hogy van nálam telefon. Miután, mindent megesküdtem a szüleimnek, felvettem a cipőm, és még utoljára megnéztem magam az előszobai tükörben. Nem érdekelt a látvány, csak kíváncsi voltam. Megfogtam a kilincset, és egy sóhaj szökött ki ajkaim alól. Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a friss, és kicsinykét párás levegővel teli szabadba.