16. Örvény

Kukucs🙈

Épp vonaton ülök haza fele az iskolai táborból és gondoltam boldogítalak titeket egy új résszel😏

A végén légyszi írjátok meg kommentben a véleményeteket. 

Jó olvasást😍

All the love

xx T

Hallottam, hogy közelít valaki az ajtó felé, és a szívverésem egyenlő volt a fénysebességgel. A zár lassú kattanással jelezte, hogy az ajtó nyitható. A kilincs megmozdult, és az ajtó kitárult. A barna hajú fiú ijedt és meglepett arcot vágott egyszerre, aztán könnyek gyűltek mindkettőnk szemébe, és én léptem oda megölelni. Viszonozta a gesztusomat, és erősen szorított magához. Tudom, hogy csak pár hónapja nem láttuk egymást, de ez most mindennél többet jelentett. Ezt a pillanatot ki akarom ragadni, és elraktározni egy olyan helyre, ahonnan majd elő tudom venni a szomorú időkben. Ölelésünk egy hang szakította meg.
- Liam ki az? – sipítozta Chloé a nappaliból, de hallottam a lépteit az előszoba felé. A lány feltűnt a kis folyosón velünk szemben, és ahogy meglátott kikerekedtek a szemei, és futva, illetve sikítva indult meg felém. Kicsit meg is ijedtem, főleg mikor rám vetette magát, de megtartottam, és átöleltem. Pár perc után kibontakoztunk az ölelésből, és a két legjobb barátom kérdés nélkül behúzott a nappaliba. A nappaliba ugyanúgy meglepett arcokkal találtam szemben magam. Mark hasonlóan ugrott rám, mint Chloé. A többiek is sorra ölelgettek, puszilgattak.
- Meddig maradsz? – kérdezte félve Amber, mikor mindannyian helyet foglaltunk a nappaliban.
- Sokáig. – vigyorogtam. Az arcok, akik velem szemben voltak mind értetlen kifejezéseket vettek fel.
- Az pontosan mit akar, jelenti, hogy „sokáig”? – idézett Mark.
- Azt, hogy egyetem előtt, és még lehet, hogy azután se szabadultok meg tőlem. – nevettem, mire Chloé megint rám ugrott. Mindenki nevetett, és mosolygott.
- Mérges vagyok rád! – jelentette ki a rajtam terpeszkedő lány, és lekászálódott rólam.
- Gondoltam erre is! Azért vagy mérges, mert nem szóltam, hogy visszaköltözöm. Képzelheted mennyire nehéz volt magamban tartanom majdnem két hónapig. – meséltem. – Majdnem minden nap beszéltem valakivel, és mindig ott volt bennem, hogy gyerünk nem szabad elszólnod magad, mert meglepetés.
- Két hónap, Ellie? – szólt közbe Liam. – Két hónapja tudod, hogy visszajössz, és egy nyamvadt szót nem szóltál?
- Meglepetésnek szántam, és úgy láttam örültök nekem, de ha balhét akartok, akkor inkább elmegyek és megvárom, míg lenyugszotok. – mondtam nyugodtságot leplezve, és szépen lassan felálltam, de csak drámaian.
- Ne menj. – szólalt meg azonnal Amber és Mark egyszerre. Amberről tudtam, hogy ő most, sőt soha nem akar többet nekem rosszat, hiszen konkrétan miatta ütött el az az autó.
Ránéztem Liamre, majd Chloéra akik kerülték a tekintetem, és pontosan tudom, hogy miért. Mert nyertem. Elvigyorodtam, és gondoltam rá teszek még egy lapáttal.
- Hát ebben a szobában csak két embernek számítok, akkor szólok is Harrynek, hogy mondja vissza a repjegyet, a lakásunk, és a nevezését is. Persze azt is közlöm vele, hogy nekem meg Tommynak vegyen visszafelé repülőjegyet. – elindultam ki a konyha felé, és onnan az előszobába vezető folyosóra, de nagyon drámaira sikerültek a lépteim.
- Oh, come on! – hallottam Liamet szitkozódni, és megjelent a folyosón. – Ellie, ne csináld! – megfordultam, és a szemébe néztem.
- Álljon meg a menet! – hallottam Chloét, aki hirtelen az orrom előtt termett. – Mi az, hogy lakást? És milyen nevezés? Kislány, nem úszod meg ennyivel. – mondta a homlokát dörzsölgetve, és visszavitt a helyre ahol a többiek tágra nyílt szemekkel figyelték az eseményeket. Chloé betessékelt, és leültett.
- Mindent tudni akarok. MOST! – szegény kicsit ideges lett, de mindig ez történt, ha információ hiányba szenvedett. Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Aznap mikor kiengedtek a kórházból, anya és apa felajánlották, hogy Tommyval visszaköltözhetünk, amennyiben szándékunkban áll. Nekem nagyon kétséges volt, hiszen még csak épphogy visszakaptam Harryt, nem akartam megint elveszíteni. Nem bírtam volna ki. Még aznap elmondtam Harrynek, és muszáj volt valahogy megoldanunk, hiszen nélkületek se tudok élni. Pár napra rá eszembe jutott, hogy Harry jelentkezhetne a Londoni X-faktorba és akkor elengedik ide lakni, de ha akar, bármikor kiszállhat. Jelentkezett is és anyukája beleegyezett, és megbeszéltük, hogy összeköltözünk, én, Tommy és Harry. Anyáéknak ez az ötlet, még mai napig nem tudom, hogy miért, de nem tetszett. Olyannyira nem, hogy én soha nem láttam még őket olyannak, ahogy viselkedtek. Aztán beadtuk nekik, hogy én már felnőtt vagyok és, hogy kell egy kis önállóság, meg minden. Nekik ez már tetszett is, de csak akkor fogadták el, ha saját lakásba költözök, és nem Harryéknél lakunk végig, és persze csak akkor, ha jól tanulok, és dolgozok is. És itt jön már Anglia képbe, mert, hogy már itt vagyok, és a lakás is meg van, és minden iszonyat jó. – kifújtam a levegőt, és elgondolkodtam, hogy kihagytam e valamit.
- Harry komolyan jelentkezett abba a tehetségkutatóba? – kérdezte nevetve Mark.
- Igen, és már volt egy fordulón. Akkor mikor itt volt a múltkor, és tovább is jutott. – Liam szeme kikerekedett, de nem értettem, hogy miért. – Minden rendben Payne?
- Hát ez nagyon vicces! Mikor megérkeztél, már akkor bizarr lett, na de most. – nevetett. – Tudjátok, mikor a Budapesti látogatás után bementem Londonba, akkor én nevezni mentem, és 3 napja mikor szintén bent voltam, akkor a meghallgatás miatt mentem oda. Ma akartam bejelenteni, azért hívtam ide mindenkit, hogy egyszerre halljátok a hírt, hogy továbbjutottam. – darálta le Liam. Elkerekedett szemekkel bámultam rá. Ugyan csak pár percig, de óráknak tűnt. Hirtelen meggondolásból, rá ugrottam és egy nagy ölelésbe részesítettem.

- Nagyon büszke vagyok rád! – mondtam és belefúrtam a könnyes tekintetem a vállába. Lehet, hogy kicsit meglepődött, de az ölelésem viszonozta. Ahogy elhúzódtam tőle láttam Chloé értetlen tekintetét.
- Skacok, nekem ez túl sok egy napra! – nevetett Chloé és ő is átölelte a fiút.
- Azt hiszem ideje felhívni Harryt és neki is elujságolni ezt. – jelentette ki Mark és elővette a telefonját. Ahogy mindenki rábólintott, kezdeményezte a hívást. Harry csak a második csörgésre vette fel.
- Csá! Miújság? – beszélt bele Harry a készülékbe.
- Szia! – köszöntünk egyszerre mi is.
- Ja, hogy ti mindannyian ott vagytok. -  nevetett a göndör.
- Igen, és mindent tudunk! – mondta Chloé, igaz kicsit megvetően, de senkit nem zavart. – Ellentétben veled...
- Ezt, hogy érted? – ráncolta a homlokát.
- Ezt úgy érti, hogy... – utánozta Liam a bartátját. - ...ellenfelek lettünk.
Harry arca kicsit eltorzult és átformálódott értetlenné. Mi a vonal másik oldalán csak kuncogtunk, de elhallgattunk azonnal mikor újra beleszólt a telefonba.
-Beszéljetek már érthetőbben. – nevett kínosan.
-Az X-faktorba te bolond. – mondtam ki végül én. Az arca egy pillanatra még számomra is megfejtethetetlen kifejezést mutatott. Egy percre rá pedig már szélesen mosolygott, és ő is gratulált. A lányok mind ki vonultak a konyhába, velem együtt, hogy csináljunk valami ennivalót. Mark és Liam pedig még beszélgettek Harryvel.
Az egyszerű paradicsomos spagetti mellett döntöttünk. Felosztottuk a munkát és a főzés elkezdődött. Otthonosan mozogtunk Liamék konyhájában, hiszen nagyon sokszor voltunk már így. Láttam benne egy kis változást, amit még Liam is említett korábban, hogy megcsináltak. Új főzőlap lett, ez, bár digitális és nem gázas. A tányéraik is újak, úgy ahogy a fehér pult is. Egyszer csak hallottam Liamet aki a nevemet mondta, jelezve, hogy menjek vissza a nappaliba. Szépen lassan visszacsoszogtam a helyiségbe. Kiderült, hogy csak Harry szeretne velem beszélni, így átvettem a telefont és leültem a kanapéra.
- Na, már megint mi kell? – mosolygtam bele a kamerába.
- Csak gondoltam közlöm a drága barátnőmmel, hogy korábban érkezek, mint 10 nap, pontosabban holnapután megyek. – vigyorgott.
Kicsit meglepődtem a bejelentésén, de örülök, hogy nem kell 10 napot külön töltenünk, csak kettőt.
- HARRY!? – hallottam egy ismerős női, sipítozó hangot. Süthetett az arcomról, hogy hallottam, ahogy a meglepettség és az értetlenég is. Ahogy felnéztem a velem szemben ülő Liamre, tükröződött az arcom az övén.

Már eltelt majdnem 24 óra Harry hívása óta és én még mindig nem értek semmit. Sírni akartam, de nem voltak könnyeim, csupán magam elé bámulva ültem a kanapén. Mikor az egész dolog történt én egyszerűen kinyomtam a göndört. Azóta persze, nem is egyszer keresett, nem csak engem hanem mindenkit, de nem válaszoltunk a hívásaira. Időközben sikerült arcot párosítanom a sipitozó hanghoz. A neve nem jut eszembe, de emlékszem, hogy még elsőnap leszólított minket az utcán és tönkretette a napunkat.
Mi a francot keres Harrynél? Lehet, hogy ezt tőle kéne kérdeznem, de félek a válaszától. A fejembe már le is játszódott ez a jelenet. Annyit mondaná, hogy bocsi de nem kellesz, és nem várok rád többet, már így is vesztegettem az életemből rád sok-sok évet. Ahogy ezt mégegyszer végig gondoltam az ájulás kerülgetett.
Liam nagyon bízott abban, hogy biztos csak pakolni segít,vagy valami ilyesmi. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, de érdekes módon nem Harry volt, hanem Tommy.
- Szia! – tettem a fülemhez a fehér telefont.
- Szia, figyelj Harry állandóan hívogat, hogy szóljak neked, hogy a a valaki az az anyukája barátjának a tanítvány, és csak korrepetálás miatt volt ott. – ahogy meghalottam a szavait, elkapott a röhögő görcs. Megköszöntem drága öcsémnem a közvetítést, és kinyomta. A többieknek elújságoltam mindent amit megtudtam, aztán elvonultam és tárcsáztam Harryt.
Nem vette fel, így megpróbáltam még kétszer, de harmadszorra kinyomott. Szomorúan vissza battyogtam a nappaliba, ahol a többiek filmeztek. Leültem közéjük és majszolgattam a film közben egy kis popcornt is.
Körülbelül 20 perc telhetett el azóta mióta utoljára próbáltam hívni a fürtöst, mikor megszólalt a csengő. Liam szitkozódva állt fel és ment ajtót nyitni.
- Ellie! – kiáltott Liam az előszobából. – Gyere ide légyszíves.
A fiú kérésére megmozdítottam az elgémberedett lábaim és elindultam az említett helyiség felé. Ahogy megláttam az ajtóban tornyusoló alakot, elfutni támadt kedvem. Nem futottam el, de nagyon közel álltam hozzá.
- Undorító vagy Harry Styles, gusztustalan amit művelsz. – mondtam és a szememből csöpögő esővel viharosan elsétáltam, biccentve Liamnek, hogy ne engedje be.