1./II. Visszaemlékezés/Reményteli első

Olyan korán volt még. Otthon legalább 10-ig alszom, ha anya nincs otthon, akkor délig is akár. Imádok aludni, és utálom a reggeleket. Ma reggel viszont az utálatom mellett egy másik érzés is fogadott, egy olyan érzés, ami mosolygásra késztet. Nem tudom, hogy pontosan mi ez, de nagyon jó, és szeretnék ebből az érzésből többet az életemben. Viszont minden elszállt mikor meghallottam Mark telefonjának az ébresztőóráját. Senki nem nyomta le. Egyedül engem idegesít ez a hang? Most komolyan? Ne már… Éppen kászálódtam ki meleg takaróm alól, mikor megláttam, hogy Amber már cselekszik helyettem, ennek annyira megörültem, hogy nem figyeltem a lábam elé, és a takarómba belegabalyodva estem egy óriásit, és utána sajnos elsötétült minden. Nagy valószínűséggel csak elájultam egy-két másodpercre, de mikor felkeltem, akkor Chloé egy szelet csokit és egy pohár vizet nyújtott felém. Liam és ő térdeltek mellettem, furcsálltam, hogy miért nem fáj a fejem a koppanástól, de mielőtt rákérdezhettem volna Liam már válaszolt is.

- Nyugi nem verted be a fejed olyan nagyon, még időben láttam, hogy esel és elkaptalak. De csipkerózsika el kell, hogy szomorítsalak, hogy mennünk kell reggelizni, de persze csak akkor megyünk, ha jobban vagy és fel tudsz állni. – mondta és láttam, hogy aggódik, ami mosolygásra késztetett. Körülnéztem, és láttam, hogy Harry még alszik, Amber pedig valószínűleg a fürdőben, Mark pedig csak ott állt és nézte az eseményeket.

- Jól vagyok. – mondtam magabiztosan és elvettem Chloétól a pohár vizet. De amint felálltam állításom eldőlt velem együtt. Megszédültem, és emiatt gyorsan vissza is ültem a padlóra.

- Minden rendben, El?

- Igen, csak gyorsan álltam fel. Nyugi Chloé minden rendben van. – mondtam reménykedve saját igazamban. Liam segített lábra állnom, aztán úgy is maradtam, és tényleg jobban voltam. Nem tudom, hogy miért, de örültem, hogy Harry nem nézte végig szerencsétlenkedésem az első reggelen.

Láttam, hogy Liam már fel volt öltözve, így hát mikor Amber kijött a fürdőből, én bementem és elkészültem. Feltettem az alap sminkem, ami egy vízálló szempilla spirálból és egy kis korrektorból állt. Felöltöztem és utána késznek nyilvánítottam magam. Mire kiértem Chloé is átöltözött és Harry is késznek bizonyult. Még Chloé sminkje és haja miatt vártunk egy kicsit, de maximum tíz percet. Persze a fiúk nem bírták ki megjegyzések nélkül, hogy „a lányokra mindig várni kell” vagy mint „minek smink, így is úgy is jól néztek ki” mondjuk ezt megmosolyogtam. Soha nem mondtak még nekem ehhez hasonlót, és ez a megjegyzés melegséggel töltötte el a szívemet, és nagyon örültem, hogy ezt az érzést én is megtapasztalhatom.

Reggeli után ismertették a programokat, nekünk, nagyoknak szerencsére a játékokon nem volt kötelező részt venni. Ezért nekünk maradt az a napi öt-hat kötelező program, ami szerencsémre főleg zenével volt kapcsolatos. Harryvel volt három közös programunk, és Chloéval pedig négy, de Liammel az összes programom együtt volt, és ennek örültem is hiszen nagyon megkedveltem a fiút. Az első program előtt volt húsz perc pihenőnk, hogy a reggeli is lemenjem a helyére. Így hát én és Chloé úgy döntöttünk, hogy elmegyünk körül nézni ketten a tábor területén, és addig is beszélgetünk. Olyan lett nekem Chloé ez alatt az egy nap alatt, mint a legjobb barátnőm, és feltétlen bizalmamat élvezte is, és úgy láttam, hogy én is az övét.

- Én ezt nem bírom El. – mondta mikor már elég messze kerültünk a fiúktól. – Liam nagyon aranyos, de ha ennek a 12 napnak vége, akkor ő visszamegy Londonba és pedig Bristolba, és utána ebből nem lenne semmi, és amúgy is egy év van köztünk. Vagy is hát nem tudom, én nem tudom, hogy ezt hogyan kell csinálni, nekem ez az első, hogy egy híres emberen kívül megtetszik egy fiú. Szerinted mi legyen? – láttam a szemében, hogy totálisan össze van zavarodva, de őszintén szólva én sem nagyon tudom, hogy ilyenkor mi a teendő.

- Szerintem… - gondolkodtam el. Aztán rájöttem, hogy erre a helyzetre nincs mit mondanom, vagy nincs ide illő tanácsom, pedig annyira szeretnék neki segíteni. – Figyelj Chlo! Ha úgy gondolod, hogy ebből több is lehetne, és most őrülten bejön neked, akkor szerintem megéri. 12 nap is idő, és ha akár nem is történik semmi te megpróbáltad, és kitudja, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy valamelyiketek majd abba városba költözik, ahol a másik lakik. Nagyon fura, hogy tizenhat éves létemre szerelmi tanácsokkal leplek el, de szerintem megéri. – mondtam neki magabiztosan mosolyogva. Kicsit meglepődtem mikor a nyakamba ugrott, de viszonoztam ölelését.

- Köszönöm El, nagyon jó barát vagy. De idefigyelj, tegnap kérdeztem valamit és megígértettem veled, hogy legközelebb válaszolsz. – tudtam, hogy mire gondolsz, de mielőtt válaszolhattam volna megszólalt. – Nagyon tetszhet neked Harry szívem. Láttam, amit láttam. – tette fel a kezét megadóan. Ott vigyorgott, mint egy tökkel ütött, de igaza volt, nekem tényleg nagyon megtetszett Harry.

- Feltűnő? – kérdeztem aggodalommal a hangomban.

- Nem, igazából, csak van néha egy-két olyan perc mikor feltűnés nélkül egymást bámuljátok. Alapvetően viszont nem feltűnő, ja és Liam mondta a tegnapi ház mögötti ölelkezéseteket. Ez olyan aranyos. – az utolsó mondatot már ugrálva és tapsikolva mondta végig. Én is megmosolyogtam ezt az egészet, hisz, ahogy Chlonak, úgy nekem sem volt sok közöm eddig a fiúkhoz.

- Nem tudom Chlo. – mondtam egy pár perc után. – Nem tudom, hogy Harry milyen, nem is ismerem, de olyan, mintha ezer éve ismerném… Ahogy bele nézek, azokba a zöld íriszekbe azonnal padlót fogok, és élvezem a pillanatot. Nem mintha ezzel olyan sok baj lenne, de egy napja is alig, hogy ismerem Harryt, és ahogy neked sem, úgy nekem sincs sok tapasztalatom ebben az egészben. – mondtam és elrúgtam egy előttem fekvő követ. Elővettem a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem, mikor kell vissza mennünk a programok miatt. – Chlo, szerintem menjünk, mert 3 percünk van visszaérni, és meg kéne találni a fiúkat, hogy ne egyedül menjünk, mert én őszintén eléggé parázok, vagy is hát inkább izgulok, de na, szóval érted.

- Akkor viszont futnunk kéne. – mondta és együtt elkezdtünk visszafelé rohanni.

Oda mentünk ahol a nagy tömeg volt, és elkezdtünk a fiúk után kutatni, én főleg Liamet kerestem, mert vele lesz együtt az első programom, lent a tónál.

- Szóval mindenki tudja, hogy hova kell menni és mit fog csinálni az elkövetkező egy órában? – kérdezte üvöltve Rob a hangosbemondón keresztül. Mindenki egyetértően hümmögött, és elindult a kijelölt programja felé. Időközben én megtaláltam Liamet, és elköszöntem Chloétól aki továbbra is Harry után kutatott akivel a közös programjára menne a központ melletti kis faházba. Liammel nagyon jól éreztem magam a programon, amin párban írnunk kellet egy dal alapot, és ha tudunk, akkor mellé egy szöveget is. Elég volt egy, 1 perces kis dal is, de mi Liammel összehoztunk egy majdnem 2 perces dalt is, és a szövegírás közben nagyon sokat nevettünk. Idő közben kiderült, hogy se Liam hangja se az enyém nem valami alkalmas éneklésre, de amikor szinkronban énekeltünk akkor az nagyon ment. Az illetékes „tanár” akit Jakenek hívtak sokszor meghallgatta a dalunk és mindig megdicsért vagy ha éppen segítség kellett, akkor szívesen segített.

Az első három program gyorsan eltelt, a harmadikban Chloé is csatlakozott, ott már ki is akartak zavarni minket, annyira hangosak voltunk. Ezek között a programok között csak a harmadik volt, amin egy zenéről kellett rajzolnunk, nekem őszintén nem sok tehetségem van a rajzoláshoz, de Liam nagyon szépen teljesítette a feladatot. Chloé, hát drága barátnőm még nálam is rondábban rajzolt, pedig azt eléggé nehéz összehozni. A lényeg az volt, hogy eléggé jól szórakoztunk, kicsit sajnáltam, hogy Harry nincs velünk, de biztos ő is jól érzi magát.

Már ebéd idő lett, és mi hárman Harry keresésére indultunk, és legnagyobb meglepetésemre egy lánnyal beszélgetett, aztán a lány mikor meglátta barátait, akik között Amber is ott volt, a lány megpuszilta Harryt, és elment. Igen, féltékeny lettem, de inkább csak hagytam az egészet, hiszen kije vagyok én Harrynek, hogy zavarjon, ha más lányokkal beszél, meg nyalakodik. Semmi közöm Harryhez. Mikor észrevett minket egy féloldalas mosolyt küldött felénk, és biccentett, hogy menjünk enni.

Ebéd után Liammel és Harryvel siettünk a központhoz ahol Sarah várt minket és a csoport többi tagját. Mikor mindenki odaért, akkor Sarah ismertette a feladatot és beosztott minket négyes csoportokba. Négyen voltunk nagyok én, Liam, Harry, és Mark. A kicsik pont párosan voltak, így négyen maradtunk a végére. Sarah bocsánatkérően nézett rám, hogy három fiúval kell dolgoznom, de annyira nem zavart, hiszen jóba lettem ezekkel a fiúkkal. A feladat amit Sarah mondott igazán egyszerűnek tűnt, de valahogy mikor elkezdtük akkor rájöttünk, hogy ez nem valami könnyű munka. A feladatunk az volt, hogy a megadott számok közül egyet dolgozzunk fel, és vegyük fel a stúdióban, ami a központtal szemben lévő üveges ablakú tákolmányában volt. Mi a listáról a Lonely boyt választottuk a The Black Keys-től. Furcsa is volt, hogy mindenki egyet értett a döntéssel, de aztán kezdődhetett a 2,5 órás kemény munka. Én nagyon izgultam azon, hogy ki fog majd énekelni, hiszen se nekem, se Liamnek nem volt valami jó hangja, és oké, hogy együtt még úgy ahogy jó volt, de azért kéne valaki aki szólóban is tud szépen énekelni.

Liam váltig állította, Harry jó hangja van, de Harry nem akart énekelni. Markot is meghallgattuk és ő már erősítette a hangszínével csapatunkat, neki volt Harryn kívül hármunk közt a legjobb hangja. De azért ő se egy kirobbanó tehetség.

- Harry! – szóltam neki. Kérdőn nézett rám mire folytattam. – Gyere egy picit szeretnék kérdezni valamit.

- Oké. – mondta, majd oda fordult a fiúkhoz és mondta, hogy mindjárt visszajön. – Mond El, de siess, mert te is láttad, hogy mennyire le vagyunk maradva. – húzta el a száját.

- Ha azt szeretnéd, hogy ne legyünk le maradva, akkor énekelj, legalább mutasd meg, hogy milyen a hangod. Legalább nekem. – az utolsó mondatot már csak suttogva mondtam, de láttam, hogy meghallotta. Először azt hittem, hogy elkezd velem mindjárt üvöltözni, de aztán elgyengültek az izmai, és fél perc néma csönd után végre megszólalt.

- El! Én nem tudok énekelni, a hangom valami borzalmas, ezért nem mutogatom. – mondta kedvesen, de valamiért nem nagyon tudtam neki hinni.

- De Liam nagyon mondogatja, hogy jó vagy benne. Mesélt a bandátokról, és arról is, hogy te voltál az énekes, és imádtad, de aztán felkellett vele hagynotok, mert nem volt elég idő próbálni. Harry, itt a lehetőség, hogy énekelj. Ne mond nekem, hogy nincs hangod, ha te voltál egy banda front embere. Ráadásul fél évig… Ha nem is magad miatt, akkor tedd meg valakiért. – egy pillanatig haboztam, de aztán kimondtam. – Tedd meg azért a lányért, akivel a tisztáson voltál. – a hangom a mondat végén elcsuklott, és a könnyeimet nyeltem vissza, nehéz volt arra a pillanatra gondolni.

- Milyen lányról beszélsz? – nevetett, és közben furcsán nézett rám.

- Akivel beszélgettél ebéd előtt, aki Amber társaságában van.

- Mi van? – nevetett. – Jézusom, ugye nem hitted komolyan, hogy nekem bejön az a lány? Hűha… - láttam, hogy nehezen tartja vissza a nevetését. – El, ő a nővérem pasijának a húga, miatta is jöttem részben, mert megkértek, hogy figyeljek rá, és tény, hogy úgy néz ki mint egy 15 éves, de az a szegény lány még csak épphogy 11.

- Jaj, hát ez esetben, bocsánat… - mondtam, és éreztem a megkönnyebbülést és a pillangókat a hasamban. – Akkor tedd meg értem. – ezt tényleg nagyon halkan mondtam, épphogy én halottam saját kis cincogásom. Harry biccentett, hogy menjünk vissza, és úgy is tettünk.

- Srácok! – kiáltott fel Harry, mikor visszaértünk. – Menjünk a stúdióba, én leszek a szólista, ti pedig a hangszerek és a vokál. A dal már úgy is meg van, szóval már csak fel kell venni. Mark tiéd a dob, Liamé a basszus, és Elnek marad a gitár. Indulhatunk? – mikor befejezte, mindhárman nagyon furán nézhettünk rá, mert ő csak nevetve elindul a stúdió felé.

- Mit mondtál neki amitől így megváltozott? – kérdezte Liam.

- Semmit. – nevettem. – De mindegy a lényeg, hogy mindjárt kész leszünk.

A stúdióban csak egy csekély 30 percet töltöttünk, és mikor végeztünk Sarah meghallgatta, és megdicsért minket. Személy szerint engem óriási büszkeség töltött el, amiatt, amit összehoztunk a srácokkal.

Kaptunk egy kis szünetet, és közben összeszedtük Chloét is, aki állítása szerint nagyon szenvedett egyedül. A szünetben megmutattuk Chloénak az átdolgozásunkat, neki nagyon tetszett. A központ mellett találtunk egy kis padokkal teli helyet, és hát ott maradtunk. Végig nevettünk, és beszélgettünk, nagyon jó volt. Minden programot végig jártunk, amit aznapra kiadtak nekünk. Vacsora után visszamentünk a faházba, és elkezdtünk készülődni a lefekvéshez. Amíg egy-egy ember zuhanyozott addig  a többiek jól elbeszélgettek. Mark előkerített valahonnan egy ki hangosítót, aminek mindenki örült, tettünk be zenét, és ugráltunk rá, közben eszméletlen sokat nevettünk. Már mindenki végzett, a zene már csak halkabban szólt, de mikor jött az a bizonyos szám, mikor én, Chloé és Amber egymásra néztünk, és egyszerűen csak muszáj volt. Ez az a szám, amit mindenkinek ismernie kell, és tudni rá a táncot, vagy különben nem ember, jó ez túlzás, de akkor is. Mi hárman lányok mind a Makarénát táncoltuk. Mark felhangosította, és a másik két fiúval egyetemben furán nézett ránk. A szám felénél szóltunk nekik, hogy ők is csinálják, mert ez kötelesség. A fiúk összenéztek és próbálták utánozni mozdulatainkat, de szegény drágáimnak elsőre nem nagyon akart sikerülni, de egyre jobban bele jöttek, és a végén már velünk együtt nevettek magukon, aztán sajnos a számnak vége lett.

Még sokáig fenn voltunk és beszélgettünk, aztán Chloé bejelentette, hogy velem akar aludni, mert fél. Mondtam neki, hogy jöjjön csak, úgyis olyan magányos vagyok, mire Liam megszólalt.

- Jaj, Harry én is úgy félek, nem alszunk együtt? – húzogatta szemöldökét. Mire mindenki felnevetett.

- Bocsánat drágám, de magányosságomon csak más tud enyhíteni, te sajnos nem. – mondta drámain Harry. – Próbálkozz Marknal.

Mindenki nevetett, nem bírtuk abba hagyni. Mindenki felfigyelt viszont az alakra, aki bejött a szobánkba, minden előzetes kérdés vagy bejelentés ellenére.

- Fiúk, lányok! Kicsit csöndesebben, ha lehet, az egész tábor tőletek visszhangzik. – mondta az alak, aki később kiderült Rob volt.

- Bocsánat! – mondta Amber és Liam egyszerre.

- Jó éjszakát! – mondta mogorván és elhagyta a szobánkat. Mindenki kuncogott, mikor egyszer csak a mellettem fekvő Chloé elkezdett szakadni a röhögéstől. Egy pillanatig csak Chloé nevetésével volt megtelve a szoba, de aztán mindenki nevetésben tört ki. szépen lassan lecsillapodtunk, és mindenki elaludt, legalábbis rajtam kívül. Hallottam a szuszogásokat, Liam valamit motyogott, de nem lehetett érteni. Chloé folyton forgolódott. Markot pedig dúdolni lehetett hallani. Mikor valaki megszólalt, konkrétan ledermedtem.

- Jó éjt El! – suttogta Harry, és hallani lehetett ahogy mosolyog. Én is elmosolyodtam.

- Jó éjt Harry! – mondtam neki vissza, és a szemeim leragadtak.

Reggel megint arra a szörnyű hangra keltünk, de most követtem el a tegnap reggeli hibámat. Most csak szimplán hisztiztem magamban egy sort és utána elmentem lezuhanyozni. Rajtam kívül csak Mark ébredt fel, és ő is elkezdett készülődni. Mikor végeztem mindennel kimentem és Markon kívül csak Liam volt ébre, ezen kicsit megilletődtem. Ettől fogva nagy örömömre én kelthettem fel Chloét. Magamban már el is terveztem gonosz tervem. Már éppen készültem ráugrani, mikor Harry megszólalt mögöttem.

- Én nem tenném! – mondta mosolyogva.

- De én megteszem. – nevettem fel. Ennél fogva már megint belendültem, mikor Chloé megfordult és így az arcába érkeztem volna, ha Harry nem kap el hátulról.

- Köszönöm! – mondtam elpirulva.

- Ugyan, csak megmentettem egy orrtöréstől. – kacsintott, azzal elindult a fürdőszoba felé. Pakolgattam már egy 10 perce mikor már tényleg ideje volt felkelteni alvó barátnőmet. Most már kedvesebben próbálkoztam, és csak szólítgattam, de csak ne akart felébredni.

- Liam! Segíts felkelteni. – kérleltem.

- Rendben, de te akartad. – mondta és egy huncut mosolyt láttam meg ajkain. Azzal a mozdulattal meg is csikizte Chloét, aki sikítva ébredt fel. Én csak álltam és nevetve figyeltem az eseményeket.

- Jó reggelt madame! Köszönjük kedvességét, azáltal, hogy felkelt hozzánk. – hajolt meg Chloé előtt Liam.

Elindultunk reggelizni, és utána meghallgattuk megint a programokat. Hasonló volt mint tegnap. Markal és Chloéval voltam az első programon. Hangszert kellett készítenünk a természetből vett dolgokból. Ezen eléggé sokáig örlődtünk, aztán feladtuk, mert semmit sem sikerült össze hoznunk, nem úgy mint a kicsiknek, akik nagyon kreatívak voltak. Később a nagyoknak nem kellett programra menniük, mert ez nem volt kötelező, de azért megnéztük mi az, de el is mentünk onnan mikor megláttuk, hogy ilyen bemutatót tartanak valami íjászok. Volt madaruk is meg minden. Mi inkább elmentünk sétálni, aminek a vége az lett, hogy Amber és Liam csurom vizesen tért vissza megszárítkozni a faházba, mert lent a tónál belöktük őket a vízbe. Gyorsan eltelt az a pár óra, aztán ebédeltünk, és utána kaptunk csendes pihenő időt. Ennek mi örültünk is, és mindannyian visszakecmeregtünk a szobába ahol bekapcsoltunk valami zenét és fekve beszélgettünk.

Aztán szóltak, hogy menni kell a következő programra, amire Harryvel és Liammel mentem volna, ha Liamet nem hívják el, mert megkérték, hogy segítsen a stúdióban a kicsiknek.

Így hát Harryvel ketten mentünk a programra. Elmondták a feladatot, ami csak egyszerű dallam kreálása volt, és kaptunk rá háromnegyed órát, de én és Harry megcsináltuk 10 perc alatt. Bemutattuk munkánkat, és utána mehettünk is. Harry úgy döntött, hogy lemegyünk a tóhoz, én elfogattam az elvi leges ajánlatát… Kisétáltunk a mólóhoz, és lógattuk a lábunkat a langyos vízbe.

- Nem félsz? – kérdezte Harry.

- Mégis mitől Harold? – nevettem fel.

- Tőlem. – mondta halálos egyszerűséggel. Kicsit összezavarodtam.

- Miért kéne tőled félnem? Bele akarsz, lökni vagy mi van? – nevettem fel kínosan.

- Nem, El! Hanem attól, ha mi most túl jóba leszünk, akkor utána mi lesz. Vagy attól, hogy még csak pár napja ismersz, de máris ilyen közel kerültünk. – szavai a szívem mélyébe hatoltak, de még nem akartam megszólalni. – Tudod, mit érzek most? Azt, amilyet még soha sem, legszívesebben az egésznapom veled tölteném, és édes dolgokat mondanék neked. Viszont ezzel van egy-két probléma… Nem tudom, hogy te is szeretnéd-e vagy te nem is érzed ugyanazt, mint én. A másik pedig, hogy még csak alig 48 órája ismerlek, és nem akarom elsietni, de mikor rád nézek akkor muszáj… egyszerűen csak muszáj… - mondta, és én hallgattam, nem tudtam, hogy mit reagáljak, mert egy ilyen helyzetben mégsem lehet jó vagy rossz válasz, vagy nem is tudom. Mit kell ilyenkor csinálni? Éppen most vallotta, be, hogy kölcsönösek az érzései irántam, én meg itt ülök kukán. – És amikor beszéltél Roseról, a nővérem barátjának húgáról, akkor egy percre azt hittem, hogy féltékeny vagy, ez így volt El?

- Harry… - csuklott el a hangom. – Harry én, én… - lesütöttem a szemem, mert nem tudtam megfogalmazni az érzéseimet. Olyan gyorsan történik minden. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, mikor Harry kezét éreztem állam alatt, egy pillanatra megijedtem. Kezével gyengéden maga felé fordította arcomat, úgy, hogy tekintetét az enyémbe mélyíthesse.

- El, én csak annyit akarok tudni, hogy te is úgy érzel-e mint én, és ha igen akkor vállalnád-e a kockázatot? – belenéztem a szemébe, és gondolkodás nélkül is tudtam a választ.

Nem szólaltam meg, csak ráhajtottam a fejem izmos vállára. Így voltunk pár percig. Aztán megszakítottam ezt a békességet.

- Igen Harry. Igen, vállalom a kockázatot. – mondtam és magamban mosolyogtam, hogy ki mertem mondani végre. Éreztem, hogy a mellettem helyet foglaló fiú szívverése felgyorsul, úgy ahogy enyém is tette.

Körülbelül húsz perce üldögélhettünk néma csendben a mólón, mikor megéreztem a pulcsim hiányát, és elkezdtem fázni. Már hét óra körül lehetett, és elkezdett fújni a szél. Harry mikor észrevette, hogy fázom azonnal átkarolt és rám mosolygott, amitől én majdnem elájultam.

- Nagyon fázol? Visszamehetünk, ha szeretnéd. – mondta édesen. De én csak ráztam a fejem, miszerint ez most így tökéletes. Nem kell nekem a nyamvadt pulcsim, ha itt van Harry. Közelebb bújtam hozzá, és beszívtam azt a bódító illatot.

- Úgy érzem, mi vagyunk a legfurább emberek a világon. Hallottam már az első látásos beleszeretős sztoriba, de még mindig hiszem, hogy ilyen nincs. Mondjuk, hát nem tudom… - mondtam bizonytalanul. Harry nem válaszolt, csak ültünk tovább. Kicsit elzsibbadt a nyakam ezért elvettem fejem a válláról, hogy megmozgassam. Mikor végeztem nyak tornámmal Harry idegesen vette elő telefonját farzsebéből.

- El! Le fogjuk késni a vacsorát… Ha már az elmúlt két programra elfelejtettünk menni, akkor legalább együnk valamit. – nevetett idegesen, de láttam, hogy nem különösebben érdekli a dolog. Viszont én kicsit megrémültem… Mi az, hogy nem voltunk az előző két programon, hiszen alig fél órája jöttünk le ide… Eléggé viccesen festhettem, mert Harry mosolyogva megszólalt.

- El, nyugi, nem lesz semmi baj abból, hogy kihagytunk pár dolgot. Liamtől félj inkább, majd tőle megkapjuk a magunkét az biztos. – nevetett. – Na, gyere. – Nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam a segítséget, viszont számomra váratlan dolog történt. Mikor felhúzott, mellkasunk egymáshoz préselődött, és belenéztem a zöld íriszekbe, majdnem összerogytak a térdeim, de szerencsére Harry megtartott. Aztán megéreztem bőrömön a meleg leheletét, és már csak annyira volt időm, hogy lecsukjam a szemem. 

Megcsókolt.

Kicsit ideges lettem, mert nem tudtam, hogy mit kell csinálni, ezért próbáltam hallgatni az ösztöneimre. És ez, azt hiszem bevált. Harry nagyon gyengén csókolt, és ez mosolygásra késztetett. Mikor belemosolyogtam csókunkba, ő elhúzódott, és kérdőn nézett rám.

- Mi tör… - de nem hagytam, hogy befejezze, mert magamhoz húztam és megcsókoltam. Elkezdtük a mi kis csókcsatánkat, erre viszont már mindketten mosolyogtunk.

1./I. Visszaemlékezés/Pánik

Nagyon furcsa volt ez Harrytől, hiszen Chloé is megbékélt a helyzettel és mosolygott is már a végén, szóval Harrynek meg mi baja lehet? Láttam, hogy Liam is furcsán néz barátja után, de egyikük sem csinált semmit. Sarah azt javasolta, hogy menjenek vissza a házba és pihenjenek le vacsoráig, mert ez a nap így hosszú volt. Chloé mondta, hogy ő majd felviszi a pokrócot, mi menjünk csak, ő még úgy is rá kell, hogy nézzen az öccsére. Liammel elindultunk vissza a faházhoz, és én titokban reménykedtem, hogy Harry ott van, és, hogy majd idővel elmondja a problémáját, akár neki, akár Liamnek.

- Chloé? – kérdezte Liam.

- Mond. – válaszoltam kisebb mosollyal ajkaimon.

- Neked tetszik Harry? Mármint úgy értve, hogy szerinted tudnád szeretni, vagy tudnál több lenni vele, mint egy barát? – a kérdése eléggé meglepett, nem erre számítottam. A válaszon el is kellett gondolkodnom, most, hogy így felhozta ráeszméltem, hogy nekem könyörtelenül tetszik Harry.

- Nem értem, hogy pontosan ezt miért is kérdezed Liam.

- Csak azért, mert most mikor veled beszélgetett, akkor olyan más volt, olyan volt, mint az a Harry, akit én ismertem meg anno évekkel ezelőtt, de az utóbbi pár hónapban amiatt a hülye csaj miatt teljesen megváltozott. Ma viszont mintha újra őt látnám, és ez akkor kezdődött mikor lementünk a tóhoz, szerintem te neki nagyon tetszel El – mondta mosolyogva.

- Hát izé, szóval, de ne mond el neki légy szíves. Engem is magával ragadott a személyisége, szóval azt hiszem a kérdésedre a válaszom igen, de azért ez így fura, mert egy napja ismerjük egymást. – mondtam és közben forgattam a szemem a saját mondatomra. Lassacskán visszaértünk szálláshelyünk elé, Liam udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Titokban nagyon reméltem, hogy Harryt bent találjuk, de én sehol sem láttam.

- Harry! – kiáltotta Liam barátja után kutatva.

- Nem lehet, hogy elment sétálni, vagy valami? – kérdeztem, habár nem voltam biztos kérdésemben még én magam sem.

- Ő nem olyan. Nem szalad el. Nem tudom, mi lehet vele. – mondta és azzal a mozdulattal leült a mellette álló székre. Odasétáltam az ablakhoz, hogy beengedjek egy kis friss levegőt a fülledt szobába, abban a pillanatban mikor kitártam a nagy üveg felületet megpillantottam Harry kisebb loknijait. Megörültem, hogy nem szökött el vagy ilyenek, és meg akartam szólalni, de mikor megláttam, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcán. Ledermedtem. Nem tudtam, hogy miért is enged akár egy könnycseppet lefolyni azon a gyönyörű arcán. De itt nekem elég is volt, azonnal szaladtam ki a házból és mentem oda ahol az előbb láttam Őt a könnyeivel küszködni. Amikor oda értem háttal állt nekem és pedig odamentem és megöleltem, nem tudom, hogy miért és hogyan, de valami azt súgta, hogy ez így helyes, hogy most nekem kell segítenem rajta. Egy pillanatig meglepetten állt, de utána úgy szorított magához mintha az élete múlna azon az ölelésen. Nem akartam megkérdezni, hogy miért is van maga alatt majd elmondja ha szeretné.

Mégis valahogy olyan furcsa volt nekem ez, hogy alig egy napja ismerem, de máris azt akarom, hogy az enyém legyen, és, hogy ne legyen szomorú. Eddigi életemben szinte a testvéreimen kívül nem is öleltem meg egy fiút sem. Ez eléggé elszomorító tény, de ez most nem tudott érdekelni, mert ebben az ölelésben amit Harryvel váltunk szinte minden érzelem benne van. Mikor elváltunk, még ott álltunk egy percig és bámultuk az erdő sötétségét, nem tudom mi volt benne olyan érdekes, de elragadó volt, hogy mennyire megnyugtató tud lenni akár egy perc néma csönd is. – Köszönöm. – mondta Harry. – Köszönöm, hogy nem kérdezted meg, de elmondom. Azért vagyok ettől ennyire ki, mert gondolj bele ebben a helyzetben, ha éles lett volna nem tudtunk volna szegény nőért semmit se tenni, és én utálok tehetetlen lenni, az a legnyomorultabb érzés a világon. Meg különben is milyen morbid dolog már ez. Még csak 16 vagyok de már esküszöm azt hittem, hogy láttam egy holt testet… – olyan érzelmekkel teli hangon mondta, hogy a gerincemen végig futott a hideg.

- Semmi baj Harry, ez teljesen normális, hogy így érzel, sőt arra utal, hogy nagyon nagylelkű vagy és gondoskodó. És valóban eléggé morbid dolog. – mondtam és kerestem a tekintetét, mikor megtaláltam meg is bántam, mert nem tudtam tőle elszakadni. Arra eszméltem fel, hogy valami megmozdul mellettünk, ami nem más volt mint Liam a faházunk ablakából észrevett minket, de láttam, hogy abba a pillanatba vett csak észre minket és azonnal be is csukta az ablakot. Elkaptam a fejem, mikor hallottam, hogy mellettem elindul valaki.

- Te nem jössz El? Azt hiszem menni, kéne lassan vacsorázni. – gondolkodott el és felém nyújtotta a kezét, hogy kisegítsen a „susnyásból”. Én elfogadtam a segítségét, de mikor visszaindultunk a ház ajtajához, akkor sem engedte el a kezem, ami nem zavart, csak nem értettem a helyzetet. Mikor viszont az ajtó elé értünk elengedett és udvariasan betessékelt a házba.

- El! – visított Chloé a fürdőből.

- Mond életem értelme. – mondtam kacagva miközben az ajtó felé sétáltam. Mikor elé léptem Chlo azonnal kinyitotta és beengedett. – Mi történt?

- Figyelj, sajnos nem nagyon lesz olyan hely ahol csak lányok tudunk majd beszélgetni, mert hát együtt lakunk a fiúkkal, de most ezt el kell neked mesélnem. Képzeld el, kiderült, hogy én ismerem Liamet még kiskoromból, de mi már találkoztunk nem is egyszer, és hát nekem nagyon tetszik. – pirult el mikor kimondta.

- Jaj, de jó! – öleltem meg mosolyogva. Folytatni szerettem volna, de Mark sajnos beszólt nekünk.

- Lányok, gyertek, mert mennünk kell vacsizni!

- Egy pillanat és kint vagyunk. – válaszoltam a fiúknak. Kicsit összezavarodtam Chloé bejelentésére, de hát kicsi a világ nem? Egy perc múlva már a házunk többi tagjával siettünk az étkező pavilonhoz.

- Pont időben! – cincogta Sarah a vékony kis hangján. – Jobban vagytok gyerekek?

- Igen köszönjük. – mosolygott válasza közben Chloé.

- Akkor ott a sor, álljatok be és egyetek, de ne menjetek el azonnal vacsora után, mert lesz majd ez közlemény a holnapi programról. Na, de menjetek, jó étvágyat.

- Köszönjük. – mondtuk kórusban. Mikor megkaptuk a kaját, leültünk. Chloé Liam mellett és velem szemben ült, Harry pedig mellém, a másik két szobatársunk felszívódott. Miután végeztünk és visszavittük a tálcákat, visszaültünk a helyünkre ahogy Sarah kérte, és vártuk azt a közleményt, de addig is beszélgettünk. Eléggé feltűnően kerültük a mai eset megbeszélését, de én nagyon meg akartam dumálni velük, hogy mi is történt ott lent a tónál. A többiek jól elbeszélgettek, amíg én elvoltam a gondolataimmal, viszont mikor egy kéz összekulcsolta az asztal alatt ujjainkat azonnal felfigyeltem. Legbelül tudtam, hogy Harry az, de muszáj volt ellenőriznem magam. Igen ő volt, nem tudom miért tette de nagyon jól esett, hogy ezt tette, most már nem gondolkodtam el azokon a depressziós vérfagyasztó képeken amit valaha láttam és a halállal volt kapcsolatos, most csak mi voltunk, és semmi más.

- Jól vagy? – súgta a kérdését fülembe Harry.

- Igen, most már igen. – válaszoltam neki mosolyogva. Még egy pár percig nem történt semmi csak beszélgettünk, de mikor mindenki befejezte az evést akkor meghallottuk a táborfőnök hangját a hangosbemondóból.

- Gyerekek! Nagyon sajnáljuk a mai programok elmaradását, de a holnapi nappal kárpótolunk benneteket, megígérem. Na már most, a holnapi program a következő. – mondta a férfi. De már nem tudtam rá odafigyelni, mert megéreztem Harry kezeit a térdem fölött. A bőröm az érintésére megperzselődött, sose éreztem ehhez hasonlót, soha. Annyit értettem a táborfőnök mondandójából, hogy holnap fél nyolckor reggeli és utána a programok ki lesznek rakva egy-két helyre a tábor területén. – És akkor a 12 éven aluliaknak tízkor már nyomniuk kell az ágyat, viszont a 12 és 14 év közöttieknek tizenegykor ugyanezt kell tenniük, és a nagyoknak pedig elég éjfélkor ezt tenniük, de aztán reggel keljenek fel nekem. – mondta szigorúan. – Most pedig mindenki lóduljon fürdeni és aludni! És ne felejtsétek, a táboroztatók nem alszanak addig, amíg ti sem alszotok.

Miután ez a beszéd lezajlott, és mindenki beleértve minket is visszament a szobájába, elkezdtük a fürdést, ami kevéske komplikációval járt, mert az ajtón például nem volt rendes zár. Szóval, amíg az egyik lány fürdött a másikunk az ajtó előtt ült. Kicsit vicces volt és elképzeltem, hogy ezt csináljuk majd még a következő 11 napban is. Azt viszont sikerült megbeszélnünk, hogy a fehérnemű nem gáz dolog most így ebben a helyzetben. Ezt úgy értve, hogy nem egész nap, de azért egymás előtt nem fogunk hurrogni a fehér neműkre, mert az olyan mintha fürdőruhában lennénk.

- El, végeztél már? – kérdezte türelmetlenül Chloé az ajtó másik oldaláról. Éppen vettem fel a melltartóm, mikor Chloé szenvedő hangokat adott ki magából, amit megmosolyogtam, milyen bolond ez a lány. Én fehérneműben és egy papucsban kiléptem a fürdőből, és kicsit rettegtem a fiúktól, hogy mit szólnak, hogy miért flangálok egy szál bugyiban meg melltartóban előttük fél tizenegykor. Szerencsére mikor kimentem, akkor Liam telefonált a tornácon, viszont Harryvel nem volt ekkora szerencsém, mikor beléptem a szobába azonnal lyukat égetett a hátamba tekintetével. Érezhette, hogy kényelmetlenül érzem így magam, ezért odament az ajtóhoz, viszont nem ment ki rajta, és továbbra is éreztem a pillantásait. Mikor sikerült felvennem a pizsamám, ami egy bő pólóból és egy rövidnadrágból állt, oda néztem az ajtóhoz, és láttam, hogy Harry nem ment ki, hanem visszafeküdt az ágyára. Miután mindenki elkészült az esti rituáléjával, körbe ültünk a szobában. Amber lefeküdt aludni, szóval nélküle beszélgettünk addig, amíg el nem jött az éjfél és mindenki hulla fáradtan nem dőlt az ágyába. Én személy szerint nagyon gyorsan elaludtam, hiszen olyan sok minden történt a nap leforgása alatt, talán az életem legeseménydúsabb napja volt.

1. Visszaemlékezés

*itt ha esetleg valaki nem értené a részt, akkor olvassa el a címet*

Anya nagyon szerette volna, hogy menjek abba a hülye táborba, ahova egy ismerősöm sem tud jönni, így egyedül lennék 12 napig, tele kisgyerekekkel, egyedül. Az a baj, hogy anya annyira rá tud venni az ilyenekre, és hát nagy kínnal a hangomban, de elfogadtam, hogy oké rendben elmegyek, és ez amúgy meg hogyan is van? Mások a szüleiket győzködik, hogy engedjék el őket a sarki kisboltba egy csokiért. De nálunk ilyen szinte szökő évente egyszer van. Ez a tábor egy ilyen furi tábornak látszik így elsőre, hiszen már a neve is olyan más… Mármint olyan nem szokványos. „Sosincs vége”, igen ez a tábor címe, vagy neve, ki hogyan hívja az ilyet. Elvileg arról szól, hogy oda megyünk, és megismerkedünk tök sok más helyről jött gyerekkel és főleg zenélünk, de néha vannak sportolásra adandó alkalmak. Anyának csak amiatt sikerült meggyőznie, mert lehet majd zenélni, és hát nekem mostanában elég sok mindent jelent a zene. Túl sok mindent is. Tudok gitározni, zongorázni, furulyázni, és egy kicsit dobolni is. Itt a busz.

Itt a busz, ami elvisz ebbe az izé táborba. Ez egy új dolog nekem, gyorsan kell barátságokat kötni, és ha nem lesznek nekem barátaim a táborban, akkor végig egyedül leszek? Az nagyon gáz lenne, nem szeretném ezt, szóval be kell dobnom magam. Na, de ez azért nem ilyen egyszerű. Nekem ez azért nem megy így csak csettintésre. Na de mindegy is majd kiderül mi lesz. Felszálltam a buszra, és leültem a végéhez közelebb, de mégse olyan nagyon közel, hiszen mindig hátra ülnek a hangos gyerekek, és én csak a zenémmel meg a könyvemmel akartam elfoglalva lenni. Két busszal mentünk, és én pont kifogtam azt, amelyiken azok a lányok vannak akik apuci pénzét élvezve vannak itt és mindenen rinyálnak, ja és minden pasira rá mennek, mint a legyek. Mondanám, hogy ez szórakozató is lehetne, de nem az, mert olyan butuskák szegények, hogy az már az én fejemnek fáj. Szerencsére a busz nem volt csordultig tele gyerekekkel, de mellém sajnos leültek, mondjuk ez a lány kedvesnek tűnt, és persze kicsit furának tartottam mikor hozzám szólt.

- Szia Chloe Dorbo vagyok! – nyújtotta a kezét felém. – És te? – kérdezte mosolyogva miközben kisöpört néhány vörös tincset az arcából.

- Szia… Én öhm, Lilly Eleanor Shaun vagyok, de csak szólíts Lillynek vagy Elnek. – mondtam és automatikusan elmosolyodtam. Nagyon örültem, hogy már egy ember is érdeklődik irántam.

- Na és mesélj magadról, hány éves vagy, hol születtél, ilyen alap dolgokat szeretnék rólad megtudni El. – mondta és rám nézett nagyszemeivel.

- Oké, rendben. Elsőnek, hát itt születtem Londonban, és most Seafordban lakom, de félig magyar vagyok, és most leszek 16 éves, és ebbe a táborba csak anya tuszkolt be, mert a barátaim, mint látod, senki nem jött közülük, mert mindenki nyaral.

- Hűha. Nekem ebből az esett le, hogy milyen nagyon menő, hogy félig magyar vagy, mármint nem nagyon sok mindent tudok Magyarországról, de azt tudom, hogy elég kicsi. – mondta mosolyogva, mintha ha valami kincset talált volna.

- Na, te is mondj valamit magadról Chloe!

- Rendben, szóval én Amszterdamban születtem és félreértés ne essék, csak negyedben vagyok Holland, és hát igazából nem is vagyok az, mert nem tudok semmit arról a helyről, még csak Hollandul is csak köszönni tudok. Na, de nem is lényeg. Én is hamarosan 16 leszek, és én pedig azért jöttem ide, mert a kisöcsém nagyon akart jönni és anyum azt mondta, hogy csak akkor, ha én is jövök és vigyázok rá, és az öcsém nagyon akarta, így hát belementem. És örülök, hogy melléd ültem, aki szintén nem olyan furán lelkes, mint a többiek, ha nem olyan, mint én. – mondatát megmosolyogtam, és én is örülök, hogy találtam valakit, aki hasonlít hozzám.

- Azt hiszem, mi még sokat fogjuk látni egymást, legalábbis remélem, hogy nem idegesítelek, de azt hiszem te hivatalosan is a táborban a legjobb barátnőm lettél. – mikor kimondta az utolsó szavakat, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, nekem ilyen gyorsan, hogy lettek barátaim?

- Én is így gondolom Chloe. – mosolyogtam, mint a vadalma. – Na és neked van valami érdeklődésed az zene iránt, játszol valamin?

- Igen, igen. Én fuvoláztam pár évet, és most így jelenleg tudok zongorázni, basszus gitározni és egy kicsit dobolni. És te?

- Én tudok gitározni, zongorázni, furulyázni, és egy kicsit dobolni is mellé, de a kedvencem a gitár és a zongora. De jó, hogy körülbelül ugyanazokon játszunk. Na és a zene terén, úgy mint kedvenc éneke, együttes, ott hogy állsz? – titokban reméltem, hogy ugyanaz az érdeklődésünk ebben is, akkor fangirlösködhetnénk.

- Hát ez egy kicsit bonyolult. Elsőnek ott van az alternatív rock, amiből egy csomó kedvenc zenekarom és énekesem van, mint például az Imagine Dragons, őket imádom, és hát ott van a lányosabb részem is aki viszont a popért is tud rajongani. – szerintem olyan arcot vághattam, mint aki megijedt vagy el akar menekülni, pedig meglepődtem, mert mikor kimondta azt a két együttest a szívem kihagyott egy pár ütemet. És ő is meglepődhetett, mikor a nyakába ugrottam és megöleltem, egy pár pillanatig kínos volt, de aztán viszonozta az ölelést. – Na, mi az kismajom eltaláltam az ízlésed?

- Te figyelj Chloe, az nem is kifejezés… Mikor mondtad úgy meglepődtem, már mióta vannak imádom a popot, és az alternatív rock az én másik kedvenc műfajom, és hát voltam Imagine Dragons koncerten és találkoztam Dan Reynoldsal… Titokban reméltem, hogy tudunk fangirlösködni. – mondtam halálos izgalommal. Hírtelen valami megmozdult alattunk, de csak a busz indult el. Chloeval az egész busz utat végig fecsegtük, főleg a zenéről és a bandákról, illetve a helyes énekes fúkról volt szó, de azért szó esett más témákról is. Éppen szóltak, hogy még 25 perc van a táborig, mikor Chloé rákérdezett arra, amire valószínűleg már nagyon régóta rá akart kérdezni.

- És te El, mit gondolsz a táborban lévő fiúkról? – na erre én csak néztem, nem vagyok az a lány aki kifecsegi ilyennel kapcsolatban az érzésit.

- Hát nem tudom. Nem nagyon néztem meg őket.  – ez végül is igaz volt, mert elég durcásan szálltam fel a buszra.

- Rendben, most még hiszek neked, de amikor majd megkérdezem még egyszer akkor muszáj lesz elmondanod. –tartott egy kis szünetet. - Úgy halottam most idén itt van egy srác, aki eszméletlen helyes, és hát ő lesz a tábor hírhedt „rosszfiúja”. – erre én csak bólintottam és elkezdtem pásztázni a tájat, hogy hova is hoztak engem, hogy miért nem érdekelt a fiús téma? Nem tudom, pedig szoktunk azért a barátnőimmel erről beszélni, de valahogy most nem tudott érdekelni.

- Csapat! – kiáltott bele valaki hirtelen egy hangosbemondóba. – Megérkeztünk! Ez az! Ki, hogy érzi magát, mindenki jól van? – konkrétan sikított, mint utólag kiderült egy Sarah nevű lány, aki az egyik táboroztatónk volt, de inkább ki nézett táborozónak. Mindenkit letessékeltek a buszról, és megkaptuk a csomagjainkat, Chloé összeszedett pár lányt, hogy majd tudjunk egy szobába aludni. Ennek nagyon örültem, legalább könnyebben lesznek barátaim a táborban. Mindenkit áttereltek egy nagyobb tisztásra, ahol kijelentették, hogy mindig, ha azt mondják, hogy találkozó a központban akkor ide kell jönni. Jobban szemügyre vettem a helyet, bokrok és fák álltak mindenhol véletlenszerűen, de egy dologra felfigyeltem, a tóra. Előttünk körülbelül fél kilométerre egy kisebb tó terült el, gyönyörű látvány volt. A gondolataimból a tábor „főnők” hangja zökkentett ki, mert a hangosbemondójába elkezdett üvöltözni, hogy mindenki figyeljen rá. Elmondták az általános szabályokat, a fontosabb programokat, és a többi ilyen alap dolgot, amivel egy tábort szoktak kezdeni. Aztán jött a szobabeosztás… Chloé szólt az érdekünkben, így volt egy kis remény.

- Szóval gyerekek! A helyzet a következő, a fiú-lány arány kicsit aránytalan, így a nagyobbakat már összetettük, mármint a fiúkat a lányokkal, nem mindenkit, de egy-két embert viszont igen, ezúton kérlek titeket, hogy emiatt vigyázzatok, és ne csináljatok semmi butaságot. – itt kicsit zavarba jöhetett, mert mindenki elkezdett kuncogni. – Szóval! Mondanám is a beosztást! – elsorolt pár nevet, volt, aki mérgelődött, de a legtöbben nem tudták, hogy kik a szobatársaik. A nagyokat, azaz minket a végére hagytak, és már feladtam, hogy valaha is kimondják a nevem, vagy valamelyik új barátnőmét, mikor Sarah átvette a hangosbemondót.

- Szóval a nagyok máshol vannak elszállásolva, mert ezen a részen már nincs több hely nektek. De mielőtt oda mennénk mondanám a beosztást. Chloé Dorbo és Lilly E. Shaun, Amber Shamley, Harry Styles, Mark Leen, és Liam Payne lesznek egy szobába, ti vagytok a legidősebbek, és szeretnénk ha megtudnánk bennetek bízni, hogy amíg itt vagytok semmi hülyeséget nem csináltok… a szobában. – itt megint a jelenlévők kuncogtak, és szegény Sarah pedig lesütötte a tekintetét és egy perc múlva biccentett nekünk, hogy kövessük, mert megmutatja a szobánkat, ami később nem is szoba volt, hanem egy kisebb faház. Chloé ott ugrált az oldalamon, hogy mindjárt elájul az izgatottságtól, mert állítása szerint a szülei még azt se engedik, hogy egy fiúra ránézzen 17 éves kora előtt, ilyenkor gondolkodom el azon, hogy nekem milyen kivételes szüleim vannak.

- Szóval pakoljatok le, és rendezkedjetek, ismerkedjetek, és egy óra múlva találkozó van a központban, és ne késsetek! – mutató ujját végig vezette a társaságunkon, és utána kiment. Egy pár pillanatig kínos volt az egész, mert csak álldogáltunk egymással szemben mikor az egyik fiú megszólalt.

- Sziasztok! – mosolygott édesen. – Én Liam vagy, Liam Payne. Örülök, hogy megismerkedhetünk. – hát nem hittem a fülemnek, nekem még konkrétan senki nem mondott ilyet… Gondoltam viszonzom kedvességét és én is bemutatkozom, eddig Liamet fürkésztem, de mikor meg akartam szólalni akkor rápillantottam a Liam mellett álló srácra, aki eszméletlen helyes volt, és hát szerencsétlenségemre nem jött ki egy hang sem a torkomon. Aztán valahogy sikerült megszólalnom.

- Sziasztok, én Lilly Elenaor Shaun vagyok, de szólítsatok Lillynek, vagy Elnek nyugodtan. – magamra erőltettem egy mosolyt, de még mindig néztem a fiút. A mellettem álló két lány annyira zavarba volt, hogy mikor megböktem Chloét majdnem hátra esett. – Ő itt Chloé és ő pedig Amber. – mondtam mosolyogva, és mikor megint felnéztem nem is egy, hanem három szempár nézett, kicsit feszengve éreztem magam, de szerencsére Liam vette a lapot, hogy be kéne mutatni a mellette álló fiúkat, mert azok is megkukultak.

- Szóval, ő itt Mark, ugye így hívnak haver? – mondta nevetve Liam. – Bocsi téged én, se ismerlek. – Mikor Mark felnézett eléggé vörös feje láttán én és Chloé egyszerre nevettünk fel. – Szóval igen, viszont ő itt a haverom Harry bácsi, de… - nem tudta befejezni, mert Harry közbe vágott.

- Harry vagyok. Semmi Harold, vagy más fura becenevek. Köszönöm. – mikor meghallottam a hangját kirázott a hideg. Megbeszéltük, hogy ki hol alszik, és, hogy hogyan oldjuk meg az öltözködést, fürdést, ilyesmiket. Már csak 10 perc volt a találkozóig, szóval siettünk, mert azért ennyire mi sem vagyunk rosszak, hogy legalább az első találkozón ne jelenjünk meg. Mikor lázasan pakoltam ki éreztem, hogy valaki bámul, és mikor a szoba közepe felé fordultam, meg is találtam az engem fürkésző tekintetet, Harry volt az, mikor mélyen szemébe néztem, azok a szemek, gyönyörű mélyzöld tekintetébe csak egy pillanat alatt el lehet veszni. És én elvesztem. Heteknek tűnt, amíg egymást figyeltük, olyan volt mintha hosszú ideje így lennénk, de egy perc múlva Chloé hangjával felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem indulunk el fél perc múlva, akkor bizony lekéssük az első gyűlést. Mindannyian futva közelítettünk a „központ” felé, és szerencsénkre pont akkor kezdődött mikor odaértünk. Chloé ránézett kis tesójára, hogy minden jó e a szobájával meg ilyenek. Mikor visszajött mi csak leültünk a fűbe és vártuk, hogy vége legyen Sarah hosszú unalmas beszédének. Igazából annyit mondott, hogy a ma esti program sajnos elmarad, mert az egyik táborvezetőt el kellett vinni kórházba körülbelül 10 perce, mert valószínűleg Lime kórja van, valami pár napja összeszedett kullancstól, mivel aki elvitte szintén egy táborvezető volt, ezért nincsenek elegen, hogy megcsinálják a mai játékokat, ezért kaptunk egy ismerkedős napot. Így hát én meg Chloé, megbeszéltük Liammel és Harryvel, hogy lemegyünk a tóhoz beszélgetni, hogy ha már 12 napig egy szobába leszünk ismernünk, kéne egymást. Ambert és Markot azért nem hívtuk mert eltűntek más emberekkel mielőtt szólhattunk volna nekik, de hát így is jó lesz, legalábbis mertem remélni. Féltem, hogy mi lesz ha Harry annyira zavarba hoz, hogy egy mukkot nem lehet majd kiszedni belőlem, de azt hiszem ezt majd megoldjuk akkor és ott. Vittünk egy-két pokrócot a szobából, hogy legyen mire ülni majd a parton, mikor leértünk gyönyörű táj tárult a szemünk elé. Nem hittem, hogy valaha láttam ennél szebbet. Hirtelen valaki hátulról rám ugrott, mikor megláttam az arcomba hulló hosszú vörös tincseket megkönnyebbültem, és elégedetten nyugtáztam, hogy milyen király, hogy csupán egy nap kellett ahhoz, hogy ilyen jóba legyek Chloval. Amíg mentünk le a tóhoz, végig magamon éreztem Harry perzselő tekintetét. Mikor leértünk, akkor leültünk a pokrócokra, és elkezdtünk beszélgetni, kicsit nehézkesen indult, de viszonylag gyorsan megtaláltuk a közös hangot, ez a két srác nagyon aranyos volt, és türelmes, és hihetetlen helyes mindkettő. Harryvel ritkán szakítottuk meg a szemkontaktust, ahogy ő állta a tekintetem, én is úgy az övét. Sok mindent megtudtam róluk, például, hogy már 5 éve legjobb barátok, és, hogy azért jöttek a táborba mert Liam unokatestvére is itt van és tavaly nagyon jókat mesélt róla Liam anyukájának, és a fiú pedig nem akart egyedül jönni, és Harry mint hűséges barát elkísérte. Mi is meséltünk magunkról egy kicsit, aztán jöttek a kínosabb témák. Az első téma feldobója Harry volt, aki tudni akarta, hogy hogy állunk a fiúk terén, mármint, hogy hány fiúnk volt, most van e, és ehhez hasonlók.

- Hát nekem konkrétan egy fiúra sem szabad ránéznem érettségi előtt, a szüleim ezzel kapcsolatban eléggé egyhangúak. – mondta kicsit lelombozva.

- Na és neked El? – kérdezte Harry és belefúrta a tekintetét az enyémbe.

- Nekem nem nagyon voltak eddig ilyen dolgaim, eléggé elfoglalt vagyok évközben. – kicsit furán hangzott, de sajnos igaz volt. És itt jött a kérdés, amit nem kellett volna megkérdeznem, de így éreztem illendőnek, és én okos sose tudom, mikor kell befogni. – És ti, hogy álltok a lányok terén? – mikor kimondtam, azon nyomban megbántam, ők ketten csak néztek egymásra és kuncogtak a kérdésemen. Nagyon vörös lehetett a fejem, mert mikor Chlo rám nézett elkezdett vigyorogni, én pedig elkezdtem bámulni a talajt.

- Hát El, nem nekem nincs barátnőm, most már. Most volt vége a tábor előtt egy borzalmas kapcsolatomnak. – mondta Harry, mire felnéztem és megint elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem azokba a szemekbe, és elvesztem. Közben Liam mondott valamit, de nem nagyon értettem mit, mert túlságosan elvesztem a zöld szempárban. Mikor végre valahogy sikerült kiszakadnom Harry pillantásából, oldalra néztem és láttam, ahogy barátnőm valamin nagyon nevet, aztán feláll és elkezd futni, Liam pedig utána.

- Te tudod mi történt? – kérdeztem nevetve miközben az egyre távolodó Chloét és Liamet néztem.

- Valószínűleg Liam barátom mondott valami borzalmasan rossz viccet amin Chloé nem nevetett, és mikor Liam megcsikizte Chloét akkor ő elkezdett menekülni, és most elkezdődik Liam első fázisa. – mondta Harry halálos nyugalommal a hangjába, ami mosolyogásra késztetett, de igazából nem sok mindent tudtam leszűrni abból, amit mondott.

- Szóval ez Liam csajozási folyamata? Kellene szólnom Chlonak, hogy vigyázzon vagy valami? – nevettem fel kínosan, mire ő is elmosolyodott, én pedig majdnem elájultam mikor megláttam azt a féloldalas mosolyt, ami mellé járt egy icipici gödröcske is.

- Figyelj El, szerintem Liam nem olyan veszélyes. – mondta, és kicsit közelebb ült hozzám, kicsit megijedtem, de én nem mentem arrébb. – Érdekelne valami El! Nem értem, hogy egy ilyen csodálatos lány körül a fiúk miért is nem hemzsegnek?

- Hogy micsoda? – nevettem fel kínosan.

- Jól hallottad… Szerintem gyönyörű vagy és közlékeny, ami tetszik, és mondtad, hogy nincs időd, de azt már nem hiszem el, hogy a fiúk nem próbálkoznak nálad.

- Hát Harry barátom el kell, hogy szomorítsalak, mert ez így van… És, különben is miért beszélgetünk erről, beszélgessünk arról a fájdalmas kapcsolatról, amit mondtál. – Harry elvörösödött és kicsit szégyelltem magam, amiért szóba hoztam, de nehogy már rólam beszéljünk. Nem tűnt mérgesnek, csak lehet, hogy kínosnak érezte a témát, bárcsak be tudnám ilyenkor fogni a lepcses számat.

- Hát ez egy igazán vicces történet. – nevetett fel kínos hangon. – A lényeg, legalábbis amit tudnod kell, hogy azt hittem, hogy szeretem a lányt, de egy hét múlva kiderült, hogy nem és még nem voltunk együtt, aztán egy hazugság miatt állítólagosan jártunk, aztán én nem akartam folytatni két hét után, de ő nagyon erőszakos volt, és egy igazi pláza cica, ami ilyenkor nem egy jó párosítás. Rám küldte a kis barátnőit, nem tudom, hogy mi okból, és akkor körülbelül egy fél évig zaklatott. Aztán már a távolság tartási végzésen gondolkodtam, de abbahagyta, és azóta is csinált körülöttem egy-két kisebb balhét, de már valahogy nem tud érdekelni, mert nagyon szánalmas a csaj.

 – a mondat utolsó részét már csak magának mondta, de én hallottam, a tekintete komor lett, nem tudom mit tett vele az a lány, de így elmesélve elég szánalmas lehet, ebben igaza van Harrynek.

- Sajnálom. – mondtam és elkezdtem tanulmányozni a pokróc mintázatát.

- Ugyan ez csak egy fura ember, fura dolga. Tudod… - de nem tudta befejezni a mondatát, mert egy sikítás félbeszakította, olyan kétségbeesve sikított valaki, hogy még a vér is megfagyott az ereimben. Harry és én is azonnal felálltunk és kerestük a hang forrását. Aztán Harry egyszer csak elkezdett rohanni, én meg utána. Már legalább lefutottuk a fél világot, legalábbis én így éreztem, de mikor az a látvány fogadott, hogy barátnőm Liam karjaiban zokog akkor igazán megijedtem. Meg akartam kérdezni, hogy mi történt de Chloé megelőzött és rámutatott egy velünk szemben álló fára, nekem semmi nem tűnt fel, semmi fura dolog, az csak egy fa, de mikor Harry a kezét a szemem elé tette akkor nagyon megijedtem, hogy mi lehetett ott, amit nem láthatok, és amin Chlo ennyire kiborult.

- Harry! – suttogtam. – Mi van ott?

- Nem kell látnod El. Ez borzalmas. Ezt neked nem kell látnod. – ismételte kétségbeesve.

- Harry szóljunk valakinek? Én most nem tudom mit kéne tenni… Most nem haver, most tényleg nem tudom. – mondta Liam, a hangjában félelem csengett.

- Nem tudom, haver. Fogalmam sincs, ilyenkor mit kell tenni. Ha lenne valaki, akinek vannak rendőri kapcsolatai. – na, erre a mondatra felfigyeltem. – Tőle kérhetnénk, tanácsot gondolom… - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Apukám rendőr. – szólaltam meg, és eltoltam Harry óriási kezét a szemem elől. – Ha megnézhetem, talán tudom, hogy mit kell tenni.

- Figyelj, látod Chloé mennyire kiborult, nem akarom, hogy neked is kelljen ezt látnod, ez nagyon sok lehet.

- Harry értékelem, hogy aggódsz, de szerintem láttam ennél rosszabbat is, és együtt megoldjuk. – erőltettem magamra egy mosolyt. – Hol van?

- Jó, de El! Én szóltam. Ott van. – azt se tudtam mire készüljek fel, de azért féltem egy kicsit, hogy Chlo miért borult ki ennyire, és hogy minek ide rendőr… De összeszedtem magam és oda mentem ahova Harry mutatott. És megláttam. Igaz ehhez hasonló szörnyűséget tényleg nem láttam, de azért nem borultam ki nagyon, próbáltam higgadt maradni. Egy vérbe fagyott test volt a fának döntve, valószínűleg egy harmincas éveiben járó nő lehetett, de sajnos már napok óta itt lehetett a teste, mert már bomlott és ott volt a hullaszag. De miért van egy élettelen test a táborunk területén? Ez valamilyen fenyegetés akart lenni? De aztán ezek a kérdések után megláttam azt, amit nem kellett volna tudnom, a nő pólóját. Olyan logó volt rajta mint a táborvezetőknek volt, ettől kicsit meghátráltam, de alaposan szemügyre vettem a testet. A nőnek festett szőke haja volt, és szeplők borították az arcát, aztán észrevettem egy névtáblát a pólója oldalára csúszva, kicsit közelebb hajoltam, és a Jessy Johnson nevet tudtam leolvasni róla.  Ezután visszamentem a többiekhez, szerintem így is eleget láttam.

- Jessy Johnsonnak hívták, és a táborvezetőkhöz tartozik. – mondtam alig hallhatóan, de épp annyira, hogy Harry halhassa, nem akartam szegény Chloét még ilyen információkkal terhelni.

- És mi a teendő ilyenkor Sherlock? – próbált meg egy viccet Liam, de láthatta az arckifejezésemen, hogy ez elég morbid vicc volt ebben a helyzetben.

- Szerintem mindenképp szólnunk kell minimum a táborvezetőknek, mert ez így nem oké.

- Jó akkor én felmegyek szólni Sarahnak… Valaki velem tart? – kérdezte Harry.

- Én veled megyek, és addig Liam szerintem Chloét kicsit meg kéne nyugtatni és elvinni erről a helyről. – megsimítottam Chloé hátát, és Harry mellé léptem jelezve, hogy indulhatunk. Út közben nem szóltunk egy szót sem, és ott volt köztünk az, hogy most mi is történt pontosan.

- Hogyan tudod ilyen higgadtan kezelni? – kérdezte Harry.

- Egyszer voltam bent apuval a rendőrségen, és egy ilyen hasonló esetnél is ott voltam, és ott a szemem láttára vérzett el egy nő majdnem. És különben is semmi értelme pánikolni attól még nem fog feltámadni. – mondtam, és próbáltam leplezni a könnyeket a szemem sarkában. – De te is higgadt vagy, és te, hogy csinálod?

- Ez könnyű, én fiú vagyok, és igazából még nem nagyon jutott el az agyamig, hogy most mit is láttam. – a fiú mondandója közben megláttuk Saraht, és elkezdtünk gyorsítani a tempón.

- Sarah! – kiáltottuk szinkronban.

- Tessék? – fordult felénk. – Történt valami?

- Hát találtunk egy eléggé érdekes dolgot, és azt hiszem ebből rendőrségi ügy is lehet. – mondta Harry aggódó tekintetét felöltve.

- Mégis mit találtatok? – nevetett.

- Hát ha majd meglátod nem hiszem, hogy így fogsz nevetni… - mondtam magamnak, de Harry meghallotta és láttam, hogy próbál elfojtani egy mosolyt. Pár perc szinte futás után vissza is értünk oda, ahol a testet találtuk. Nagy meglepetésemre Chloé és Liam nevetve álltak egymás mellett és előttük egy táborvezetős pólót viselő férfi állt.

- Sarah! – mondta mosolyogva a férfi. – Látom ide rángattak a test miatt. – mondta és alig bírta, hogy ne nevessen. – Bocsánat szólhattam volna, hogy a nagyoknak szólni kéne róla.

- Jaj Rob! Srácok, most a „test” miatt hoztatok ide? – a test szót idéző jelbe téve két kezével.

- Nem értem, hogy egy halott nő vérbe fagyott testén mi olyan vicces… - mondtam vissza nekik.

- Az drága Eleanor, hogy ez csak egy test másolat. Ha érdekel, hogy miért vagyunk ilyen betegek, hogy egy hullaszagú testmásolatot teszünk a tábor területére, az azért van, mert előző héten itt volt egy országos rendőr felkészítő/kiképző tábor, ahogy tetszik. És úgy látszik egy testet itt hagytak, szóltak is, hogy lehet, hogy lesznek maradványok. – itt tartott egy kis szünetet. - A nő azért viseli az egyen pólónkat, mert gondolom ez volt a sztori, hogy egy táborszervező eltűnt, és a többit már tudod. Bocsánat, hogy nem mondtuk, hogy ilyen is előfordulhat, de most azonnal eltakarítom ezt a testet és minden mehet tovább úgy, ahogy eddig volt. Tényleg bocsi srácok. – láttam a szemébe, hogy azért érdekli, hogy minket ez, hogy is érintett. Nekem kicsit érthetetlen volt, hogy hogyan csinálták ilyen élethűre. Még a szag is ott volt… Kicsit összezavarodtam, de aztán még jobban mikor Harry megszólalt.

- Oké. – mondta Harry, sarkon fordult és elsétált.