1./II. Visszaemlékezés/Reményteli első

Olyan korán volt még. Otthon legalább 10-ig alszom, ha anya nincs otthon, akkor délig is akár. Imádok aludni, és utálom a reggeleket. Ma reggel viszont az utálatom mellett egy másik érzés is fogadott, egy olyan érzés, ami mosolygásra késztet. Nem tudom, hogy pontosan mi ez, de nagyon jó, és szeretnék ebből az érzésből többet az életemben. Viszont minden elszállt mikor meghallottam Mark telefonjának az ébresztőóráját. Senki nem nyomta le. Egyedül engem idegesít ez a hang? Most komolyan? Ne már… Éppen kászálódtam ki meleg takaróm alól, mikor megláttam, hogy Amber már cselekszik helyettem, ennek annyira megörültem, hogy nem figyeltem a lábam elé, és a takarómba belegabalyodva estem egy óriásit, és utána sajnos elsötétült minden. Nagy valószínűséggel csak elájultam egy-két másodpercre, de mikor felkeltem, akkor Chloé egy szelet csokit és egy pohár vizet nyújtott felém. Liam és ő térdeltek mellettem, furcsálltam, hogy miért nem fáj a fejem a koppanástól, de mielőtt rákérdezhettem volna Liam már válaszolt is.

- Nyugi nem verted be a fejed olyan nagyon, még időben láttam, hogy esel és elkaptalak. De csipkerózsika el kell, hogy szomorítsalak, hogy mennünk kell reggelizni, de persze csak akkor megyünk, ha jobban vagy és fel tudsz állni. – mondta és láttam, hogy aggódik, ami mosolygásra késztetett. Körülnéztem, és láttam, hogy Harry még alszik, Amber pedig valószínűleg a fürdőben, Mark pedig csak ott állt és nézte az eseményeket.

- Jól vagyok. – mondtam magabiztosan és elvettem Chloétól a pohár vizet. De amint felálltam állításom eldőlt velem együtt. Megszédültem, és emiatt gyorsan vissza is ültem a padlóra.

- Minden rendben, El?

- Igen, csak gyorsan álltam fel. Nyugi Chloé minden rendben van. – mondtam reménykedve saját igazamban. Liam segített lábra állnom, aztán úgy is maradtam, és tényleg jobban voltam. Nem tudom, hogy miért, de örültem, hogy Harry nem nézte végig szerencsétlenkedésem az első reggelen.

Láttam, hogy Liam már fel volt öltözve, így hát mikor Amber kijött a fürdőből, én bementem és elkészültem. Feltettem az alap sminkem, ami egy vízálló szempilla spirálból és egy kis korrektorból állt. Felöltöztem és utána késznek nyilvánítottam magam. Mire kiértem Chloé is átöltözött és Harry is késznek bizonyult. Még Chloé sminkje és haja miatt vártunk egy kicsit, de maximum tíz percet. Persze a fiúk nem bírták ki megjegyzések nélkül, hogy „a lányokra mindig várni kell” vagy mint „minek smink, így is úgy is jól néztek ki” mondjuk ezt megmosolyogtam. Soha nem mondtak még nekem ehhez hasonlót, és ez a megjegyzés melegséggel töltötte el a szívemet, és nagyon örültem, hogy ezt az érzést én is megtapasztalhatom.

Reggeli után ismertették a programokat, nekünk, nagyoknak szerencsére a játékokon nem volt kötelező részt venni. Ezért nekünk maradt az a napi öt-hat kötelező program, ami szerencsémre főleg zenével volt kapcsolatos. Harryvel volt három közös programunk, és Chloéval pedig négy, de Liammel az összes programom együtt volt, és ennek örültem is hiszen nagyon megkedveltem a fiút. Az első program előtt volt húsz perc pihenőnk, hogy a reggeli is lemenjem a helyére. Így hát én és Chloé úgy döntöttünk, hogy elmegyünk körül nézni ketten a tábor területén, és addig is beszélgetünk. Olyan lett nekem Chloé ez alatt az egy nap alatt, mint a legjobb barátnőm, és feltétlen bizalmamat élvezte is, és úgy láttam, hogy én is az övét.

- Én ezt nem bírom El. – mondta mikor már elég messze kerültünk a fiúktól. – Liam nagyon aranyos, de ha ennek a 12 napnak vége, akkor ő visszamegy Londonba és pedig Bristolba, és utána ebből nem lenne semmi, és amúgy is egy év van köztünk. Vagy is hát nem tudom, én nem tudom, hogy ezt hogyan kell csinálni, nekem ez az első, hogy egy híres emberen kívül megtetszik egy fiú. Szerinted mi legyen? – láttam a szemében, hogy totálisan össze van zavarodva, de őszintén szólva én sem nagyon tudom, hogy ilyenkor mi a teendő.

- Szerintem… - gondolkodtam el. Aztán rájöttem, hogy erre a helyzetre nincs mit mondanom, vagy nincs ide illő tanácsom, pedig annyira szeretnék neki segíteni. – Figyelj Chlo! Ha úgy gondolod, hogy ebből több is lehetne, és most őrülten bejön neked, akkor szerintem megéri. 12 nap is idő, és ha akár nem is történik semmi te megpróbáltad, és kitudja, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy valamelyiketek majd abba városba költözik, ahol a másik lakik. Nagyon fura, hogy tizenhat éves létemre szerelmi tanácsokkal leplek el, de szerintem megéri. – mondtam neki magabiztosan mosolyogva. Kicsit meglepődtem mikor a nyakamba ugrott, de viszonoztam ölelését.

- Köszönöm El, nagyon jó barát vagy. De idefigyelj, tegnap kérdeztem valamit és megígértettem veled, hogy legközelebb válaszolsz. – tudtam, hogy mire gondolsz, de mielőtt válaszolhattam volna megszólalt. – Nagyon tetszhet neked Harry szívem. Láttam, amit láttam. – tette fel a kezét megadóan. Ott vigyorgott, mint egy tökkel ütött, de igaza volt, nekem tényleg nagyon megtetszett Harry.

- Feltűnő? – kérdeztem aggodalommal a hangomban.

- Nem, igazából, csak van néha egy-két olyan perc mikor feltűnés nélkül egymást bámuljátok. Alapvetően viszont nem feltűnő, ja és Liam mondta a tegnapi ház mögötti ölelkezéseteket. Ez olyan aranyos. – az utolsó mondatot már ugrálva és tapsikolva mondta végig. Én is megmosolyogtam ezt az egészet, hisz, ahogy Chlonak, úgy nekem sem volt sok közöm eddig a fiúkhoz.

- Nem tudom Chlo. – mondtam egy pár perc után. – Nem tudom, hogy Harry milyen, nem is ismerem, de olyan, mintha ezer éve ismerném… Ahogy bele nézek, azokba a zöld íriszekbe azonnal padlót fogok, és élvezem a pillanatot. Nem mintha ezzel olyan sok baj lenne, de egy napja is alig, hogy ismerem Harryt, és ahogy neked sem, úgy nekem sincs sok tapasztalatom ebben az egészben. – mondtam és elrúgtam egy előttem fekvő követ. Elővettem a telefonom a zsebemből, hogy megnézzem, mikor kell vissza mennünk a programok miatt. – Chlo, szerintem menjünk, mert 3 percünk van visszaérni, és meg kéne találni a fiúkat, hogy ne egyedül menjünk, mert én őszintén eléggé parázok, vagy is hát inkább izgulok, de na, szóval érted.

- Akkor viszont futnunk kéne. – mondta és együtt elkezdtünk visszafelé rohanni.

Oda mentünk ahol a nagy tömeg volt, és elkezdtünk a fiúk után kutatni, én főleg Liamet kerestem, mert vele lesz együtt az első programom, lent a tónál.

- Szóval mindenki tudja, hogy hova kell menni és mit fog csinálni az elkövetkező egy órában? – kérdezte üvöltve Rob a hangosbemondón keresztül. Mindenki egyetértően hümmögött, és elindult a kijelölt programja felé. Időközben én megtaláltam Liamet, és elköszöntem Chloétól aki továbbra is Harry után kutatott akivel a közös programjára menne a központ melletti kis faházba. Liammel nagyon jól éreztem magam a programon, amin párban írnunk kellet egy dal alapot, és ha tudunk, akkor mellé egy szöveget is. Elég volt egy, 1 perces kis dal is, de mi Liammel összehoztunk egy majdnem 2 perces dalt is, és a szövegírás közben nagyon sokat nevettünk. Idő közben kiderült, hogy se Liam hangja se az enyém nem valami alkalmas éneklésre, de amikor szinkronban énekeltünk akkor az nagyon ment. Az illetékes „tanár” akit Jakenek hívtak sokszor meghallgatta a dalunk és mindig megdicsért vagy ha éppen segítség kellett, akkor szívesen segített.

Az első három program gyorsan eltelt, a harmadikban Chloé is csatlakozott, ott már ki is akartak zavarni minket, annyira hangosak voltunk. Ezek között a programok között csak a harmadik volt, amin egy zenéről kellett rajzolnunk, nekem őszintén nem sok tehetségem van a rajzoláshoz, de Liam nagyon szépen teljesítette a feladatot. Chloé, hát drága barátnőm még nálam is rondábban rajzolt, pedig azt eléggé nehéz összehozni. A lényeg az volt, hogy eléggé jól szórakoztunk, kicsit sajnáltam, hogy Harry nincs velünk, de biztos ő is jól érzi magát.

Már ebéd idő lett, és mi hárman Harry keresésére indultunk, és legnagyobb meglepetésemre egy lánnyal beszélgetett, aztán a lány mikor meglátta barátait, akik között Amber is ott volt, a lány megpuszilta Harryt, és elment. Igen, féltékeny lettem, de inkább csak hagytam az egészet, hiszen kije vagyok én Harrynek, hogy zavarjon, ha más lányokkal beszél, meg nyalakodik. Semmi közöm Harryhez. Mikor észrevett minket egy féloldalas mosolyt küldött felénk, és biccentett, hogy menjünk enni.

Ebéd után Liammel és Harryvel siettünk a központhoz ahol Sarah várt minket és a csoport többi tagját. Mikor mindenki odaért, akkor Sarah ismertette a feladatot és beosztott minket négyes csoportokba. Négyen voltunk nagyok én, Liam, Harry, és Mark. A kicsik pont párosan voltak, így négyen maradtunk a végére. Sarah bocsánatkérően nézett rám, hogy három fiúval kell dolgoznom, de annyira nem zavart, hiszen jóba lettem ezekkel a fiúkkal. A feladat amit Sarah mondott igazán egyszerűnek tűnt, de valahogy mikor elkezdtük akkor rájöttünk, hogy ez nem valami könnyű munka. A feladatunk az volt, hogy a megadott számok közül egyet dolgozzunk fel, és vegyük fel a stúdióban, ami a központtal szemben lévő üveges ablakú tákolmányában volt. Mi a listáról a Lonely boyt választottuk a The Black Keys-től. Furcsa is volt, hogy mindenki egyet értett a döntéssel, de aztán kezdődhetett a 2,5 órás kemény munka. Én nagyon izgultam azon, hogy ki fog majd énekelni, hiszen se nekem, se Liamnek nem volt valami jó hangja, és oké, hogy együtt még úgy ahogy jó volt, de azért kéne valaki aki szólóban is tud szépen énekelni.

Liam váltig állította, Harry jó hangja van, de Harry nem akart énekelni. Markot is meghallgattuk és ő már erősítette a hangszínével csapatunkat, neki volt Harryn kívül hármunk közt a legjobb hangja. De azért ő se egy kirobbanó tehetség.

- Harry! – szóltam neki. Kérdőn nézett rám mire folytattam. – Gyere egy picit szeretnék kérdezni valamit.

- Oké. – mondta, majd oda fordult a fiúkhoz és mondta, hogy mindjárt visszajön. – Mond El, de siess, mert te is láttad, hogy mennyire le vagyunk maradva. – húzta el a száját.

- Ha azt szeretnéd, hogy ne legyünk le maradva, akkor énekelj, legalább mutasd meg, hogy milyen a hangod. Legalább nekem. – az utolsó mondatot már csak suttogva mondtam, de láttam, hogy meghallotta. Először azt hittem, hogy elkezd velem mindjárt üvöltözni, de aztán elgyengültek az izmai, és fél perc néma csönd után végre megszólalt.

- El! Én nem tudok énekelni, a hangom valami borzalmas, ezért nem mutogatom. – mondta kedvesen, de valamiért nem nagyon tudtam neki hinni.

- De Liam nagyon mondogatja, hogy jó vagy benne. Mesélt a bandátokról, és arról is, hogy te voltál az énekes, és imádtad, de aztán felkellett vele hagynotok, mert nem volt elég idő próbálni. Harry, itt a lehetőség, hogy énekelj. Ne mond nekem, hogy nincs hangod, ha te voltál egy banda front embere. Ráadásul fél évig… Ha nem is magad miatt, akkor tedd meg valakiért. – egy pillanatig haboztam, de aztán kimondtam. – Tedd meg azért a lányért, akivel a tisztáson voltál. – a hangom a mondat végén elcsuklott, és a könnyeimet nyeltem vissza, nehéz volt arra a pillanatra gondolni.

- Milyen lányról beszélsz? – nevetett, és közben furcsán nézett rám.

- Akivel beszélgettél ebéd előtt, aki Amber társaságában van.

- Mi van? – nevetett. – Jézusom, ugye nem hitted komolyan, hogy nekem bejön az a lány? Hűha… - láttam, hogy nehezen tartja vissza a nevetését. – El, ő a nővérem pasijának a húga, miatta is jöttem részben, mert megkértek, hogy figyeljek rá, és tény, hogy úgy néz ki mint egy 15 éves, de az a szegény lány még csak épphogy 11.

- Jaj, hát ez esetben, bocsánat… - mondtam, és éreztem a megkönnyebbülést és a pillangókat a hasamban. – Akkor tedd meg értem. – ezt tényleg nagyon halkan mondtam, épphogy én halottam saját kis cincogásom. Harry biccentett, hogy menjünk vissza, és úgy is tettünk.

- Srácok! – kiáltott fel Harry, mikor visszaértünk. – Menjünk a stúdióba, én leszek a szólista, ti pedig a hangszerek és a vokál. A dal már úgy is meg van, szóval már csak fel kell venni. Mark tiéd a dob, Liamé a basszus, és Elnek marad a gitár. Indulhatunk? – mikor befejezte, mindhárman nagyon furán nézhettünk rá, mert ő csak nevetve elindul a stúdió felé.

- Mit mondtál neki amitől így megváltozott? – kérdezte Liam.

- Semmit. – nevettem. – De mindegy a lényeg, hogy mindjárt kész leszünk.

A stúdióban csak egy csekély 30 percet töltöttünk, és mikor végeztünk Sarah meghallgatta, és megdicsért minket. Személy szerint engem óriási büszkeség töltött el, amiatt, amit összehoztunk a srácokkal.

Kaptunk egy kis szünetet, és közben összeszedtük Chloét is, aki állítása szerint nagyon szenvedett egyedül. A szünetben megmutattuk Chloénak az átdolgozásunkat, neki nagyon tetszett. A központ mellett találtunk egy kis padokkal teli helyet, és hát ott maradtunk. Végig nevettünk, és beszélgettünk, nagyon jó volt. Minden programot végig jártunk, amit aznapra kiadtak nekünk. Vacsora után visszamentünk a faházba, és elkezdtünk készülődni a lefekvéshez. Amíg egy-egy ember zuhanyozott addig  a többiek jól elbeszélgettek. Mark előkerített valahonnan egy ki hangosítót, aminek mindenki örült, tettünk be zenét, és ugráltunk rá, közben eszméletlen sokat nevettünk. Már mindenki végzett, a zene már csak halkabban szólt, de mikor jött az a bizonyos szám, mikor én, Chloé és Amber egymásra néztünk, és egyszerűen csak muszáj volt. Ez az a szám, amit mindenkinek ismernie kell, és tudni rá a táncot, vagy különben nem ember, jó ez túlzás, de akkor is. Mi hárman lányok mind a Makarénát táncoltuk. Mark felhangosította, és a másik két fiúval egyetemben furán nézett ránk. A szám felénél szóltunk nekik, hogy ők is csinálják, mert ez kötelesség. A fiúk összenéztek és próbálták utánozni mozdulatainkat, de szegény drágáimnak elsőre nem nagyon akart sikerülni, de egyre jobban bele jöttek, és a végén már velünk együtt nevettek magukon, aztán sajnos a számnak vége lett.

Még sokáig fenn voltunk és beszélgettünk, aztán Chloé bejelentette, hogy velem akar aludni, mert fél. Mondtam neki, hogy jöjjön csak, úgyis olyan magányos vagyok, mire Liam megszólalt.

- Jaj, Harry én is úgy félek, nem alszunk együtt? – húzogatta szemöldökét. Mire mindenki felnevetett.

- Bocsánat drágám, de magányosságomon csak más tud enyhíteni, te sajnos nem. – mondta drámain Harry. – Próbálkozz Marknal.

Mindenki nevetett, nem bírtuk abba hagyni. Mindenki felfigyelt viszont az alakra, aki bejött a szobánkba, minden előzetes kérdés vagy bejelentés ellenére.

- Fiúk, lányok! Kicsit csöndesebben, ha lehet, az egész tábor tőletek visszhangzik. – mondta az alak, aki később kiderült Rob volt.

- Bocsánat! – mondta Amber és Liam egyszerre.

- Jó éjszakát! – mondta mogorván és elhagyta a szobánkat. Mindenki kuncogott, mikor egyszer csak a mellettem fekvő Chloé elkezdett szakadni a röhögéstől. Egy pillanatig csak Chloé nevetésével volt megtelve a szoba, de aztán mindenki nevetésben tört ki. szépen lassan lecsillapodtunk, és mindenki elaludt, legalábbis rajtam kívül. Hallottam a szuszogásokat, Liam valamit motyogott, de nem lehetett érteni. Chloé folyton forgolódott. Markot pedig dúdolni lehetett hallani. Mikor valaki megszólalt, konkrétan ledermedtem.

- Jó éjt El! – suttogta Harry, és hallani lehetett ahogy mosolyog. Én is elmosolyodtam.

- Jó éjt Harry! – mondtam neki vissza, és a szemeim leragadtak.

Reggel megint arra a szörnyű hangra keltünk, de most követtem el a tegnap reggeli hibámat. Most csak szimplán hisztiztem magamban egy sort és utána elmentem lezuhanyozni. Rajtam kívül csak Mark ébredt fel, és ő is elkezdett készülődni. Mikor végeztem mindennel kimentem és Markon kívül csak Liam volt ébre, ezen kicsit megilletődtem. Ettől fogva nagy örömömre én kelthettem fel Chloét. Magamban már el is terveztem gonosz tervem. Már éppen készültem ráugrani, mikor Harry megszólalt mögöttem.

- Én nem tenném! – mondta mosolyogva.

- De én megteszem. – nevettem fel. Ennél fogva már megint belendültem, mikor Chloé megfordult és így az arcába érkeztem volna, ha Harry nem kap el hátulról.

- Köszönöm! – mondtam elpirulva.

- Ugyan, csak megmentettem egy orrtöréstől. – kacsintott, azzal elindult a fürdőszoba felé. Pakolgattam már egy 10 perce mikor már tényleg ideje volt felkelteni alvó barátnőmet. Most már kedvesebben próbálkoztam, és csak szólítgattam, de csak ne akart felébredni.

- Liam! Segíts felkelteni. – kérleltem.

- Rendben, de te akartad. – mondta és egy huncut mosolyt láttam meg ajkain. Azzal a mozdulattal meg is csikizte Chloét, aki sikítva ébredt fel. Én csak álltam és nevetve figyeltem az eseményeket.

- Jó reggelt madame! Köszönjük kedvességét, azáltal, hogy felkelt hozzánk. – hajolt meg Chloé előtt Liam.

Elindultunk reggelizni, és utána meghallgattuk megint a programokat. Hasonló volt mint tegnap. Markal és Chloéval voltam az első programon. Hangszert kellett készítenünk a természetből vett dolgokból. Ezen eléggé sokáig örlődtünk, aztán feladtuk, mert semmit sem sikerült össze hoznunk, nem úgy mint a kicsiknek, akik nagyon kreatívak voltak. Később a nagyoknak nem kellett programra menniük, mert ez nem volt kötelező, de azért megnéztük mi az, de el is mentünk onnan mikor megláttuk, hogy ilyen bemutatót tartanak valami íjászok. Volt madaruk is meg minden. Mi inkább elmentünk sétálni, aminek a vége az lett, hogy Amber és Liam csurom vizesen tért vissza megszárítkozni a faházba, mert lent a tónál belöktük őket a vízbe. Gyorsan eltelt az a pár óra, aztán ebédeltünk, és utána kaptunk csendes pihenő időt. Ennek mi örültünk is, és mindannyian visszakecmeregtünk a szobába ahol bekapcsoltunk valami zenét és fekve beszélgettünk.

Aztán szóltak, hogy menni kell a következő programra, amire Harryvel és Liammel mentem volna, ha Liamet nem hívják el, mert megkérték, hogy segítsen a stúdióban a kicsiknek.

Így hát Harryvel ketten mentünk a programra. Elmondták a feladatot, ami csak egyszerű dallam kreálása volt, és kaptunk rá háromnegyed órát, de én és Harry megcsináltuk 10 perc alatt. Bemutattuk munkánkat, és utána mehettünk is. Harry úgy döntött, hogy lemegyünk a tóhoz, én elfogattam az elvi leges ajánlatát… Kisétáltunk a mólóhoz, és lógattuk a lábunkat a langyos vízbe.

- Nem félsz? – kérdezte Harry.

- Mégis mitől Harold? – nevettem fel.

- Tőlem. – mondta halálos egyszerűséggel. Kicsit összezavarodtam.

- Miért kéne tőled félnem? Bele akarsz, lökni vagy mi van? – nevettem fel kínosan.

- Nem, El! Hanem attól, ha mi most túl jóba leszünk, akkor utána mi lesz. Vagy attól, hogy még csak pár napja ismersz, de máris ilyen közel kerültünk. – szavai a szívem mélyébe hatoltak, de még nem akartam megszólalni. – Tudod, mit érzek most? Azt, amilyet még soha sem, legszívesebben az egésznapom veled tölteném, és édes dolgokat mondanék neked. Viszont ezzel van egy-két probléma… Nem tudom, hogy te is szeretnéd-e vagy te nem is érzed ugyanazt, mint én. A másik pedig, hogy még csak alig 48 órája ismerlek, és nem akarom elsietni, de mikor rád nézek akkor muszáj… egyszerűen csak muszáj… - mondta, és én hallgattam, nem tudtam, hogy mit reagáljak, mert egy ilyen helyzetben mégsem lehet jó vagy rossz válasz, vagy nem is tudom. Mit kell ilyenkor csinálni? Éppen most vallotta, be, hogy kölcsönösek az érzései irántam, én meg itt ülök kukán. – És amikor beszéltél Roseról, a nővérem barátjának húgáról, akkor egy percre azt hittem, hogy féltékeny vagy, ez így volt El?

- Harry… - csuklott el a hangom. – Harry én, én… - lesütöttem a szemem, mert nem tudtam megfogalmazni az érzéseimet. Olyan gyorsan történik minden. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, mikor Harry kezét éreztem állam alatt, egy pillanatra megijedtem. Kezével gyengéden maga felé fordította arcomat, úgy, hogy tekintetét az enyémbe mélyíthesse.

- El, én csak annyit akarok tudni, hogy te is úgy érzel-e mint én, és ha igen akkor vállalnád-e a kockázatot? – belenéztem a szemébe, és gondolkodás nélkül is tudtam a választ.

Nem szólaltam meg, csak ráhajtottam a fejem izmos vállára. Így voltunk pár percig. Aztán megszakítottam ezt a békességet.

- Igen Harry. Igen, vállalom a kockázatot. – mondtam és magamban mosolyogtam, hogy ki mertem mondani végre. Éreztem, hogy a mellettem helyet foglaló fiú szívverése felgyorsul, úgy ahogy enyém is tette.

Körülbelül húsz perce üldögélhettünk néma csendben a mólón, mikor megéreztem a pulcsim hiányát, és elkezdtem fázni. Már hét óra körül lehetett, és elkezdett fújni a szél. Harry mikor észrevette, hogy fázom azonnal átkarolt és rám mosolygott, amitől én majdnem elájultam.

- Nagyon fázol? Visszamehetünk, ha szeretnéd. – mondta édesen. De én csak ráztam a fejem, miszerint ez most így tökéletes. Nem kell nekem a nyamvadt pulcsim, ha itt van Harry. Közelebb bújtam hozzá, és beszívtam azt a bódító illatot.

- Úgy érzem, mi vagyunk a legfurább emberek a világon. Hallottam már az első látásos beleszeretős sztoriba, de még mindig hiszem, hogy ilyen nincs. Mondjuk, hát nem tudom… - mondtam bizonytalanul. Harry nem válaszolt, csak ültünk tovább. Kicsit elzsibbadt a nyakam ezért elvettem fejem a válláról, hogy megmozgassam. Mikor végeztem nyak tornámmal Harry idegesen vette elő telefonját farzsebéből.

- El! Le fogjuk késni a vacsorát… Ha már az elmúlt két programra elfelejtettünk menni, akkor legalább együnk valamit. – nevetett idegesen, de láttam, hogy nem különösebben érdekli a dolog. Viszont én kicsit megrémültem… Mi az, hogy nem voltunk az előző két programon, hiszen alig fél órája jöttünk le ide… Eléggé viccesen festhettem, mert Harry mosolyogva megszólalt.

- El, nyugi, nem lesz semmi baj abból, hogy kihagytunk pár dolgot. Liamtől félj inkább, majd tőle megkapjuk a magunkét az biztos. – nevetett. – Na, gyere. – Nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam a segítséget, viszont számomra váratlan dolog történt. Mikor felhúzott, mellkasunk egymáshoz préselődött, és belenéztem a zöld íriszekbe, majdnem összerogytak a térdeim, de szerencsére Harry megtartott. Aztán megéreztem bőrömön a meleg leheletét, és már csak annyira volt időm, hogy lecsukjam a szemem. 

Megcsókolt.

Kicsit ideges lettem, mert nem tudtam, hogy mit kell csinálni, ezért próbáltam hallgatni az ösztöneimre. És ez, azt hiszem bevált. Harry nagyon gyengén csókolt, és ez mosolygásra késztetett. Mikor belemosolyogtam csókunkba, ő elhúzódott, és kérdőn nézett rám.

- Mi tör… - de nem hagytam, hogy befejezze, mert magamhoz húztam és megcsókoltam. Elkezdtük a mi kis csókcsatánkat, erre viszont már mindketten mosolyogtunk.