1. Visszaemlékezés

*itt ha esetleg valaki nem értené a részt, akkor olvassa el a címet*

Anya nagyon szerette volna, hogy menjek abba a hülye táborba, ahova egy ismerősöm sem tud jönni, így egyedül lennék 12 napig, tele kisgyerekekkel, egyedül. Az a baj, hogy anya annyira rá tud venni az ilyenekre, és hát nagy kínnal a hangomban, de elfogadtam, hogy oké rendben elmegyek, és ez amúgy meg hogyan is van? Mások a szüleiket győzködik, hogy engedjék el őket a sarki kisboltba egy csokiért. De nálunk ilyen szinte szökő évente egyszer van. Ez a tábor egy ilyen furi tábornak látszik így elsőre, hiszen már a neve is olyan más… Mármint olyan nem szokványos. „Sosincs vége”, igen ez a tábor címe, vagy neve, ki hogyan hívja az ilyet. Elvileg arról szól, hogy oda megyünk, és megismerkedünk tök sok más helyről jött gyerekkel és főleg zenélünk, de néha vannak sportolásra adandó alkalmak. Anyának csak amiatt sikerült meggyőznie, mert lehet majd zenélni, és hát nekem mostanában elég sok mindent jelent a zene. Túl sok mindent is. Tudok gitározni, zongorázni, furulyázni, és egy kicsit dobolni is. Itt a busz.

Itt a busz, ami elvisz ebbe az izé táborba. Ez egy új dolog nekem, gyorsan kell barátságokat kötni, és ha nem lesznek nekem barátaim a táborban, akkor végig egyedül leszek? Az nagyon gáz lenne, nem szeretném ezt, szóval be kell dobnom magam. Na, de ez azért nem ilyen egyszerű. Nekem ez azért nem megy így csak csettintésre. Na de mindegy is majd kiderül mi lesz. Felszálltam a buszra, és leültem a végéhez közelebb, de mégse olyan nagyon közel, hiszen mindig hátra ülnek a hangos gyerekek, és én csak a zenémmel meg a könyvemmel akartam elfoglalva lenni. Két busszal mentünk, és én pont kifogtam azt, amelyiken azok a lányok vannak akik apuci pénzét élvezve vannak itt és mindenen rinyálnak, ja és minden pasira rá mennek, mint a legyek. Mondanám, hogy ez szórakozató is lehetne, de nem az, mert olyan butuskák szegények, hogy az már az én fejemnek fáj. Szerencsére a busz nem volt csordultig tele gyerekekkel, de mellém sajnos leültek, mondjuk ez a lány kedvesnek tűnt, és persze kicsit furának tartottam mikor hozzám szólt.

- Szia Chloe Dorbo vagyok! – nyújtotta a kezét felém. – És te? – kérdezte mosolyogva miközben kisöpört néhány vörös tincset az arcából.

- Szia… Én öhm, Lilly Eleanor Shaun vagyok, de csak szólíts Lillynek vagy Elnek. – mondtam és automatikusan elmosolyodtam. Nagyon örültem, hogy már egy ember is érdeklődik irántam.

- Na és mesélj magadról, hány éves vagy, hol születtél, ilyen alap dolgokat szeretnék rólad megtudni El. – mondta és rám nézett nagyszemeivel.

- Oké, rendben. Elsőnek, hát itt születtem Londonban, és most Seafordban lakom, de félig magyar vagyok, és most leszek 16 éves, és ebbe a táborba csak anya tuszkolt be, mert a barátaim, mint látod, senki nem jött közülük, mert mindenki nyaral.

- Hűha. Nekem ebből az esett le, hogy milyen nagyon menő, hogy félig magyar vagy, mármint nem nagyon sok mindent tudok Magyarországról, de azt tudom, hogy elég kicsi. – mondta mosolyogva, mintha ha valami kincset talált volna.

- Na, te is mondj valamit magadról Chloe!

- Rendben, szóval én Amszterdamban születtem és félreértés ne essék, csak negyedben vagyok Holland, és hát igazából nem is vagyok az, mert nem tudok semmit arról a helyről, még csak Hollandul is csak köszönni tudok. Na, de nem is lényeg. Én is hamarosan 16 leszek, és én pedig azért jöttem ide, mert a kisöcsém nagyon akart jönni és anyum azt mondta, hogy csak akkor, ha én is jövök és vigyázok rá, és az öcsém nagyon akarta, így hát belementem. És örülök, hogy melléd ültem, aki szintén nem olyan furán lelkes, mint a többiek, ha nem olyan, mint én. – mondatát megmosolyogtam, és én is örülök, hogy találtam valakit, aki hasonlít hozzám.

- Azt hiszem, mi még sokat fogjuk látni egymást, legalábbis remélem, hogy nem idegesítelek, de azt hiszem te hivatalosan is a táborban a legjobb barátnőm lettél. – mikor kimondta az utolsó szavakat, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, nekem ilyen gyorsan, hogy lettek barátaim?

- Én is így gondolom Chloe. – mosolyogtam, mint a vadalma. – Na és neked van valami érdeklődésed az zene iránt, játszol valamin?

- Igen, igen. Én fuvoláztam pár évet, és most így jelenleg tudok zongorázni, basszus gitározni és egy kicsit dobolni. És te?

- Én tudok gitározni, zongorázni, furulyázni, és egy kicsit dobolni is mellé, de a kedvencem a gitár és a zongora. De jó, hogy körülbelül ugyanazokon játszunk. Na és a zene terén, úgy mint kedvenc éneke, együttes, ott hogy állsz? – titokban reméltem, hogy ugyanaz az érdeklődésünk ebben is, akkor fangirlösködhetnénk.

- Hát ez egy kicsit bonyolult. Elsőnek ott van az alternatív rock, amiből egy csomó kedvenc zenekarom és énekesem van, mint például az Imagine Dragons, őket imádom, és hát ott van a lányosabb részem is aki viszont a popért is tud rajongani. – szerintem olyan arcot vághattam, mint aki megijedt vagy el akar menekülni, pedig meglepődtem, mert mikor kimondta azt a két együttest a szívem kihagyott egy pár ütemet. És ő is meglepődhetett, mikor a nyakába ugrottam és megöleltem, egy pár pillanatig kínos volt, de aztán viszonozta az ölelést. – Na, mi az kismajom eltaláltam az ízlésed?

- Te figyelj Chloe, az nem is kifejezés… Mikor mondtad úgy meglepődtem, már mióta vannak imádom a popot, és az alternatív rock az én másik kedvenc műfajom, és hát voltam Imagine Dragons koncerten és találkoztam Dan Reynoldsal… Titokban reméltem, hogy tudunk fangirlösködni. – mondtam halálos izgalommal. Hírtelen valami megmozdult alattunk, de csak a busz indult el. Chloeval az egész busz utat végig fecsegtük, főleg a zenéről és a bandákról, illetve a helyes énekes fúkról volt szó, de azért szó esett más témákról is. Éppen szóltak, hogy még 25 perc van a táborig, mikor Chloé rákérdezett arra, amire valószínűleg már nagyon régóta rá akart kérdezni.

- És te El, mit gondolsz a táborban lévő fiúkról? – na erre én csak néztem, nem vagyok az a lány aki kifecsegi ilyennel kapcsolatban az érzésit.

- Hát nem tudom. Nem nagyon néztem meg őket.  – ez végül is igaz volt, mert elég durcásan szálltam fel a buszra.

- Rendben, most még hiszek neked, de amikor majd megkérdezem még egyszer akkor muszáj lesz elmondanod. –tartott egy kis szünetet. - Úgy halottam most idén itt van egy srác, aki eszméletlen helyes, és hát ő lesz a tábor hírhedt „rosszfiúja”. – erre én csak bólintottam és elkezdtem pásztázni a tájat, hogy hova is hoztak engem, hogy miért nem érdekelt a fiús téma? Nem tudom, pedig szoktunk azért a barátnőimmel erről beszélni, de valahogy most nem tudott érdekelni.

- Csapat! – kiáltott bele valaki hirtelen egy hangosbemondóba. – Megérkeztünk! Ez az! Ki, hogy érzi magát, mindenki jól van? – konkrétan sikított, mint utólag kiderült egy Sarah nevű lány, aki az egyik táboroztatónk volt, de inkább ki nézett táborozónak. Mindenkit letessékeltek a buszról, és megkaptuk a csomagjainkat, Chloé összeszedett pár lányt, hogy majd tudjunk egy szobába aludni. Ennek nagyon örültem, legalább könnyebben lesznek barátaim a táborban. Mindenkit áttereltek egy nagyobb tisztásra, ahol kijelentették, hogy mindig, ha azt mondják, hogy találkozó a központban akkor ide kell jönni. Jobban szemügyre vettem a helyet, bokrok és fák álltak mindenhol véletlenszerűen, de egy dologra felfigyeltem, a tóra. Előttünk körülbelül fél kilométerre egy kisebb tó terült el, gyönyörű látvány volt. A gondolataimból a tábor „főnők” hangja zökkentett ki, mert a hangosbemondójába elkezdett üvöltözni, hogy mindenki figyeljen rá. Elmondták az általános szabályokat, a fontosabb programokat, és a többi ilyen alap dolgot, amivel egy tábort szoktak kezdeni. Aztán jött a szobabeosztás… Chloé szólt az érdekünkben, így volt egy kis remény.

- Szóval gyerekek! A helyzet a következő, a fiú-lány arány kicsit aránytalan, így a nagyobbakat már összetettük, mármint a fiúkat a lányokkal, nem mindenkit, de egy-két embert viszont igen, ezúton kérlek titeket, hogy emiatt vigyázzatok, és ne csináljatok semmi butaságot. – itt kicsit zavarba jöhetett, mert mindenki elkezdett kuncogni. – Szóval! Mondanám is a beosztást! – elsorolt pár nevet, volt, aki mérgelődött, de a legtöbben nem tudták, hogy kik a szobatársaik. A nagyokat, azaz minket a végére hagytak, és már feladtam, hogy valaha is kimondják a nevem, vagy valamelyik új barátnőmét, mikor Sarah átvette a hangosbemondót.

- Szóval a nagyok máshol vannak elszállásolva, mert ezen a részen már nincs több hely nektek. De mielőtt oda mennénk mondanám a beosztást. Chloé Dorbo és Lilly E. Shaun, Amber Shamley, Harry Styles, Mark Leen, és Liam Payne lesznek egy szobába, ti vagytok a legidősebbek, és szeretnénk ha megtudnánk bennetek bízni, hogy amíg itt vagytok semmi hülyeséget nem csináltok… a szobában. – itt megint a jelenlévők kuncogtak, és szegény Sarah pedig lesütötte a tekintetét és egy perc múlva biccentett nekünk, hogy kövessük, mert megmutatja a szobánkat, ami később nem is szoba volt, hanem egy kisebb faház. Chloé ott ugrált az oldalamon, hogy mindjárt elájul az izgatottságtól, mert állítása szerint a szülei még azt se engedik, hogy egy fiúra ránézzen 17 éves kora előtt, ilyenkor gondolkodom el azon, hogy nekem milyen kivételes szüleim vannak.

- Szóval pakoljatok le, és rendezkedjetek, ismerkedjetek, és egy óra múlva találkozó van a központban, és ne késsetek! – mutató ujját végig vezette a társaságunkon, és utána kiment. Egy pár pillanatig kínos volt az egész, mert csak álldogáltunk egymással szemben mikor az egyik fiú megszólalt.

- Sziasztok! – mosolygott édesen. – Én Liam vagy, Liam Payne. Örülök, hogy megismerkedhetünk. – hát nem hittem a fülemnek, nekem még konkrétan senki nem mondott ilyet… Gondoltam viszonzom kedvességét és én is bemutatkozom, eddig Liamet fürkésztem, de mikor meg akartam szólalni akkor rápillantottam a Liam mellett álló srácra, aki eszméletlen helyes volt, és hát szerencsétlenségemre nem jött ki egy hang sem a torkomon. Aztán valahogy sikerült megszólalnom.

- Sziasztok, én Lilly Elenaor Shaun vagyok, de szólítsatok Lillynek, vagy Elnek nyugodtan. – magamra erőltettem egy mosolyt, de még mindig néztem a fiút. A mellettem álló két lány annyira zavarba volt, hogy mikor megböktem Chloét majdnem hátra esett. – Ő itt Chloé és ő pedig Amber. – mondtam mosolyogva, és mikor megint felnéztem nem is egy, hanem három szempár nézett, kicsit feszengve éreztem magam, de szerencsére Liam vette a lapot, hogy be kéne mutatni a mellette álló fiúkat, mert azok is megkukultak.

- Szóval, ő itt Mark, ugye így hívnak haver? – mondta nevetve Liam. – Bocsi téged én, se ismerlek. – Mikor Mark felnézett eléggé vörös feje láttán én és Chloé egyszerre nevettünk fel. – Szóval igen, viszont ő itt a haverom Harry bácsi, de… - nem tudta befejezni, mert Harry közbe vágott.

- Harry vagyok. Semmi Harold, vagy más fura becenevek. Köszönöm. – mikor meghallottam a hangját kirázott a hideg. Megbeszéltük, hogy ki hol alszik, és, hogy hogyan oldjuk meg az öltözködést, fürdést, ilyesmiket. Már csak 10 perc volt a találkozóig, szóval siettünk, mert azért ennyire mi sem vagyunk rosszak, hogy legalább az első találkozón ne jelenjünk meg. Mikor lázasan pakoltam ki éreztem, hogy valaki bámul, és mikor a szoba közepe felé fordultam, meg is találtam az engem fürkésző tekintetet, Harry volt az, mikor mélyen szemébe néztem, azok a szemek, gyönyörű mélyzöld tekintetébe csak egy pillanat alatt el lehet veszni. És én elvesztem. Heteknek tűnt, amíg egymást figyeltük, olyan volt mintha hosszú ideje így lennénk, de egy perc múlva Chloé hangjával felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem indulunk el fél perc múlva, akkor bizony lekéssük az első gyűlést. Mindannyian futva közelítettünk a „központ” felé, és szerencsénkre pont akkor kezdődött mikor odaértünk. Chloé ránézett kis tesójára, hogy minden jó e a szobájával meg ilyenek. Mikor visszajött mi csak leültünk a fűbe és vártuk, hogy vége legyen Sarah hosszú unalmas beszédének. Igazából annyit mondott, hogy a ma esti program sajnos elmarad, mert az egyik táborvezetőt el kellett vinni kórházba körülbelül 10 perce, mert valószínűleg Lime kórja van, valami pár napja összeszedett kullancstól, mivel aki elvitte szintén egy táborvezető volt, ezért nincsenek elegen, hogy megcsinálják a mai játékokat, ezért kaptunk egy ismerkedős napot. Így hát én meg Chloé, megbeszéltük Liammel és Harryvel, hogy lemegyünk a tóhoz beszélgetni, hogy ha már 12 napig egy szobába leszünk ismernünk, kéne egymást. Ambert és Markot azért nem hívtuk mert eltűntek más emberekkel mielőtt szólhattunk volna nekik, de hát így is jó lesz, legalábbis mertem remélni. Féltem, hogy mi lesz ha Harry annyira zavarba hoz, hogy egy mukkot nem lehet majd kiszedni belőlem, de azt hiszem ezt majd megoldjuk akkor és ott. Vittünk egy-két pokrócot a szobából, hogy legyen mire ülni majd a parton, mikor leértünk gyönyörű táj tárult a szemünk elé. Nem hittem, hogy valaha láttam ennél szebbet. Hirtelen valaki hátulról rám ugrott, mikor megláttam az arcomba hulló hosszú vörös tincseket megkönnyebbültem, és elégedetten nyugtáztam, hogy milyen király, hogy csupán egy nap kellett ahhoz, hogy ilyen jóba legyek Chloval. Amíg mentünk le a tóhoz, végig magamon éreztem Harry perzselő tekintetét. Mikor leértünk, akkor leültünk a pokrócokra, és elkezdtünk beszélgetni, kicsit nehézkesen indult, de viszonylag gyorsan megtaláltuk a közös hangot, ez a két srác nagyon aranyos volt, és türelmes, és hihetetlen helyes mindkettő. Harryvel ritkán szakítottuk meg a szemkontaktust, ahogy ő állta a tekintetem, én is úgy az övét. Sok mindent megtudtam róluk, például, hogy már 5 éve legjobb barátok, és, hogy azért jöttek a táborba mert Liam unokatestvére is itt van és tavaly nagyon jókat mesélt róla Liam anyukájának, és a fiú pedig nem akart egyedül jönni, és Harry mint hűséges barát elkísérte. Mi is meséltünk magunkról egy kicsit, aztán jöttek a kínosabb témák. Az első téma feldobója Harry volt, aki tudni akarta, hogy hogy állunk a fiúk terén, mármint, hogy hány fiúnk volt, most van e, és ehhez hasonlók.

- Hát nekem konkrétan egy fiúra sem szabad ránéznem érettségi előtt, a szüleim ezzel kapcsolatban eléggé egyhangúak. – mondta kicsit lelombozva.

- Na és neked El? – kérdezte Harry és belefúrta a tekintetét az enyémbe.

- Nekem nem nagyon voltak eddig ilyen dolgaim, eléggé elfoglalt vagyok évközben. – kicsit furán hangzott, de sajnos igaz volt. És itt jött a kérdés, amit nem kellett volna megkérdeznem, de így éreztem illendőnek, és én okos sose tudom, mikor kell befogni. – És ti, hogy álltok a lányok terén? – mikor kimondtam, azon nyomban megbántam, ők ketten csak néztek egymásra és kuncogtak a kérdésemen. Nagyon vörös lehetett a fejem, mert mikor Chlo rám nézett elkezdett vigyorogni, én pedig elkezdtem bámulni a talajt.

- Hát El, nem nekem nincs barátnőm, most már. Most volt vége a tábor előtt egy borzalmas kapcsolatomnak. – mondta Harry, mire felnéztem és megint elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem azokba a szemekbe, és elvesztem. Közben Liam mondott valamit, de nem nagyon értettem mit, mert túlságosan elvesztem a zöld szempárban. Mikor végre valahogy sikerült kiszakadnom Harry pillantásából, oldalra néztem és láttam, ahogy barátnőm valamin nagyon nevet, aztán feláll és elkezd futni, Liam pedig utána.

- Te tudod mi történt? – kérdeztem nevetve miközben az egyre távolodó Chloét és Liamet néztem.

- Valószínűleg Liam barátom mondott valami borzalmasan rossz viccet amin Chloé nem nevetett, és mikor Liam megcsikizte Chloét akkor ő elkezdett menekülni, és most elkezdődik Liam első fázisa. – mondta Harry halálos nyugalommal a hangjába, ami mosolyogásra késztetett, de igazából nem sok mindent tudtam leszűrni abból, amit mondott.

- Szóval ez Liam csajozási folyamata? Kellene szólnom Chlonak, hogy vigyázzon vagy valami? – nevettem fel kínosan, mire ő is elmosolyodott, én pedig majdnem elájultam mikor megláttam azt a féloldalas mosolyt, ami mellé járt egy icipici gödröcske is.

- Figyelj El, szerintem Liam nem olyan veszélyes. – mondta, és kicsit közelebb ült hozzám, kicsit megijedtem, de én nem mentem arrébb. – Érdekelne valami El! Nem értem, hogy egy ilyen csodálatos lány körül a fiúk miért is nem hemzsegnek?

- Hogy micsoda? – nevettem fel kínosan.

- Jól hallottad… Szerintem gyönyörű vagy és közlékeny, ami tetszik, és mondtad, hogy nincs időd, de azt már nem hiszem el, hogy a fiúk nem próbálkoznak nálad.

- Hát Harry barátom el kell, hogy szomorítsalak, mert ez így van… És, különben is miért beszélgetünk erről, beszélgessünk arról a fájdalmas kapcsolatról, amit mondtál. – Harry elvörösödött és kicsit szégyelltem magam, amiért szóba hoztam, de nehogy már rólam beszéljünk. Nem tűnt mérgesnek, csak lehet, hogy kínosnak érezte a témát, bárcsak be tudnám ilyenkor fogni a lepcses számat.

- Hát ez egy igazán vicces történet. – nevetett fel kínos hangon. – A lényeg, legalábbis amit tudnod kell, hogy azt hittem, hogy szeretem a lányt, de egy hét múlva kiderült, hogy nem és még nem voltunk együtt, aztán egy hazugság miatt állítólagosan jártunk, aztán én nem akartam folytatni két hét után, de ő nagyon erőszakos volt, és egy igazi pláza cica, ami ilyenkor nem egy jó párosítás. Rám küldte a kis barátnőit, nem tudom, hogy mi okból, és akkor körülbelül egy fél évig zaklatott. Aztán már a távolság tartási végzésen gondolkodtam, de abbahagyta, és azóta is csinált körülöttem egy-két kisebb balhét, de már valahogy nem tud érdekelni, mert nagyon szánalmas a csaj.

 – a mondat utolsó részét már csak magának mondta, de én hallottam, a tekintete komor lett, nem tudom mit tett vele az a lány, de így elmesélve elég szánalmas lehet, ebben igaza van Harrynek.

- Sajnálom. – mondtam és elkezdtem tanulmányozni a pokróc mintázatát.

- Ugyan ez csak egy fura ember, fura dolga. Tudod… - de nem tudta befejezni a mondatát, mert egy sikítás félbeszakította, olyan kétségbeesve sikított valaki, hogy még a vér is megfagyott az ereimben. Harry és én is azonnal felálltunk és kerestük a hang forrását. Aztán Harry egyszer csak elkezdett rohanni, én meg utána. Már legalább lefutottuk a fél világot, legalábbis én így éreztem, de mikor az a látvány fogadott, hogy barátnőm Liam karjaiban zokog akkor igazán megijedtem. Meg akartam kérdezni, hogy mi történt de Chloé megelőzött és rámutatott egy velünk szemben álló fára, nekem semmi nem tűnt fel, semmi fura dolog, az csak egy fa, de mikor Harry a kezét a szemem elé tette akkor nagyon megijedtem, hogy mi lehetett ott, amit nem láthatok, és amin Chlo ennyire kiborult.

- Harry! – suttogtam. – Mi van ott?

- Nem kell látnod El. Ez borzalmas. Ezt neked nem kell látnod. – ismételte kétségbeesve.

- Harry szóljunk valakinek? Én most nem tudom mit kéne tenni… Most nem haver, most tényleg nem tudom. – mondta Liam, a hangjában félelem csengett.

- Nem tudom, haver. Fogalmam sincs, ilyenkor mit kell tenni. Ha lenne valaki, akinek vannak rendőri kapcsolatai. – na, erre a mondatra felfigyeltem. – Tőle kérhetnénk, tanácsot gondolom… - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Apukám rendőr. – szólaltam meg, és eltoltam Harry óriási kezét a szemem elől. – Ha megnézhetem, talán tudom, hogy mit kell tenni.

- Figyelj, látod Chloé mennyire kiborult, nem akarom, hogy neked is kelljen ezt látnod, ez nagyon sok lehet.

- Harry értékelem, hogy aggódsz, de szerintem láttam ennél rosszabbat is, és együtt megoldjuk. – erőltettem magamra egy mosolyt. – Hol van?

- Jó, de El! Én szóltam. Ott van. – azt se tudtam mire készüljek fel, de azért féltem egy kicsit, hogy Chlo miért borult ki ennyire, és hogy minek ide rendőr… De összeszedtem magam és oda mentem ahova Harry mutatott. És megláttam. Igaz ehhez hasonló szörnyűséget tényleg nem láttam, de azért nem borultam ki nagyon, próbáltam higgadt maradni. Egy vérbe fagyott test volt a fának döntve, valószínűleg egy harmincas éveiben járó nő lehetett, de sajnos már napok óta itt lehetett a teste, mert már bomlott és ott volt a hullaszag. De miért van egy élettelen test a táborunk területén? Ez valamilyen fenyegetés akart lenni? De aztán ezek a kérdések után megláttam azt, amit nem kellett volna tudnom, a nő pólóját. Olyan logó volt rajta mint a táborvezetőknek volt, ettől kicsit meghátráltam, de alaposan szemügyre vettem a testet. A nőnek festett szőke haja volt, és szeplők borították az arcát, aztán észrevettem egy névtáblát a pólója oldalára csúszva, kicsit közelebb hajoltam, és a Jessy Johnson nevet tudtam leolvasni róla.  Ezután visszamentem a többiekhez, szerintem így is eleget láttam.

- Jessy Johnsonnak hívták, és a táborvezetőkhöz tartozik. – mondtam alig hallhatóan, de épp annyira, hogy Harry halhassa, nem akartam szegény Chloét még ilyen információkkal terhelni.

- És mi a teendő ilyenkor Sherlock? – próbált meg egy viccet Liam, de láthatta az arckifejezésemen, hogy ez elég morbid vicc volt ebben a helyzetben.

- Szerintem mindenképp szólnunk kell minimum a táborvezetőknek, mert ez így nem oké.

- Jó akkor én felmegyek szólni Sarahnak… Valaki velem tart? – kérdezte Harry.

- Én veled megyek, és addig Liam szerintem Chloét kicsit meg kéne nyugtatni és elvinni erről a helyről. – megsimítottam Chloé hátát, és Harry mellé léptem jelezve, hogy indulhatunk. Út közben nem szóltunk egy szót sem, és ott volt köztünk az, hogy most mi is történt pontosan.

- Hogyan tudod ilyen higgadtan kezelni? – kérdezte Harry.

- Egyszer voltam bent apuval a rendőrségen, és egy ilyen hasonló esetnél is ott voltam, és ott a szemem láttára vérzett el egy nő majdnem. És különben is semmi értelme pánikolni attól még nem fog feltámadni. – mondtam, és próbáltam leplezni a könnyeket a szemem sarkában. – De te is higgadt vagy, és te, hogy csinálod?

- Ez könnyű, én fiú vagyok, és igazából még nem nagyon jutott el az agyamig, hogy most mit is láttam. – a fiú mondandója közben megláttuk Saraht, és elkezdtünk gyorsítani a tempón.

- Sarah! – kiáltottuk szinkronban.

- Tessék? – fordult felénk. – Történt valami?

- Hát találtunk egy eléggé érdekes dolgot, és azt hiszem ebből rendőrségi ügy is lehet. – mondta Harry aggódó tekintetét felöltve.

- Mégis mit találtatok? – nevetett.

- Hát ha majd meglátod nem hiszem, hogy így fogsz nevetni… - mondtam magamnak, de Harry meghallotta és láttam, hogy próbál elfojtani egy mosolyt. Pár perc szinte futás után vissza is értünk oda, ahol a testet találtuk. Nagy meglepetésemre Chloé és Liam nevetve álltak egymás mellett és előttük egy táborvezetős pólót viselő férfi állt.

- Sarah! – mondta mosolyogva a férfi. – Látom ide rángattak a test miatt. – mondta és alig bírta, hogy ne nevessen. – Bocsánat szólhattam volna, hogy a nagyoknak szólni kéne róla.

- Jaj Rob! Srácok, most a „test” miatt hoztatok ide? – a test szót idéző jelbe téve két kezével.

- Nem értem, hogy egy halott nő vérbe fagyott testén mi olyan vicces… - mondtam vissza nekik.

- Az drága Eleanor, hogy ez csak egy test másolat. Ha érdekel, hogy miért vagyunk ilyen betegek, hogy egy hullaszagú testmásolatot teszünk a tábor területére, az azért van, mert előző héten itt volt egy országos rendőr felkészítő/kiképző tábor, ahogy tetszik. És úgy látszik egy testet itt hagytak, szóltak is, hogy lehet, hogy lesznek maradványok. – itt tartott egy kis szünetet. - A nő azért viseli az egyen pólónkat, mert gondolom ez volt a sztori, hogy egy táborszervező eltűnt, és a többit már tudod. Bocsánat, hogy nem mondtuk, hogy ilyen is előfordulhat, de most azonnal eltakarítom ezt a testet és minden mehet tovább úgy, ahogy eddig volt. Tényleg bocsi srácok. – láttam a szemébe, hogy azért érdekli, hogy minket ez, hogy is érintett. Nekem kicsit érthetetlen volt, hogy hogyan csinálták ilyen élethűre. Még a szag is ott volt… Kicsit összezavarodtam, de aztán még jobban mikor Harry megszólalt.

- Oké. – mondta Harry, sarkon fordult és elsétált.