5. Álomvilág

Sziasztok:) Csak egy kis gyors előszó! Azért teszek ma fel két részt, mert mind a kettő rövid rész, és gondoltam, így mindenkinek jobb. És még egy dolog, légyszíves nézzétek meg az ezelőtti bejegyzésem, mert fontos tudnotok. All the lovexxT

"Harry átkapcsolt a hírekre, amiből egy szót sem értettem, de feltűnt, hogy mindjárt leragadnak a szemeim a fáradtságtól. Az unalmas műsor segített elbóbiskolásomban."

- Mi lenne ha, alakítanánk egy „bandát”? – vetette fel Amber.

- Csajszi, mi már így is egy banda vagyunk, nem kell rajta mit alakítani. – nevetett fel Mark. Én sem értettem, hogy pontosan mire is gondolt Amber, de reméltem, hogy kifejti ötletét.

- Jaj, istenem Mark. Úgy gondolom, hogy mindenki tud valamennyire énekelni, nem? Harry és Liam meg főleg. Mark gitározik, és El nagyon jó dalokat tud írni. Itt arra gondolok, hogy igen alakíthatnánk egy bandát. – mindenki csak nagyokat pislogott a lányra. – Szeretjük ezt csinálni, nem de? Lehetne ez a munkánk. Legjobb barátok vagyunk az istenért. Együtt dolgozhatnánk, és csinálhatnánk azt, amit szeretünk. Értitek már? – és itt esett le, hogy Amber miről is beszél pontosan.

Belegondoltam. Csak úgy kattogott az agyam, mert ez egy nagyon jó ötlet volt. Nem is akartam mást, csak, hogy ne kelljen soha elválnom barátaimtól. Soha.

- Szerintem ez egy kitűnő ötlet. Mikor kezdünk? – mosolyogtam. Amber a nyakamba ugrott, és láttam a többieken, hogy nem nagyon értik ezt az elképzelést.

- Lányok… Egy banda, nem 9-10 emberből áll, hanem 4-5-ből. – húzta a száját Liam.

- Nyugi Amber ez jó lesz így csak ezek a nyomorultak még nem értették meg. Hagyjuk őket gondolkodni. – mosolyogtam, és hát a nyomorult megjegyzőre kaptam, egy-két szúrós pillantást, de a kedvem határozatlanul jó maradt. Oda billegtem Harry-hez, és rá mosolyogtam.

- Tudom, hogy te meg értetted Amber szándékait. – mondtam neki halkan.

- Igen El, de nem is tudom. Én hamarosan 18 vagyok, te pedig épp 17, és ez nem egy kis meló. – dörzsölte homlokát. – Igaz, nagyon tetszik az ötlet, de nem tudom, nem akarom, hogy a végén az egész bagázs csalódjon. Nem akarok senkit összetörve látni.

- Megértem. – mondtam egyetértően. – Várj csak! Eszembe jutott valami. – csillant fel a szemem.

- Mond hercegnő. – mosolygott rám.

- Mi lenne, ha nem bandát alkotnánk, hanem csak dalokat írogatnánk, aztán majd a sors hozza a további dolgokat. Meg persze azért felvennénk egy-két dalt, de ebben az esetben nem hiszem, hogy olyan sokat lehetne csalódni. – hadartam el ötletem. Harry arcát fürkésztem, hátha kapok valami visszajelzést, de semmi, csak a gondolkodó arca.

- Rendben, ez beválhat. – adott egy cuppanós puszit az arcomra.

Harry elmondta a többieknek az ötletem, akiknek pár perc után sikerült feldolgozni a hallottakat. Mondom, hogy nyomik. Magamba nevettem rajtuk, és örültem mikor meghallottam, hogy mindenki egyetért. Körbe ültünk, egy szőnyegen, és elkezdtünk ötletezni, hogy mi is és hogyan is legyen. Időközben rendeltünk pizzát, és előkerült egy üveg fehér bor is. Végül is tavaszi szünet volt. A bor hatására, mindenki jobban pörgött, én pedig szokásomhoz híven elkezdtem dalokat írogatni. Itt írtam a Rock Me-t, persze nem egyedül. Liam segített a legtöbbet, de Lisában és Markban sem csalódtam. A többiek inkább csak nevettek bármin amit mondtunk nekik.
Chloéknál voltunk, mert a szülei elutaztak üzleti ügyben, és szerencsére megkaptuk a bizalmukat is. Én és Liam, mint mindig jót beszélgettünk. Mi ittuk a legkevesebbet, hiszen kell mindig legalább egy ember, aki vigyáz a többiekre. Általában ezek mi vagyunk Li-vel. De engem ez nem zavar, hiszen mi józanon is jól szórakozunk. Chloé és Amber, Dannel egyetemben az asztalon táncoltak a tévéből szóló zenére. Lisa, és Jenny Markkal beszélgetett, de inkább csak röhögtek a semmin. Harry pedig ült a padlón kezében a boros üveggel, és egy szelet pizzával. Gondoltam, hogy elég neki mára az italból, hiszen a végén még nem is tudom alkoholmérgezést kap, azt pedig nem szeretném. Felálltam, és odasétáltam mellé. Ki akartam venni az üveget a kezéből, de ő gyorsabb volt, és én már a földön feküdtem mellette. Fölém hajolt, és elkezdte az érzékeny bőrt csókolgatni a nyakamon, amitől egyenesen kirázott a hideg, de borzalmasan jó érzés volt. Éreztem a belőle áradó alkohol szagát, így mikor kicsit meglöktem, karjai elernyedtek, és rám esett. Én csak nevettem, de ő csak ráncolva a homlokát felállt, és odament Liamhez. Kicsit meglepődtem, hogy lepattintott, de nem foglalkoztam vele, és inkább lerángattam Chloét az asztalról, akin már látszottak a hányás előjelei.

- Na. Ezt most miért kellett? – hisztizett barátnőm.

- Ha tudnád, hogy mennyire zöld a képed, te is lerángattál volna engem. – nevettem fel kínosan. Ahogy kimondta, Chloé elfutott, és tudtam, hogy gyanúm beigazolódott. Követtem, hogy segítsek neki, de ő csak gorombán elküldött, hogy nem kell neki ilyenkor senki, aki segítsen. Be is zárta az ajtót, szóval semmi esélyem se volt. Visszasétáltam a többiekhez, és meglepődve láttam, hogy a lányok bealudtak, ahogyan Dan is. Harry és Liam még mindig beszélgetett valamiről. Kicsit zavart, hogy mikor közelítettem feléjük, rám néztek és halkabbra vették, szóval nem akarják, hogy meg tudjam, miről susmorognak. Így hát megsértődve ledobtam magam a velük szemben lévő fotelba, és szuggeráltam őket pillantásaimmal. Már vagy 15 perce ülhettem ott, de a pillantásaim nem hatottak. Aztán eszembe jutott az alkohol hatása alatt lévő barátnőmre, aki a vécében okád már 15 perce. Megijedve felpattantam, és megpróbáltam bemenni a zárt ajtón, de nagyon kifogott rajtam.

- Chloé! Nyisd ki! – dörömböltem az ajtón. – Chlo! Legyél szíves kinyitni ezt a hülye ajtót. – semmi válasz. Óráknak tűnt, de valójában 10 perc lehetett, hogy barátnőm nem válaszolt, én pedig teli torokból üvöltöttem neki.

- Ellie! Jézusom, mi történt? – lépett mellém Liam, Harryvel a sarkában.

- Chloé körülbelül fél órája ment be, mert rosszul lett, de most nem válaszol, és az ajtó be van zárva. – motyogtam el a helyzetet.

- Semmi baj, biztos csak bealudt a padlón vagy valami. – mondta enyhén mosolyogva Liam.

- De Li. Ha aludna, akkor a dörömbölésemre, már rég felkelt volna. Vagy nincs igazam? – kérdeztem aggódóan.

- Basszus! Rohadtul igaza van. – fakadt ki Harry. – Menj odébb El.

Ahogy kimondta, és odébb csúsztam, ő pedig berúgta a fürdőszoba ajtót. Azonnal berohantam. Chloé csak ugyan a földön feküdt, de a feje véres volt. Bepánikoltam. Nem tudtam mi tévő legyek. A mentőket, még sem hívhatjuk, mert akkor soha többet senkit nem engednek sehova. Liam is bejött utánam, de csak lazán, Harry már viszont segített felemelni Chloé dermedt testét a földről, és belehelyeztük a kádba. Liam hozott egy párnát, és én meg csináltam vizes borogatást. Körül néztem, és vért véltem felfedezni a mosdókagyló melletti kis szekrény sarkán. Gondolom, oda ütötte be a fejét. Miután leellenőriztük Chloé életfunkcióit, legalábbis amiket tudtunk, Harry óvatosan felemelte, és bevitte a szobájába. Mellette maradtam, ahogy Harry is. Ő egy karosszékben helyezkedett el, míg én Chloé mellett az ágyon.

- Harry! – suttogtam.

- Mond hercegnő! – mondta rekedtes hangján.

- Gyere, feküdj ide mellém, mert neked nem kényelmes abban a székben, meg amúgy is, mikor van nekünk esélyünk együtt aludni. – az érvem körülbelül, mint egy nyolcévesé. De azt hiszem bejött, mert megéreztem két erős kezet a derekam köré fonódni, és az ágy süppedése jelentette azt, hogy Harry igennel válaszolt kérésemre. Karjai között gyorsan elnyomott az álom.

Thanksgiving

Sziasztok!
Most MÉG nem új fejezetet hoztam, hanem egy kicsike köszönet nyilvánítást, mindenki felé, aki olvassa, vagy segíti munkámat.
Nem fogok neveket mondani, mert az illetők, úgy is magukra ismernek.
Elsőként muszáj megköszönnöm drága barátnőmnek aki http://nenezzvisszaeldazeleted.blogspot.hu/ blogot írja.Ő mondta nekem, hogy elkezdhetném az irományaimat ki tenni az internetre.
És nem feledkezhetek meg arról se, aki ezt a gyönyörű fejlécet készítette a blogom számára. Neki is van egy blogja, és zseniális akár csak az előző. http://happilyfanfic.blogspot.hu/
És mind ezek után, szeretnék köszönetet mondani, annak a lánynak, aki rögtön meg írta a véleményét a történetről, ahogy elolvasta. Nem kis meglepetésemre egy gyönyörű, és kedves szöveget kaptam.
És köszönöm azoknak akik olvassák ezt a történetet, és remélem, hogy mindenkinek a kedvére teszek a fejezetekkel. Remélem, hogy a részek többsége mindenkinek tetszik.
Köszönöm, hogy része lehetek egy ilyen fantasztikus dolognak.
All the love.
xx
T

4. Hirtelen hangulat

"- Csak annyit tudok ígérni, hogy veled maradok. Remélem, ennyivel beéred. – suttogtam és támadtam le ajkait. Vad, de mégis érzéki csókunkat én szakítottam meg. Egy apró mosolyt küldtem szerelmem felé, mire ő elfordította a kulcsot a zárba, és beléptünk a házba."

Harry mondta, hogy mindjárt jön csak Anne hívta, és fel kell venni. Én csak mosolyogva bólintottam és biccentettem, hogy a nappaliban várom. Gondoltam, hogy ez nem csak egy fél perces beszélgetés lesz, ezért bementem a konyhába, és magamnak készítettem egy csésze citromos teát, Harrynek pedig egy jeges kávét, pont, ahogy szereti. Már csak a vanília fagyi tettem tányérba a kávéja mellé, mikor megéreztem két nagy kezet a derekamon.

- Nem kellett volna. – suttogta érzékien a fülembe.

- Tudod, ha már volt rá időm, és amúgy is, neked bármit babám. – mondtam és megfogtam a gőzölgő teám, azzal a mozdulattal ki is mentem a nappaliba. Leültem az egyik fotelba, és jeleztem az engem követő Harrynek, hogy üljön velem szembe. Leült, és az én szívem, úgy érzem ennél még soha sem vert hevesebben. Túl sok kérdésem volt, de nem akartam ezzel idegesíteni.

- Harry! Figyelj, amit az a lány mondott, hány százalékban igaz? – kérdeztem és a teámat nézegettem.

- Majdnem az egész igaz. Legalábbis amiket én csináltam, az, hogy ő segített az enyhe túlzás. Csak mindent elrontott. – mondta, de az utolsó szavakat csak az orra alá dörmögte.

- Tudom, hogy nem szívesen beszélnél erről, de ez nekem fontos. Tudnom kell, hogy mi történt, tudnom kell, hogy mit tettem veled. – könnyek szúrták a szememet, de erősnek kellett lennem, hiszen itt most Harry a fontos. Nem lehetek ekkora önző, hogy megint rólam szóljon minden. – Mielőtt elmondanád, egyet mondj meg nekem. Liam, vagy bármelyik banda tag tudta?

- Liam, de ő csak a vágásokat. Azokat is csak akkor, mikor meglátogatott. – mondta, és felvette a megfejthetetlen arcát.

- Légy szíves mesélj el mindent. De tényleg mindent, egy icipici részletet se hagyj ki. – mondtam, talán kicsit szigorúan, de ez így van rendjén. Értem senki ne bánkódjon, értem senki ne vagdossa magát, értem senki se éljen.

- Rendben. – sóhajtott. – Emlékszem, hogy mindent megbeszéltünk, hogy nekünk nem megy a távkapcsolat. Én azt mondtam, hogy igazad, van, de hazudtam. Nem érdekeltek a hülye féltékenységi rohamaid, én hittem benne, hogy érettségi végéig kihúzzuk, és utána visszamegyek és minden visszatér az eredetibe. Azt hittem, hogy tudok érted harcolni, de Liam leállított mondván, hogy majd úgy is eljön még a mi időnk. Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és sajnos ott kötöttem ki, hogy a fájdalom jót tesz. Úgy hittem, hogy a fájdalom kell a fájdalomnak, és így majd a sebek begyógyulnak, de ez nem lett így. Egyre inkább többet bántottam magam, és anya is kezdett gyanakodni, a lábam télen ki se látszott a hegekből. Egyszer aztán nagyon mélyre vágtam, de a karomban. Elájultam, és másnap a kórházban ébredtem. Szerencsémre anya barátja talált rám, és látta, hogy nem akarom anya tudtára adni, ezért azt hazudtuk, hogy egy buliban rosszul lettem és bevittek az intenzívre. Mikor Liam itt volt látogatóban már nem vágtam magam, és erre büszke is voltam, hogy le tudtam vele állni. Li viszont nagyon dühös lett, és kioktatott, hogy ne legyek önző, és, hogy mi lenne vele nélkülem. Erre észbe kaptam, úgy ahogy. Mikor Liam elment, sajnos összezuhantam. Hallottam, hogy egy buliban Markkal csókolóztál. Mark maga mondta. A buli másnapján felhívott, hogy totál részeg volt, és nagyon sajnálja. Nem haragudtam rá, de mégis elfogott a féltékenység, és nem bírtam tovább. Önző üzem módba kapcsoltam, és felmásztam a tetőre. Nem is akartam leugrani, csak kimentem gondolkodni, és elszívni egy szál cigit. Aztán, valahogy eszembe jutott, hogy itt ezen a helyen senkiért nem akarok élni. Amikor ezek a gondolatok futottak végig bennem, úgy gondoltam ez a helyes. Nem tudom, hogy pontosan mi is történt, de annyira emlékszem, hogy az egyik itteni haverom fogott meg. Azóta is csak annyit tudok, hogy azért tudott megmenteni, mert szerencsémre nagy bagós és szemben lakik velünk, és meglátott. Azt már nem tudom, hogy hogyan jutott fel mellém, de megmentett. Itt már csak annyit kellett elrendeznem, hogy anya ne aggódjon, ezért az ő kérésére Klau anyukájához jártam, ilyen terápiára. Ennyi. – miközben beszélt láttam az arcán az önsajnálatot. Megvetette magát. Ez mind miattam van. Egy percig gondolkodtam, hogy ebben a helyzetben mi lenne a helyes.

- Mondj valamit, légy szíves. – láttam a szemében, hogy felgyülemlettek a könnycseppjei. Még mindig nem szóltam, csak odamentem hozzá, és átöleltem. Nem bírtam tovább, utat engedtem egy-két kósza könnycseppnek. Össze akartam görnyedni, és zokogni, de most nem rólam van szó. Muszáj meggyógyítanom azok után, amit tettem vele. Hallottam, hogy halkan zokog a hasamnál, ez engem már önmagában annyira elszomorított, hogy még több könny jött ki szemeim közül. Lehajoltam és megpusziltam a homlokát.

- Nagyon sajnálom Harry. Ez az egész az én hibám, tudhattam volna. – sírtam el magam. Egy pillanatra megijedtem, mikor magával rántott, és már ketten feküdtünk a kanapén.

- Ezért nem mondtam ezt neked. Nem akartam, hogy magadat hibáztasd. Az a baj, hogy itt én voltam a hülye aki képes lett volna eldobni az életét. – törölte meg a szemeit.

- Pedig az tök Rómeó és Júlia lett volna. – nevettem fel.

- Szóval azt szeretnéd, hogy úgy végezzük, mint ők? – húzta fel a szemöldökét.

- Istenem Harold, ne forgasd ki a szavaimat. – nevettem el magam, de hiba volt, mert arra a kis mozgásra le is estünk a szőnyegre. – Áú! – szisszentem fel.

- Minden rendben? – kérdezte hevesen.

- Persze, csak eshettünk volna rád, is, mert én egy kicsit kisebb vagyok. – mondtam még mindig az oldalamat fogva.

- Tudod, nekem ez a póz megfelelő. – kacsintott, és elvigyorodott. Nem akármilyen vigyort vett fel a bongyori, azt a perverz-et, amit én olyan csábítónak és undorítónak tartok egyben.

- Harold, szállj le rólam, nem vagyok a csajod. – mondtam mérgesen, de eszembe jutott, hogy ja, de a csaja vagyok. Elvörösödtem, és hebegve kijavítottam a szóbotlásom. Nem hiszem, hogy hallotta, mert közben lekászálódott rólam.

- Ha nem vagy a csajom, akkor ki vagy te nekem, édes szívem megmondanád? – nézett rám azzal az idegesítően helyes kérdő tekintetével.

- Én Harry, képzeld, a barátnőd vagyok, nem a csajod. – hát ezzel sokat mondtam.

- Kérlek, mesélj még Eleanor! – nevetett és megindult felém. Gondoltam, ha már itt leszek három napig ezzel az őrülttel, akkor játszunk egy kicsit. Elfutottam. Természetesen, ő meg utánam. Nem tudtam, hova is menjek, aztán a Gemmának fenntartott szobába vetettem be magam, és elbújtam a szekrényben. Hallottam, hogy Harry elrohan az ajtó előtt, és csak magamban nevette, hogy végre egyszer én nyertem a játékot. Elszóltam magam. Kinyitódott a szekrényajtó, és két kéz ragadott meg. Harry az ágyra dobott, és elkezdett csikizni. Csak is kizárólag ő és Chloé tudja a legcsikisebb pontomat, és ez most nagyon nem vált hasznomra. Próbáltam ellen állni, de ő nagyobb volt nálam. Szerencsémre a harcunk közepén megszólalt a csengő.

- Hercegnő, ezt még nagyon nem fejeztük be. – mondta és lágy csókot lehelt ajkaimra. Követtem az ajtóig. Kíváncsi voltam ki az ilyenkor. Harry kinyitotta, és egy velünk egy idő srác álhatott az ajtóban. Szőke haja volt, és izmos karjai. Harry lepacsizott vele, gondolom az egyik haverja.

- Balu, elfelejtettem lemondani, bocsánat. Totál ki ment a fejemből, de nem akarsz bejönni? – nézett a srácra Harry bocsánatkérően. Szuggerálva néztem rá, hátha észreveszi, és bemutat, de Balu megelőzte.

- Szia! Buhai Balázs vagyok, de szólíts csak Balunak. – mosolygott és nyújtotta a kezét.

- Szia! Én Eleanor Shaun, de csak El. – ráztam vele kezet. Harry magában nyugtázta, hogy ez is sikerült, de láttam a feszültséget benne.

- Harry semmi gáz. Majd jövő héten duplára jövök maximum. Úgy is van dolgom a környéken. – mondta mosolyogva, de le se vette rólam a szemét, ami kissé zavarba hozott.

- Rendben haver, és tényleg bocsi. – megint lepacsiztak, én pedig kaptam egy-egy puszit, és Balu sarkon fordult és elment. Én csak nyugodtan elsétáltam a nappaliba, és leültem a teám mellé. Belekortyoltam, kicsit kihűlt, de pont jó volt. Megint csöngettek. Ez nagyon meglepő volt, mi az, az én Harry-m ennyire híres lenne? A gondolat megnevetetett. Harry szitkozódva nyitott ajtót. Egy étel futár volt. Nem is emlékszem, hogy rendeltünk volna kaját. Ugyan, nem ez a lényeg, csak az, hogy kaja. Harry kifizette, és behozta a pizzát, két tányér kíséretében. Bekapcsolta a tévét, mögém ült, és vett egy szeletet. A szívem nagyot dobbant, hogy még emlékszik. Az első évfordulónkon, csak egy doboz pizzával, és egy filmmel voltunk elfoglalva, na meg egymással, és azután sokszor csináltuk ezt. Én a mellkasára dőltem, és a tévét bámulva úgy ettünk. Olyan meghitt volt.

Megint ezt csináltuk, és könnyek szöktek a szemembe az emlékek hatására.

- Harry, mit akartatok csinálni Baluval?

- Tudod, nem hagytam abba a zenélést. Egyik héten unatkoztam, még párhónapja, és énekelgettem, dalokat írtam. Balu az egyik osztálytársam bátya. Dolgozott már Ellie Gouldinggal, és James Arthurral. – nem hagytam, hogy befejezze.

- Akkor, miért van most itt Magyarországon? – kérdeztem.

- Meg kereste a pénzt, amiből eléldegél, és itt talált egy számára megfelelő munkát is. Azt mondta, hogy túl nagy neki a felhajtás oda kint, hiszen ő ehhez a csiga lassú világhoz szokott hozzá. – vett egy mély levegőt. – Együtt dolgozunk mostanában néhány dalon, hiszen ha visszamegyek, elő kell, hogy rukkoljak valamivel Marknak, nem de? – nevetett fel.

- Ez tök jó. Éreztem, hogy nem hagytad abba. Ugye, megmutatod őket? – kérdeztem boci szemeket eresztve rá.

- Ne is álmodj róla szépségem. – nevetett. – Majd ha Marknak tetszik, akkor mindenki hallhatja őket, de addig nem.

- Gonosz vagy Harry Styles. – mondtam és bevágtam a mű durcámat.

- Jaj, Ellie. Ne kezd el. – mondta és közelebb húzva magához megpuszilt. Időközben befejeztem a zabálást, és megpróbáltam minden porcikámmal közelebb menni Harryhez, amennyire csak lehet. Harry átkapcsolt a hírekre, amiből egy szót sem értettem, de feltűnt, hogy mindjárt leragadnak a szemeim a fáradtságtól. Az unalmas műsor segített elbóbiskolásomban.

3. Kíntalan kínlódás

Kiderült, hogy ebben a pár hónapban az én göndöröm letette a jogsit. Ezen nem is lepődtem meg, hisz már olyan régóta szeretett volna saját maga vezetni. Elfogott az izgatottság. Nem tudom, hogy pontosan miért éreztem így, de azt tudtam, hogy most, a mai nap során minden tisztázódik. Az út eleje csendben telt, nem tudtam, hogy ez most kínos csend, vagy csak nyugalom. De Harry megtörte ezt, akár mi is volt ez.

- Hogy van a banda? – kérdezte mosolyogva.

- Jól vannak, azért nagyon nehéz volt nélküled. Van egy-két új ember is akivel jóba lettünk, de ők azért nem pótolnak téged. – mondtam, és fürkésztem az arcát valami reakcióra várva.

- Hát ajánlom is, hogy ne merjenek lecserélni. – mondta nevetve. – Írtál már nekik, hogy leszálltál? – kérdezte, én meg totál hülyének éreztem magam, hogy felejthettem el. Volt egy kis probléma… Csak wifi-ről tudok nekik írni, mert még nincs meg a magyar kártyám, és nagyon sokba kerülne most egy sms.

- Harry esetleg… - de már a fel nem tett kérdésemre is válaszolt.

- Ott van a kesztyűtartóban, és a kódot, pedig úgy is tudod. Tudsz ingyen hívni is, ha esetleg szeretnél velük beszélni. – mondta édesen, én pedig elmosolyodtam. Hogy lehet valaki ennyire aranyos?

- Köszönöm. – mondtam és elkezdtem keresni a készüléket. Meglepetésemre egy teljesen új telefonja van, azt hiszem ez a legújabb Iphone, de lehet, hogy nem a legújabb, mindegy is. A háttérképe ugyanaz volt, mint mikor elment Angliából. A képen én és Chlo nevetünk, és ő meg Liam furcsán néznek ránk. A kép láttán sok emlék ugrott be, és ezeknek a gondolatára egy pillanatra elszomorodtam, hogy ott kellett őket hagynom. Beírtam a jól ismert kódot, és felhívtam WhatsApp-on Liamet.

- Haver?! Minden rendben? – szólt bele a telefonba aggódva. – Nemet mondott? Mi történt, jézusom!? Szólj már bele… Már leszállt ugye? – olyan édes volt, hogy aggódott. Hagytam volna még, had járjon az agya, de nem akartam gonosz lenni.

- Szia Liam. Már leszálltam, és nem tudom, hogy mire kellett volna nemet mondanom, de még nem tettem. – mondtam vigyorogva a telefonba.

- Istenem El! A szívroham kerülgetett. – mondta és hallottam, hogy meg könnyebbülve felsóhajt. – Jó volt az utad? Ugye nem vagy ránk mérges? – kérdezte.

- Most rendesen ki oszthatnálak, de nem teszem, mert, igaz a repülőn máshogyan gondoltam, amint meg láttam, tudtam, hogy igazatok van. – a mondat második felét már csak suttogva mondta. Reméltem, hogy Harry nem hallja meg.

- Rendben. Chloéval már beszéltél, vagy én vagyok az első? – kérdezte és hallottam, hogy vigyorog.

- Igen téged hívtalak elsőnek, de ajánlom, hogy egy szót se Chloénak, vagy meg kapod a magadét te bolond. – mondtam és elnevettem magam, de a vigyor lefagyott az arcomról, mikor rájöttem, hogy nem láthatom holnap, se holnapután viszont az arcukat. Majd csak virtuálisan. Ebbe bele gondolva egy könnycsepp szántott végig az arcomon. A sötétség miatt gondoltam, hogy Harry úgy se fog rá felfigyelni, de tévedtem. Végig simította szabadkezével a karomat. Nagyon jól esett, hogy végre itt van megint mellettem. Közben eszembe jutott, hogy Liam még a telefonban várakozik a szavaimra.

- Liam, figyelj! Akkor majd még este hívlak, most még felhívom Chloét. A többieknek, meg légy szíves szólj, mert nem akarom Harold mobil netjét terhelni.

- Rendben. Imádlak, remélem, tudod. – mondta, nekem pedig nehezebb lett a légzésem, próbáltam visszanyelni a szomorúságra emlékeztető könnyeket.

- Én is Liam. Tudod, örökkön örökké, meg ilyesmik. – mondtam nevetve.

- Szia hercegnő. – mondta és bontotta a vonalat. Még utána elsuttogtam egy szia-t, de nem volt sok értelme, hiszen már úgy se halhatta.

Chloét is felhívtam, aki kicsit mérgesen vette, fel mert állítása szerint le is zuhanhattunk volna, és akkor mi lett volna velem, és, hogy ő halálra izgulta magát. Miután lenyugodott, elmondtam, hogy este hívom és, hogy szeretem. Ő nem akarta le tenni, de mondtam neki, hogy éppen Harryvel vagyok mire egy gyors „Puszi, imádlak, szeretlek, szia.” kíséretében ki is nyomott. Ezen csak nevettem egy jót, és utána visszatettem a helyére a telefont.

- Gemma, hogy-hogy itt van? – kérdeztem, furcsálltam is mikor a reptéren mondta, mert nővére kint maradt Angliában mikor ők visszaköltöztek.

- Nincs. Ezt honnan vetted? – kérdezte és összeráncolta homlokát.

- Anyának azt mondtad a reptéren, hogy nyugodjon meg anyukám és nővérem is otthon van. – próbáltam utánozni a hangját, de nem nagyon sikerült.

- Igen, lehet, hogy kicsit füllentettem, de muszáj volt, hogy velem gyere. Így is megölt az ideg amíg te a levegőben voltál. És bevallom, nagyon féltem, hogy ezek után azt mondod majd, hogy nekünk már nincs esélyünk. – mondta, de láttam, hogy most legszívesebben megölelne, és nem vezetne. Ahogy rám nézett, őrjítő volt. Néztem a számomra ismeretlen tájat, és gondolkodtam, vajon ez milyen lesz. Milyen lesz itt lakni Budapesten?

- Harry! Milyen itt élni? Tudom, hogy teljesen más, mint Brighton vagy Seaford, de eddig mindig a szépet mondtad. Ismerlek, és tudom, hogy nagyon nehezen lehetett hozzászokni, de kérlek, mesélj arról, hogy ténylegesen milyen itt.

- Nem gondoltam volna, hogy neked is egyszer úgy kell járnod, mint nekem. Tudod az iskolában kedvesek voltak az elején, és igazad volt, szétszedtek. Csak azért, mert Brit vagyok mindenki velem akart barátkozni, illetve összejönni. Ez nem volt valami kellemes érzés, de végül megtaláltam a helyem. Találtam pár jó havert, és velük tökéletesen el vagyok, bár nem olyan, mint kint a bandával, de megteszi. – itt vett egy nagy levegőt, és éreztem, hogy most jön csak a java. – Itt az emberek, nem mindenki, de a legtöbben eléggé bunkók tudnak lenni. A tömegközlekedésről annyit kell tudnod, hogy összesen négy metró vonal van, szóval képtelenség eltévedni. A buszok mostanában javulnak, de szerintem itt nem éri meg tömeggel járni, nyilván olcsóbb itt minden, de a minőség is jóval a határ alatt van. Legalábbis szerintem. Szerintem ezek, amit még nem tudtál. – mondta és küldött felém egy mű mosolyt.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Tudod, kicsit félek. Nem is attól, hogy itt milyen lesz… hanem, hogy jobb-e nekik kint nélkülünk? – mondtam szomorúan.

- Jézusom! Még gondolni se merj arra, hogy nem hiányzol nekik. El, szerintem nélküled a banda szét fog egy kicsit esni. Mindig te szerveztél mindent, mindig te hoztad a színvonalat, és így, hogy te nem vagy ott, lehet, hogy egy kicsit széthullnak. – húzta el a száját.

- Remélem nem így lesz.

- Még nem is szóltál semmit a másik oldalról. – nevetett, én meg furcsán néztem rá, és hirtelen leesett, hogy tényleg… a másik oldalon haladunk. Ezen mindketten jót nevettünk. Kilestem az ablakon, és a tájat kezdtem el nézegetni, már nem kopár területek között mentünk, hanem bent voltunk a beton dzsungelben. Nézegettem a beton tömböket, amíg valószínűleg lakóházként szolgáltak, de eléggé csúnyácskákra sikerültek. A probléma, hogy Seaford olyan szép kis hely volt, hogy most itt óriásiak az elvárásaim, de úgy érzem semmi se lesz megfelelő.

- Harry! – néztem rá kérdőn. – Én nem tudom a saját címemet. – mondtam és elnevettem magam.

- Akkor nálam fogsz lakni. –mondta és felnevetett. A nevetése olyan őszinte és tiszta volt, mikor elköltözött és beszéltünk virtuálisan, ezt sosem hallottam. Nagyon jól esett, hogy megint tud így, ilyen bódítóan nevetni. Csak úgy haladtak el mellettünk az épületek, szívesen mondanám, hogy láttam egy-két gyönyörű felhőkarcolót, de sajnos hazudnék. Gondolkodtam, és arra jutottam magamban, hogy most ha visszakaptam az én Harrymet, akkor, ha neki itt kell maradnia érettségi után, de én visszamennék, ebben a helyzetben mi lenne? Egyáltalán visszamennék nélküle? Ez a kérdés zakatolt a fejembe szüntelen. Nem tudtam megválaszolni, ez képtelenség. Nem lehet választani a barátaid, és a szerelmed között. Ez képtelenség. Egyszerűen csak nem.

- Harry! – szólítottam meg félénken.

- Mond gyönyörűm. – mosolygott édesen. A bókról meg ne is beszéljünk. Amikor bókol, én mindig elájulok tőle. Már akkor is végig fut a gerincemen a hideg, ha csak meghallom azt az édesen csengő rekedtes hangot, ami az övé.

- Érettségi után, te visszajönnél velem Seafordba? – kérdeztem és lesütöttem a szemem. Féltem attól a „nem” szócskától, hiszen tudom, hogy úgy is ez a válasza.

- Mindenféle képen. Én is meg akartam kérdezni ezt tőled, de nem tudtam, hogy mennyire akarsz visszamenni. Nem húz oda semmi a bandán kívül, ahogy engem sem. Esetleg apám, de már ő sem érdekel, hiszen hagyta, hogy ez megtörténjen. Tudod, én nagyon reménykedtem abban, hogy érettségi után mehetek veled, akárhova is mész. Nagyon szeretlek El, te vagy a mindenem. – mikor ezeket kimondta, egy csöpögős romantikus regényben, vagy filmben éreztem magam, de nem zavart. Egyrészt megrémített, hogy velem akar jönni és, hogy közös jövőt képzel el, egyrészt örültem, hogy ilyeneken gondolkodik.

- Szeretlek. – ez az egy szó hagyta el ajkaim, és odahajoltam hozzá egy puszit lehelve arcára. Bőre kellemesen puha volt, és selymes. Ahogy odahajoltam, megéreztem az illatát, a parfümje mámorító illata, de az övé. Elmosolyodott, és én csak figyeltem őt. Idő közben beértünk egy barátságosabb, és zöldebb területre. Ez már jobban tetszett, mint a többi része a városnak, ahol csak a mocskot látni. Családi házak sora, kertekkel, és benne szaladgáló gyerekekkel. Reméltem, hogy mi is hasonló környéken lakunk, és nem a lepukkant részen. Harry felhajtott egy garázs elé, és leállította a motort.

- Megérkeztünk. – mondta egy halvány mosoly kíséretében. – És ami a családomat illeti, senki sincs itthon. Gemma kint van Angliában, anya pedig valami tanfolyamon van az új barátjával Bécsben.

- Valahogy éreztem, hogy ködösítesz Styles. – mondtam vigyorogva. – És Anne-ék akkor mikor érnek haza Bécsből?

- Hát már csak szeptemberben, ami ugye még négy nap. – mondta és azt a jól ismert huncut vigyorát villantotta rám. – Van négy teljes napunk mindent bepótolni drágám.

- Ilyenkor úgy letörölném a képedről azt a vigyort. – mondtam és kinyitottam a kocsi ajtót. Ahogy kiszálltam az autóból átjárta a testem a szmogos friss levegő. Szóval ez Budapest.

Felnéztem az előttem álló házra, és nem csalódtam. Gyönyörű volt, mégis vissza fogott. Akárcsak Harry anyukája Anne. Harry berángatott a házba, és körbe vezetett. Nagyobb szobája volt a Brigthonihoz képest.

- Harry és mit fogunk mi itt csinálni ebben a párnapban? Tudod anyáéktól csak egy éjszakára kértél el. – mondtam és elhúztam a szám, hogy holnap reggel meg kell látnom azt a házat amiben laknom kell ebben az évben még biztos.

- Már írtam Tommynak egy sms-t, hogy szóljon helyetted.

- És mégis miről szóljon helyettem? – nevettem el magam.

- Hát, hogy nem mész haza majd csak suli előtt egy nappal, és én addig elviszlek minden hova a városban és megismerkedtetlek az új osztálytársaiddal. – mondta vigyorogva.

- Várj egy percet! – ráncoltam a homlokomat. – Te honnan tudod, hogy nekem ki lesz az új osztályom?

- Tudod szívem, mikor bejelentik évvégén, hogy idén egy lány jön Angliából az osztályba, és úgy hívják, hogy Lilly Eleanor Shaun, akkor gondoltam te vagy az. Persze az is lehet, hogy tévedtem, és egy másik lány lesz az osztályomban… - vágta be a gondolkodó fejet. Nem értettem semmit. Ez meg, hogy történt, hogy mi ketten egy osztályba, egyáltalán egy suliba.

- Figyelj, de ezt, hogy? Mármint annak is kicsi volt az esélye, hogy egy suliba kerüljek veled, nem, hogy még egy osztályba is.

- Na, mi az? Nem tetszik, hogy egésznap együtt járhatunk fel-alá órákra? – nézett rám, de nem tudtam megfejteni ezt a nézést. Valahol a csalódottság, és a boldogság között volt.

- Mesélj csak, mert nem hiszem, hogy véletlen lenne.

- A lényeg, hogy a szüleid fel hívták anyát, és ő az én sulim ajánlotta, de eddig csak úgy volt, hogy egy évfolyamra járunk, de végül a mi osztályunkban üresedés lett, és te bejöttél az elment ember helyére. Ennyi. – mosolygott. – Eszünk valamit? Vagy fáradt vagy?

- Együnk. Tudod, hogy nálam a kaja mindig jöhet. – nevettem fel.

- Igen, drágám tudom. És azt is tudom, hogy nálad igazából az alvás is mindig jó program. – mondta egy huncut mosollyal ajkain. Kézen fogott, és elindultunk kifelé az ajtón, gondolom valamit enni, venni.

Nem kocsival, hanem sétálva mentünk, mondván, hogy nézzem és érezzem a várost. Már körülbelül 15 perce úton lehettünk mikor Harry megállt.

- Mi az? – kérdeztem rémülten.

- Harry! Szia, Harry! – hallottam oldalra tőlünk egy lány hangját. Az én göndöröm csak állt ott, mint akit oda ragasztottak. Nem értettem, hogy egy lány, aki neki szól, miért félemlíti meg ennyire. – Harry! – sipákolta, és közben felénk futott. Ahogy megláttam, az állam a járdát súrolta. Gyönyörű kék szemek, és barnás-szőkés haj. Az arcán éppen annyi smink volt, hogy az arca ne is látszódjon, igaz a szemét nagyon szépen kihangsúlyozta.

- Szia, Klau. – mondta Harry, és közben erősebben szorította a kezemet, mint eddig.

- Egész nyáron nem láttalak édesem. Merre voltál? – kérdezte egy műmosoly közepette. Várjunk csak… Édesem?! Ez most csak viccelt, ugye? Senki nem mondhatja az én Harrymre azt, hogy édesem, csak én. Igen, elfogott a féltékenység, de nagyon. – És ő ki? Ne legyél illetlen, mutasd be.

- Ha ennyire szeretnéd, mutasd be magad. És vigyázz mit mondasz, mert ez a lány itt a barátnőm. – szűrte a fogai közt a szavakat, de olyan rideg volt.

- Szia! Én Növényes Klaudia vagyok, de szólíts csak Klaunak. Én Harry egyik volt osztálytársa, és barátnője vagyok. – amikor kimondta, hogy a volt barátnője, én majdnem felrobbantam. Harry azt írta a levelében, hogy senkivel nem volt együtt ez alatt az idő alatt. Megszégyenítve éreztem magam, lent valahol a csatornában folydogálhatott a büszkeségem, míg a szégyen felkúszott hozzám, hogy megkeserítse a napomat. Én még mindig csak ott álltam kukán, és vártam a magyarázatot.

- Jaj, ugyan Klaudia az a két nap, amíg a barátnőmnek hitted magad. Miért kell szegény El napját szennyezned. Nem is értem, hogy miért köszöntél, hiszen a történtek után még mindig látni sem akarlak, köszönöm szépen. És amúgy a lány akinek tönkre tetted sikeresen a napját, az történetesen Eleanor a lány aki a barátnőm már régóta, és aki most arra a sorsa jutott, hogy egy rohadt országba kelljen élnie veled. – mondta, és átkarolt. Ha lehet az eddiginél is összezavarodtam. Azt hitte magáról, hogy a barátnője, és közben nem is volt az? Ez most akkor, hogy is van? És milyen ügy? Na jó, inkább majd ezekre később kérdezek rá, most itt az idő, hogy kiálljak a barátomért.

- Idefigyelj Klaudia! Nem tudom, hogy mit csináltál vele, de ha annyira súlyos, hogy nem akar látni, akkor hagyd békén, és tudod ezt a napot még a rikácsolásod se tudja elrontani, mert végre vele lehetek. Bocsánat, de nekem kicsit szánalmasnak tűnsz, nyár van édesem, most le a sminked, és fogd be szád. Esetleg találj barátokat, és azokat cseszegesd. Köszönöm. – mondtam, és ránéztem a mellettem mosolygó zöld szemű fiúra. – Gyere Harold.

- Aha. A híres El. Aki annyit féltékenykedett, hogy a végén vége kellett, hogy szakadjon miattad. Tudod, hogy egy ember életét tetted tönkre? Tudtad, hogy Harry még csak tizenhét volt, de a szokásos havi egy buli helyett minden hétvégén leitta magát a sárga földig? Tönkre tetted. – kiáltotta utánunk. A szavai a szívembe martak. Harry nem tehette ezt. Ő nem ilyen. – Ó, jaj, El, és még a legdurvábbat nem is mondtam. Igen, Harry majdnem öngyilkos lett, ha én nem vagyok leugrik a kibaszott tetőről, és szétloccsan az agya az út testen. Ha én nem viszem el a kórházba az ön csonkításai után, akkor már rég nem így nézne ki.  – nem hittem a fülemnek. Hiszen megbeszéltük, és beleegyezett. Hogy lehettem ilyen vak? Nálam is voltak ilyen rohamok, de szerencsére Chloé az összes éles tárgyat hatástalanította a lakásunkba, sőt a környéken.

- Harry, majd rendelünk valamit, csak mennyünk vissza hozzátok, rendben? – néztem fel rá.

- Rendben hercegnő. – mondta és megpuszilt. Kéz a kézben sétáltunk visszafelé, Klau még egy ideig motyogott mögöttünk, de aztán visszament az istenverte házába. Séta közben csend uralkodott Harry és köztem. Éreztem, hogy remeg, és, hogy kerülni fogja a témát, de nekem erről muszáj tudnom, mindent. Már láttuk a házat, mikor Harry megint megtorpant, de csak egy pillanatra aztán megláttam, hogy csak valami volt előtte, és meghátrált. De ezzel a mozdulatával rám hozta a szívbajt, megint.

Harry a kulcsaival babrált a zsebében, mikor a ház elé értünk ki vette a kulcsokat és betette a zárba, de nem fordította el.

- Nem akarom, hogy ez után a beszélgetés után bármi más legyen. Nem futok el a beszélgetés elől, de ez nem befolyásolhatja a dolgokat. Ugye megígéred, hogy nem fogja? – nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel. Nem tudom, hogy más lesz-e. Azt tudom, hogy itt hagyni nem fogom, az biztos. Beletúrtam a göndör fürtök közé, és oda hajoltam a füléhez.

- Csak annyit tudok ígérni, hogy veled maradok. Remélem, ennyivel beéred. – suttogtam és támadtam le ajkait. Vad, de mégis érzéki csókunkat én szakítottam meg. Egy apró mosolyt küldtem szerelmem felé, mire ő elfordította a kulcsot a zárba, és beléptünk a házba.

2. Vissza a jelenbe

"Én csak mosolyogva figyeltem minden egyes mozdulatát és felcsillant a szemem minden egyes gyönyörű hangra, ami ki jött hangszálai közül. Könnyes szemmel gondoltam bele a helyzetembe. A fiú aki mellettem ül és énekel elrabolta a szívemet."

A telefonom csörgése szakította félbe ezeket az emlékeket. A Rock Me szólt belőle, ami Chloét jelezte. Csak is neki volt ez a szám beállítva, hiszen őt ez a szám mindig eszembe jutatta.

- Most nagyon, de nagyon figyelj ide rám El. – mondta a telefonban Chloé amikor felvettem, kicsit megijedtem a hangjától, de azért viccesnek találtam. – Nézz ki az ablakon, és nem fogadok el nemleges választ. Értve vagyok? – kérdezte én meg belecincogtam a telefonba egy halvány „aha”-t és ő kinyomta. Ahogy letette én az ablakomhoz siettem, és mikor megláttam azt, ami kint vár, egyszerűen a könnyek utat engedtek. A számomra tíz legfontosabb ember (persze a családomon kívül) állt kint a kertben és Chloé egy táblát szorongatott. „Mi sosem engedünk el, örökké velünk leszel” állította Chlo táblája, amikor látták, hogy elolvastam feltettek egy másikat. „10 perced van elkészülni hercegnő”, mikor ezt elolvastam nevetve rohantam a szekrényemhez, és elkezdtem készülni. A fürdőben feltettem egy gyors alap sminket, persze vízállót, mert tudom, hogy sajnos ma nem fogom megúszni könnyek nélkül akármennyire is szeretném. Ki siettem az ajtón, és gyorsan elköszöntem anyuéktól, és közöltem velük hirtelen jött programomat.

- Eleonor! – kiáltott utánam anya. – Nem mehetsz el! Mindjárt itt a taxi, és nem késhetjük le a repülőt! – mikor anya ezeket kimondta összeomlottam. Nem hiszem el, hogy nem mehetek a hülye repülő miatt.

- De anya! Komolyan nem engeded, hogy elbúcsúzzak tőlük? Ha már elköltözünk, ennyit én is érhetnék… - mondtam könnyeimmel küszködve.

- Ezt most miért mondod? – kérdezte felháborodottan.

- Engem senki sem kérdezett meg, hogy minden rendben, hogy magad mögött kell hagynod az egész életed? Esetleg nem akarjuk megbeszélni? – mondtam és nem bírtam tovább egy könnycsepp sós nedvességet maga mögött hagyva le is folyt az arcomon.

- Kislányom! Hiszen olyan elfogadó voltál mikor elmondtuk. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kárt okozott benned… Én nem ezt akartam, és ha előbb szólsz még meg is oldottuk volna. – mondta és lesütötte a szemét.

- Persze most meg az én hibám is, hogy nem vettétek észre mikor éjjelente sírok, vagy épp Chloé nyugtat, hogy minden rendben lesz. Légy szíves kend ezt is rám, ennél többet úgy sem tehetsz. – mondtam és befutottam a házba, egyenesen fel a szobámba. Bezártam az ajtót. Le akartam feküdni az ágyamba, de már nem nagyon volt ágyam, maximum valamelyik dobozban, darabokban. Hallottam, hogy valaki felsiet a lépcsőn és kopogtat az ajtón, de én tudni se akartam róla. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy apa épp most beszél a barátaimmal, hogy most nem tudnak elköszönni. Ki akartam nekik kiáltani, de az, aki az ajtómon kopogtatott nagyon nem hagyta abba.

- Mi van már? – kérdeztem idegesen.

- Ellie, légy szíves engedj be! – hallottam bátyámat a másik oldalról. Igen ő és még páran egy pár éve rá szoktak arra, hogy Ellienek hívnak. Őt beengedtem, mert tudtam, hogy nem fog úgy viselkedni velem, mint anya az előbb.

- Jól vagy? – kérdezte és megölelt. Gyorsan becsuktam az ajtót, de valaki megállított. Tommy volt az, a kisöcsém. Őt is beengedtem, és utána véglegesen bezártam az ajtót.

- Figyelj El, miért nem mondtad? Én néha hallottalak szipogni, de azt hittem, hogy még mindig Harry miatt van, vagy valami másik lányos dolog miatt. – mondta és láttam a szemében, hogy nagyon bánja, hogy nem kérdezett rá előbb.

- Tök mindegy lett volna, hogy szólok-e vagy sem. Nem hagytak volna itt. – mondtam szomorúan.

- Ez sajnos nem igaz El. Volt rá megoldás. – mondta Tommy. – Tőlem nem kérdezték meg, mert fiatal vagyok, de Mattet megkérdezték, hogy ha akar maradni, akkor megoldják neki. Tőled meg azért nem kérdezték meg, mert gondolták, hogy majd úgy is szólsz, ha óriási lenne a baj. – ahogy ezeket kimondta, én menten elájultam.

- M-mi? Ezt most nem mondod komolyan? De, hogy oldották volna meg? Még sem hagyhatnak itt egy 18 év alattit… Vagy igen? – néztem reménykedve Mattre.

- Figyelj Ellie, mikor anyáék tőlem megkérdezték, a megoldás az lett volna, hogy van valami rokonunk, aki ideköltözik a közelbe, és akkor mondták neki, hogy lakjon a mi házunkba, és itt maradhattam volna. Veled is ez lett volna. Tommy is maradhatott volna, ha én igent mondok, de kaptam egy munka lehetőséget ott Budapesten, és ez egy nagy lehetőség, nem akarom elszúrni. – mondta és láttam, hogy most rosszul érzi magát h nem szólt.

- Nekem ezt nem is m-mondtad. – mondta Tommy felháborodottan. – Ha valamelyikkőtök itt maradna, akkor maradhatnék itt Linseyvel? Ezt most nem mondod komolyan Matt? Nekem erről miért is nem szóltál? És ne gyere azzal a dumával, hogy meg akartál óvni, mert ez így nem oké. Ma akartam szakítani a szerelmemmel, erre te jössz azzal, hogy simán itthon is maradhattam volna, ha valaki marad velem. – csak úgy köpte a szavakat, és a szívem szakadt mikor csak ránéztem, hogy mennyire összetört szegény gyerek. És ebben a pillanatba eldöntöttem. Nem csak Tommy miatt, hanem magam miatt is, de ezt muszáj volt meglépnem. Kirohantam a szobámból, egyenesen a konyhába, de ott nem láttam a szüleimet. A nappaliban sem voltak, sehol sem találtam őket a házban, ami meglepő, hiszen mindjárt itt a taxi. Aztán megláttam, hogy apa egy taxiban ülő sofőrrel beszélget, erre a szám csak lefelé görbült, és a pillanatnyi reményem is elszállt, és visszakullogtam a szobámba, ahol két értetlen szempárral találtam magam szembe. Én csak legyintettem, felkaptam a táskám és elindultam lefelé a lépcsőn. Testvéreim, szinte olyan szomorúan, mint én ballagtak utánam. Felvettem a dzsekim, és a csizmám, és beültem a taxiba. Amikor Tommy is követett, láttam, hogy kicsit vörös a szeme, arra a tényre, hogy az öcsém sírt, nekem is sírni támadt kedvem. Ő nem ezt érdemli. Most éli az életét, nem mintha én olyan sokat éltem volna, de akkor is, pont most, mikor minden olyan jó volt neki.

Anyáék még pakolásztak valamit, és apu betette a bőröndjeinket a csomagtartóba, de aztán ők is beszálltak, és már mehettünk is. Mikor meghallottam a motor zúgását, elfogott a rosszullét, hogy nekem itt kell hagynom ezt a helyet, amit az otthonomnak fogok nevezni, nem csak most, hanem örökké. Nem szándékozom tágítani Seaford mellől, ha kell húsz évvel később is, de én visszajövök ide.

Már egy jó ideje utaztunk, mindenki csendben volt, és az én agyam csak zakatolt, és a hasamban ott voltak a pillangók is, ami a félelmemre utalt.

- Mindenki jól van? – kérdezte anya szomorúan. Azért őt is sajnálom, neki is nehéz lehet ezt az egészet itt hagyni.

- Semmi baj anya! – mondta Matt és megsimogatta a hátát.

- Ellie, drágám! Én tényleg nem tudtam, de együtt túl leszünk, ezen ígérem. – mondta és rám villantott egy erőltetett mosolyt. Sajnos rossz szokásból, de erre megforgattam a szemem, ami apámnak nem tetszett és ezt szóvá is tette.

- Anyukád csak segíteni szeretne, szóval ne forgasd itt rá a szemed, vagy különben… - de nem, nem hagytam, hogy befejezze. Nem lehetek megint én a bunkó a beszélgetésben, itt most én vagyok a sértett, és az is maradok. Makacsságom nem egy előnyös tulajdonságom, de aki szeret, az szeressen így.

- Sajnálom apa, de nem itt nincs olyan, hogy vagy különben. Mit csinálsz? Itt hagysz? Most komolyan, mit csinálnál? Szobafogság? Még barátaim sincsenek ott ahova megyünk. Nem tudsz büntetni se, szóval ha megkérhetlek, akkor ne hozd elő a vagy különben-t, mert nincs vagy különben. – mondtam idegesen fújtatva. – Tudom, hogy nektek sem a legkönnyebb ez az egész, de most az egyszer had legyen nekem igazam. Köszönöm. – mondtam és bedugtam a fülhallgatóm, és elmélyültem a zene örömeiben.

Tommy szólt, hogy megérkeztünk, én pedig mintha oda ragasztottak volna az üléshez, ültem és nem mertem megmozdulni sem. Még csak rendes búcsút sem tudtam venni a bandától, se Chloétól, se Liamtől. Kiszálltam és megfogtam a bőröndöm, és nagy bánatomra elindultam a reptér ajtaja felé. Szerencsére még egy-két óráig Brit levegőt szívhatok. Már épp indultam volna a mozgólépcsőn, hogy odaadjam a beszálló kártyámat a kedves hölgynek, de ekkor meghallottam egy gitárt, ahogy a Don’t forget where do you belong-ot játsza. Tudtam, hogy ez nem lehet véletlen, ezért visszarohantam a csomagomat magam mögött hagyva. Megláttam őket, nem bírtam, mosolyogva folyt a sós folyadék végig az arcomon. Ott voltak, igaz nem mind, de a legfontosabbak ott voltak. Mark gitározott, és a többiek együtt énekeltek, én pedig álltam és hallgattam a szívemnek kedves dalt.

Egy idő után viszont nem bírtam, oda mentem Chloéhoz és mindennél szorosabban magamhoz öleltem, nem akartam elengedni, soha. Nehezen, de leváltam barátnőmről, és sorra adtam az öleléseket. Amber, Adam, Lisa, Jenny, Dan, majd a dal végén Mark.

- Hé! Csajszi! – mondta Liam. – Tőlem el se köszönsz? – kérdezte kiskutya szemekkel.

- Jaj Liam! – sóhajtottam. – De elköszönök, de nagyon nem szeretnék! – mondtam és megint zokogásban törtem ki. Liam magához húzott és ölelt, próbált megnyugtatni, de nehezére esett, hiszen ennél rosszabb pillanatok szinte nincsenek egy ember életében.

- Semmi baj hercegnő! Mi mindig együtt maradunk! Nem engedem, hogy bármi is a hármunk barátsága közé álljon. Nem fog ilyen megtörténni! – mondta és Chloét is mellém húzta. Tudniillik, én, Liam, és Chloé elválaszthatatlan barátok lettünk az után a bizonyos tábor után. Igaz mindhárman nagyon messze laktunk, de megoldottuk. Találtunk egy helyet, ami mindenkinek pont egy órára volt busszal, és mindig ott találkoztunk. Na persze az elején Harry is velünk volt. Én sokáig együtt voltam a tábor után Harryvel, mindennél jobban szeretem, sajnos még mindig. Csak hát visszaköltöztek, mert apukáját kirúgták, és így már valamiért csak ott maradt munkalehetőség. Voltak a fiúval kisebb-nagyobb össze zördülésink, és igen a vége kilencven százalékban a hülye költözés miatt, volt, és az én féltékenységi hisztiim miatt. De ezzel szemben, mi még együtt voltunk utána hét hónapot. Utána már nem bírtuk, és szakítottunk. Azóta nem is tudok róla semmit, néha-néha kérdezek róla Liamtől, de ez ritkán fordul elő.

Időközben Chloé anyukája is megelégelte, hogy annyi pénzt adnak ki Chloé kis találkái miatt, amit minden héten csináltunk, hogy inkább ide költöznek a közelbe. Így hát Chloé három utcával fölöttem lakott két évig. Liam pedig annyira utálta a suliját, hogy gondolta neki jó lesz itt a kolesz is, csak normális osztálya legyen. Ezért a végén mind a hárman itt kötöttünk ki.

- Ellie! – hallottam egy hangot mögülem. Megfordultam, és láttam, hogy Matt az.

- Matt, egy pillanat és megyek! – mondtam, és folytatva a könnyeim eresztését visszafordultam a barátaimhoz.

- Csoportos ölelés! – kiáltotta el magát Mark. Mire mindenki engem körbezárva elkezdett ölelkezni. Én meg sírtam, és képtelen voltam abba hagyni.

- Eleanor! – hallottam apám mérges hangját.

- Srácok! Mennem kell… - mondtam, és próbáltam nem el sírni magam megint.

- Figyelj El! – mondta Liam. – Csináltunk neked valamit. – és elkezdett kutatni a táskájában.

- Lényegében ez egy könyv, amibe leírtuk az első pillanatokat. Persze meg azt a sok poént. Képek is vannak benne, gondoltuk jó lesz a repülő útra. – mondta Chloé, és átölelt. Liam átadta a kis könyvet, én pedig megöleltem őket.

- Örökkön örökké ribancaim! – mondtam kacsintva, mire mindhárman elnevettük magunkat. Nem szokásunk a trágár beszéd, de ez az egy dolog, amit mindig elmondunk egymásnak. Ezzel el is indultam a családom felé, és Budapest felé. Már adtam oda a beszálló kártyát az egyenruhás hölgynek, mikor meghallottam.

- SZERETÜNK LILLY ELEANOR SHAUN, ÉS ENNEK SOSEM LESZ VÉGE! – üvöltötték a barátaim, és megint elkezdtek énekelni, én pedig a szememet szúró könnyel küszködtem.

Átmentünk a biztonsági ellenőrzése is, és már csak arra vártunk, hogy kijelezzék a járatunkat, mikor a telefonom elkezdett rezegni. Megláttam, hogy Chloétól jött.

„Jó utat, hercegnő! Vigyázz magadra, és amint tudsz, jelentkezz. Imádunk, és nagyon szépen kérünk, hogy ne legyél mérges ránk, mikor leszállsz. Tudod, a szándék a lényeg. Ribancok örökkön örökké. xx Chlo és Liam” – nem értettem, hogy miért kéne rájuk majd mérgesnek lennem. Eléggé összezavarodtam, most akkor mi is van pontosan? Mit csináltak ezek már megint? Inkább csak mosolyogtam barátaim sms-n.

- Tommy! – szólítottam meg a nekem háttal ülő fiút. – Figyelj, ha jól tudom egy suliba fogunk járni, szóval semmi baj nem lesz. Majd lesz még több barátunk, és jó lesz. – mondtam, habár nem lehettem túl meggyőző, mert ő csak elém sétált, és megölelt. Pár percig így voltunk, én már megint könnyeimet nyeltem, de mikor megéreztem a vállamon lefolyó folyadékot, alig bírtam ki sírás nélkül. A tudat, hogy kisöcsémnek majdnem annyira fáj mint nekem, és még sír is. Elviselhetetlen.

- Gyerünk család! – szólalt meg apa. – Itt az idő. B2-es kapu. – mondta komoran.

- Gyere El! – nyújtotta Matt segítőkészen a kezét. Elfogadtam a segítséget, de mikor felálltam kaptam mellé egy édes puszit is bátyámtól. Kicsit meglepett, de megmosolyogtam a kedves gesztust. Csak haladtunk egy csomó kék meg szürke folyosón, mire megláttam a B2-es kaput. Megint odaadtunk minden szükséges dokumentumot, és már bent is voltunk abban a nyomasztó csőben. Nem sokszor repültem ezelőtt, egyszer-kétszer voltunk ilyen helyeken, hogy Costa Rica, vagy Hollandia. Nem mondom, hogy rossz a repülés, mert nem az, csak ha a családoddal vagy az úgy sokkal másabb. Mikor egyedül vagy, csak hallgatod a zenédet, és kinézel a semmibe, vagy a felhők fölötti napsütést bámulod. Ez az érzés mindössze egyszer fordult velem elő, mikor osztálykiránduláson felmentünk Skóciába, és szerencsém volt, mert akkor egyedül ültem, és megkaphattam ezt az élményt is.

Ahogy beálltunk a sorba a légi utas kísérő hölgy kinyitotta az ajtót, ami előtt szalagokkal kijelölt út várt ránk, és a többi utasra. Már a lépcsőn mentünk felfelé, mikor a fejembe hasított, mi van ha Liam és Chlo Harryre utaltak? Mi van ha Liam beszélt neki erről, és elmondta mikor megyek. Jézusom. Elkezdtem remegni. Igen szeretem Harryt azóta szüntelenül, de nekünk, vagyis nekem nem ment a távkapcsolat. Igaz, egyszer volt, hogy ő jött vissza Angliába engem meglátogatni, és volt egyszer olyan, hogy Ausztriában találkoztunk. És nyáron együtt is mentünk nyaralni, de ez csupán 1 hónap a 7 közül. Mióta szakítottunk nem beszéltünk sokat, sőt szinte semmit. Nem mertem megtudni, hogy megváltozott-e azóta, vagy lett-e barátnője. Hogy néz ki most? Még mindig olyan elbűvölő, na és az illata ugyanolyan kellemes? Ezek a kérdések már szakításunk óta gyötörtek, de most mikor egy lépcső közepén belém hasított a gondolat, hogy talán újra látni fogom. Most nem. Egyszerűen csak nem akartam a repülő utam szorongással tölteni. Inkább csak csendben elfoglaltam a helyem Tommyval a bal oldalamon és persze a másikon az ablakkal. Felszállás után zenét hallgattam, és próbáltam nem agyalni. Számolgattam a perceket, de csak 12-ig jutottam, mert eszembe jutott a kiskönyv amit Liam és Chlo adtak. Kihalásztam a táskámból, és egy nagy levegőt véve kinyitottam.

A borítólapon az egyik kedvenc képem volt. Ezen a képen a 15-ig szülinapomon vagyunk, mindannyian. Igen Harry is. Nem zavart, hogy ő is rajta volt, mert ez volt életem egyik legjobb napja. Szóval a kép lényegében az egyik Brightoni erdőben készült, mert ott tartottuk a bulimat, volt ott minden. Sátrak, egy kevés vodka, és persze a merészebbek hoztak cigit is. Életemben először ittam alkoholt. Mondjuk 1 kis üveg vodkánk volt 15 emberre, szóval ez csak amolyan alapozásnak hívható ital volt. A képnek a lényege, hogy itt lettünk úgy igazán egy banda. De a legfontosabb ebben az emlékben, hogy Harry itt mondta, ki először. Ahogyan én is. Itt mondtuk elsőnek a „szeretlek” szót, amit később előszeretettel használtunk. Bele lapoztam ebbe a kis kincsestárba, mikor elolvastam az első sorokat egy könnycsepp megállíthatatlan módon csordult le az arcomon. Reméltem, hogy senki sem veszi észre. A szöveg nem más volt, mint az első közös élményeink kezdete, és egyben egy levél nekem a barátaimtól.

„Tudod El, mikor megismertelek nem voltál ilyen makacs, mint később lettél, de ezért is szerettelek meg annyira. A tábor. Hát igen, ott minden volt, emlékszel arra a testre? Na és amikor Harryvel órákra eltüntetek? Én emlékszem, mert ezek örökké belém égtek. Ennek kifejezetten örülök, mert nálad jobb legjobb barátot nem is találhattam volna. Nem érdekel, hogy bármilyen zenét is szeretsz, vagy épp össze vagyunk veszve, én akkor is kitartok melletted. Remélem, tudod, hogy rám bármikor számíthatsz. Szerencsénkre az idő eltolódás csak egy röpke óra. És ezt viszont nagyon vésd az agyadba kislány! Akár éjszaka, akár napközben, bármi van. Boldog vagy, szomorú vagy, unatkozol. ENGEM FEL HÍVSZ! Értve vagyok? Én sem foglak ám békén hagyni, hiszen a nyakamon hagytad Chloét a sipítozásával, amiből csak te tudtad kiszedni. Ezért még számolunk, de légy szíves ne hanyagolj el minket, főleg azért, mert nekem szükségem van rád. Imádlak te bolond. xx Liam”

Nem bírtam tovább, elkezdtem eszeveszettül zokogni. Tommy mellettem látta, hogy sírok így elkezdte simogatni a karomat megnyugtatás képen, de ez most nem segített. Amit Liam írt az olyan szívszaggatóan elszomorított, és boldogított egyszerre, hogy azt hittem inkább kiugrok a repülőből. Próbáltam megnyugodni, és lapoztam tovább.

„Örülök, hogy leültem melléd, ennél jobban még semminek ne örültem. Nem is gondoltam, hogy egy hülye buszülés miatt ilyen történik velem. Mindenről tudni akarok El. Mindenről, érted? Tudom nem nagyon mutattam, de én is rengeteget sírtam emiatt a hülyeség miatt. Voltak olyan napok, mikor te beteg voltál, hogy én Liamnél csöveztem és ketten fagyit zabálva próbáltuk nem elsírni magunkat. Láttam Liamet sírni. Sosem gondoltam volna, hogy látni fogom ezt, de megtörtént. Bocsánat, nem akarlak ezzel szomorítani, hisz tudom, hogy neked még nehezebb lesz, mint nekünk. Mindig fel kell hívnod, értve vagyok? Tudom, hogy valószínűleg felfogsz, hiszen úgy sem bírnád ki. De ne találj ott valami kis új legjobb barátnőt vagy lesz nagy hepaj. Imádlak, tisztellek, te vagy a kedvenc ribancom. All the love xx C”

Ezt se bírtam ki könnyek nélkül, de nem akartam magamra vonni az egész repülő figyelmét, ezért halkan szipogva próbáltam kiönteni a bánatomat. Lapoztam tovább, mikor is képek lettek az szövegből. Minden kép alá oda volt írva a dátum és a fontosabb infók, mint az első közös kép a táborban, ilyenek. Végig lapoztam, és nevettem és sírtam egyszerre. Könnyeim volt, amikor hangtalanul, de volt amikor egy-két szipogás között folytak végig az arcomon. Már épp készültem becsukni mikor megláttam egy borítékot, rajta a nevemmel, és a címemmel. Megnéztem, hogy ki a feladó, mikor a szívem megállt, és kihagyott pát ütemet. Harry Styles.Ez volt a levélre írva. Nagyon lesokkoltam. A dátum az az egy héttel ezelőtti pénteket jelzi, ami csak 4 napja volt. Remegő kézzel bontottam fel a borítékot. Kivettem a papírt, és elkezdtem olvasni.

„Figyelem! Elsőként nézd meg mit írtak a többiek figyelmeztetés gyanánt.” – kicsit meglepődtem, de újra fellapoztam a füzetet, és elkezdtem benne kutatni. Gyorsan meg is találtam, óriási betűkkel volt írva és színessel. „ BOCSÁNAT, DE TUDJUK, HOGY TI EGYÜTT VAGYTOK JÓK!” Egy pillanatra dühöt éreztem, de ahogy tovább olvastam az én Harrym levelét, minden rossz érzésem elszállt, mellé csak a pillangók maradtak a hasamban.

„Most, hogy kellőképpen felkészültél arra, hogy elolvasd a levelem, sok sikert, és remélem, egy véleményen vagyunk.

Kedves El!

Nem telik el olyan nap, hogy ne gondolok rád. Tudom nyálasan hangzik, de ez így van. Tudod, én megpróbáltam tovább lépni, akartam szinte már fájdalmasan, hogy más lányokba szeressek bele, de nem ment. Nem ment, mert a te gyönyörű arcod örökké rabul ejtett. A sok közös emlék, mindig bennem lesz. Mikor beszélgettünk FaceTime-on a költözésem után, és sokszor féltékeny lettél valamelyik osztálytársamra akkor, sajnos megértettelek. Mindig mondtad, hogy egy olyan fiúnak, mint nekem miért kellesz pont te, hiszen szét fognak szedni itt Budapesten, nem csak a kinézetem miatt, hanem már arra a tényre is Brit vagyok. Tudod, én is így éreztem veled kapcsolatba, féltem, nagyon. Attól, hogy majd elmész valaki jobbhoz, találsz valakit, aki jobb nálam.

Emlékszem, mikor elmondtam, hogy bennem is van egy kevés magyar vér, de nem tudok semmit erről az egészről. A te arcod abban a pillanatban egyszerre fel akart robbanni és örülni egyszerre. De nagyon makacs voltál, és ezért összevesztünk és nem beszéltünk egy teljes hétig. Azon a héten kínokat éltem át. Nem tudtam mi lesz. Bíztam benne, hogy visszajössz, hogy elmondhassam az egész történetet, de nem jöttél. Aztán pár nap múlva mégis felbukkantál és én el akartam mondani, de valahogy nem volt rá idő, pedig nagyon akartam, hogy tudd. És jött ez a hülye költözés dolog is mellé. Tudom, hogy nem voltam a legjobb barát, aki lehettem volna, és ezért bocsánatot kérek, de most muszáj megtudnod, hogy mi is történ valójában.

Amikor megismerkedtünk a táborban, még én sem tudtam róla, de mikor hazamentünk az a hír fogadott, hogy apukám nem is az igazi apukám. De erről te is tudsz, hiszen te segítettél át ezen az időszakon, amiért még mindig hálás vagyok. Egy ideig nem tudtam, hogy ki is az édesapám, de elkezdtem kutatni. Amikor néha nem vettem fel neked azt a nyamvadt telefont, akkor kutattam. Nehéz volt, de eredményes. Megtaláltam. El is mentem hozzá, és beszélgettünk, nagyon jó volt. És itt volt teljes a boldogságom, és utána anya jött azzal, hogy itt kell hagynom mindent, amit szeretek, és mindenkit. Elmentem apámhoz, hátha ő tud segíteni, de azt mondta, hogy most cserben kell hagynia, mert ez miattam van. Miattam kellett ide jönnünk. Ezt pedig értsd úgy, hogy azért vagyok itt, mert megkerestem apámat. Anyum nagyon nem szerette volna, ha megismerem, mert ő félt tőle, ezért mikor kérdezősködtem, nem kaptam választ. Mikor felhívtam még utoljára apát, annyit mondott, hogy sajnálja. Ennyi. Tudom, hogy nem egy erős dolog, de nekem már nagyon nyomta a csőrömet.

Most viszont térjünk vissza hozzánk. Legalábbis, én szeretném, ha lenn még olyan, hogy mi ketten. Nem szeretem külön Harry-t és El-t. Nem hangzik jól. Nagyon remélem, hogy nem felejtettél el ez alatt a fél év alatt, mert én nem tudlak kiverni a fejemből. Tudom, hogy mikor szállsz le, és valószínűleg ez már nem kérdés számodra, hogy Liam mondta el. Remélem megérte várni rád, mert ezekben a pillanatokban miközben te a levegőben csücsülsz, én itt ülök a terminálnál, és várom, hogy életem szerelme leszálljon hozzám, és újra egymásra találjunk.

Remélem az érzéseink azonosak.

PS. Chloé mondta, hogy az én csengő hangom még mindig az Impossible. A remény emiatt is bennem él.

Szeretlek El, mindennél jobban.

xx

A te Harry-d.”

Nem bírtam tovább. Kifakadtam. Elszakadt bennem minden. Tudtam Harry milyen érzésre gondol, hisz én is éreztem. Semmit se akartam abban a pillanatban jobban, mint megölelni és megmondani neki, hogy szeretem. Tíz percig gondolkodtam az előbb olvasottakon, és rájöttem, hogy velünk mindig ez van. A táborban is pár nap alatt megadtam magam neki. Ez most más, de nem tudom, hogy mi legyen. Szeretem, de amit most leírt, nem is tudom. Helyes lenne ez így? Jól cselekszem? Chloé és Liam is azt mondta, hogy mi egybe tartozunk. Nem tudom, hogy most mi legyen… Gondolataimat egy kisebb hang zavarta meg, ami arra jelzett, hogy kapcsoljuk be az öveket, mert leszállunk. A kapitány vagy pilóta el is mondta, hogy megérkeztünk, a többi sablonos szöveggel együtt. Nekem pedig a torkomba dobogott a szívem, mert tudtam, hogy életem legnehezebb döntését hoztam meg Harryvel kapcsolatban. Megfogom, neki mondani, hogy most nem kaphat meg ilyen könnyen. Most nem.

- Gyertek! – mondta Matt, és kihúzott a repülőből ahonnan nem akartam mozdulni, hiszen ez itt az új életem, és félek belekezdeni. – Istenem, Tommy! – szitkozódott Matt. Láttam öcsémben visszatükröződni az érzéseimet. Odasétáltam mellé és megfogtam a kezét.

- Kész vagy? – kérdeztem egy erőltetett mosollyal az arcomon.

- Nem, de úgy is elkell innen mennünk. Menjünk. – megszorította a kezemet, és így haladtunk le a lépcső, egészen addig, amíg egy ajtóig el nem értünk az épületen belül. „Üdvözöljük Budapesten!”, mikor ezt elolvastam vissza akartam futni a repülőre, mert nekem ez nem megy, de Tommy erősen szorította a kezemet, és ez bennem tartott egy kis nyugalmat. Tudtam, hogy mi vár az ajtó mögött, és féltem elfogok gyengülni, de vettem egy nagy levegőt, és Tommyval együtt átléptük a küszöböt, és megláttuk a sok embert akik mind-mind a családtagjaikat, vagy barátaikat várták. Én pedig kétségbeesve kapkodtam a fejem az én zöld szemű ördögömet keresve.

- Engem keres talán a hölgy? – halottam meg a csilingelő hangját. Azonnal összerogytak a térdeim, de szerencsére egy korlát mellett álltam és meg tudtam benne kapaszkodni. Nem ment, valahogy csak nem ment. Muszáj volt, kell nekem, és én is neki. Felálltam és elindultam a hang irányába. Mikor megláttam a szemeim felcsillantak és elkezdtem felé rohanni. Egy fekete felsőt és egy cső farmer volt rajta, és a haja. A haja nagyon megnőtt, de nagyon jól állt neki. Mikor odaértem ráugrottam, és szorosan magamhoz öleltem.

- Harry! – mondtam könnyezve.

- Mond szépségem! – húzta mosolyra rózsaszín ajkait.

- Szia! – mondtam egy kevés gondolkodás után. Elnevette magát és visszaköszönt. Tudom, hogy a tervem az volt, hogy meg mondom neki, hogy most nem kap meg ilyen könnyen, de ez nem ilyen könnyű.

- Ellie! – hallottam a nevem valahonnan a hátam mögül. – Ellie, hova futottál? – észre sem vettem, hogy egy sarokban várt rám Harry, és, hogy azóta itt álldogálunk. Így hát kézen fogtam és visszamentünk anyáékhoz. Mindenki furán nézett rám, mikor összekulcsolt ujjakkal toppantam be melléjük Harryvel együtt. Tommy örült, hiszen ő nagyon bírja Harryt, ahogy apukám is. Anya csak köszönt és furcsa pillantásokat küldött felém, de inkább nem foglalkoztam vele.

- Mrs.Shaun? Lehet, hogy ma nálam alszik El? Olyan rég találkoztunk, és van mit bepótolni. Persze, ne aggódjon anyukám és a testvérem is otthon vannak. – mondta, én pedig egyetértően bólintottam, és kiskutya szemekkel néztem anyára, és apára felváltva.

- Jaj, drágám. Mondj már igent, így is eléggé fájdalmas a költözésünk El-nek. – mondta apa. Örültem, hogy végre kiáll mellettem.

- Rendben. De hol laksz? El nem tudja itt a közlekedést, szóval nagyon vigyázz rá. – mondta anya szigorúan. Én már gyorsan ki is kaptam pár fontosabb cuccot a bőröndömből, adtam anyának és apának is egy-egy puszit. A testvéreim egy ölelést kaptak. Egy percre rá pedig Harryvel kézen fogva sétáltunk a parkoló felé.