Out of my control: 07/22/15

Kukucs😋

Itt a következő fejezet is. Bocsánt, h megint rövidebbre sikerült, de sajnos nyaralok és telefonról írom, ezért nehezebben megy. Persze nem keresem a kifogásokat. Meg egy dolog, lehetséges, hogy most több ideig nem lesz rész, mert nagyon kevés itt az internet, és nem tudom, hogy mikor tudok posztolni. Na, de menjetek és élvezzétek a részt❤️

Jó olvasást!

All the love.

xx T

"Lecsuktam a szemeim, és próbáltam nem utat engedni a szemhéjammal harcoló könnyeknek."

Harry arcomra tette óriási meleg kezét, és végig simított az arcomon. Nagyon jól esett az érintése. Nagy levegőket vettem, és nyeltem vissza könnyeim, ez most így Harry érintése alatt könnyebb procedúrának tűnt. Kinyitottam a szemem, és a zöld szempárral találtam szembe magam. Még mindig tomboltak a kérdések a fejemben, de nem akartam szegénykét fárasztani. Elsőként meg kéne tudnom, hogy mikor mehetek el ebből a kórházból. Nem mondom, hogy csúnya, csak inkább igénytelen. Néhol a falról lejött a festék, és van ahol pedig csak szimplán ízléstelen. A saját ágyamban akartam aludni, ami most valahogy úgy éreztem, sajnos még egy ideig nem fog össze jönni. Arrébb csúsztam az ágyban, és megpaskoltam az üres helyet, ezzel jelezve a göndörnek, hogy dőljön le mellém. Éreztem, hogy nem csak nekem van ré szükségem, hanem neki is rám. Kellett az illata, amitől megnyugvásra tudok lelni, és kellett a lénye, ahhoz, hogy csupán én is képes legyek létezni. Ledőlt, és felém fordult. Egymást néztük. Végig tanulmányoztam a gyönyörű arcát centiről centire. Ahogy azokhoz a világos cseresznyés rózsaszínes ajkakhoz értem, azonnal eszembe jutott az első csókunk.

„Nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam a segítséget, viszont számomra váratlan dolog történt. Mikor felhúzott, mellkasunk egymáshoz préselődött, és belenéztem a zöld íriszekbe, majdnem összerogytak a térdeim, de szerencsére Harry megtartott. Aztán megéreztem bőrömön a meleg leheletét, és már csak annyira volt időm, hogy lecsukjam a szemem. Megcsókolt.”

Az emlék megmosolyogtatott, és ezt Harry se hagyta szó nélkül.

- Min mosolyogsz? Van valami az arcomon? – kérdezte egy ijedt arckifejezés mellett. Na, erre viszont már egyenesen felnevettem. Szegénykém azt hitte, hogy koszos az arca, pedig csak magunkon mosolyogtam.

- Szívem! Csak rajtunk mosolyogtam, nyugi van. – nevettem továbbra is.

- Szóval rajtunk, mi? És mi jutott eszedbe?

- Az első csók, a mólónál. Emlékszel még? – kérdeztem reménykedve.

- Soha sem fogom elfelejteni. – szavai megmelengették szívemet, és megint vigyorogtam, de már levakarhatatlan volt a mosolyom.

- Harry! Kivel beszélgettél, mikor felkeltem? – kérdeztem kicsit félénken, hiszen nem az én dolgom, de nagyon kíváncsi vagyok.

- Liammel. Mondta, hogy visszamegy hozzánk, ha én nem megyek, mert hulla. Igen, mielőtt megkérdezed, itt aludtam az éjszaka, ahogy Liam, és Niall, és Kate is. Kate korán lelépett, mert dolgoznia kellett menni, Niall elvileg csak kajáért ment, de már egy órája elment, szóval nem tudom, mi lehet vele. Liam pedig nem aludt semmit, mert egész éjszaka a csipogó izéket bámulta, nehogy megint leálljon a szíved, szóval ő most valahol a város másik végén, az én kényelmes ágyamban alszik.

- Niall jöhetne már azzal a kajával. – nevettem fel. – Farkas éhes vagyok. Mellesleg hányadika van?

- Nyugi, Liam szülinapja itt lesz bent. Megkértem Katet, hogy csináljon neki egy kis meglepetést, amiben te is részt tudsz venni. Szóval ma este nagy bulit csapunk itt.

- Szóval ma van 29.-ke. Figyelj, megkérhetlek valamire? – csillant fel a szemem. Kérdésemre egy bólintást kaptam válaszul. – Otthon a bőröndömben van Liam ajándéka, valahogy megszerzed nekem? – pislogtam nagyokat.

- Persze. – monda, és felült. Elkezdett kotorászni a zsebében, és a végén megtalálta a keresett készüléket. A telefonja törött volt, és tudtam, hogy az is miattam van. Magammal rántottam a telefonját az autó elé. Nem akartam ezzel foglalkozni, inkább csak néztem, ahogy pötyög a képernyőn, és a füléhez emeli. Hangos sípolás jelezte, hogy a keresett személy nem vette fel. Harry megint pötyögött egy keveset, és eljátszotta a folyamatot, csak több sikerrel.

- Csá! – köszönt Harry a készülékbe. – Figyelj a másik apafej nem veszi fel, szóval neked mondom, hogy a ma esti… - megakadt a beszédben, gondolom a vonal másik végén lévő személy is elkezdett beszélni. – Jó, rendben értem. Akkor majd írok. Oké.

És ennyi volt, letette a kagylót. Mondogattam magamnak, hogy bírjam ki, most az egyszer ne menjek szegény Harry agyára, és ne kíváncsiskodjak, de valahogy megint eljárt a szám.

- Kivel beszéltél?

- Tommyval. Mivel Matt nem vette fel, ezért őt hívtam, de kiderült, hogy Liam most valamiért hozzátok ment át, és így nem akartuk elrontani a meglepetést. – magyarázott hevesen. – Figyelj El! Most elrohanok, megkeresem Niallt, mert nem válaszol, és te is éhes vagy, és én is. Rendben leszel? – kérdezte aggódóan.

- Persze menj csak. Viszont a kajával majd siessetek, mert ki fogok lyukadni. – mondtam nevetve. Egy édes gödröcskés, és vakítóan fehér mosolyt kaptam válaszul, aztán felállt az ágyamról, és a cuccai felé sétált. Amint kész lett, kaptam egy hosszú, de mégis érzelmes puszit a homlokomra, és azzal a lendülettel ki is lépett a kórtermem ajtaján.

Nem tudtam mivel üssem el az időt, így hát csak tanulmányoztam a szobát, amiben még egy ideig laknom kell. Nem egy otthonos kis hely, de a gyógyulásomig megteszi. Ahogy körbe néztem mindenen, megpillantottam a magam mellett lévő éjjeli szekrényben egy fiókot. Gondoltam megnézem, hátha van benne valami újság, vagy keresztrejtvény. Bingó. Szerencsém van. Egy Cosmopolitan, és a Harry Potter 5.-ik kötetét véltem felfedezni a fiókban, illetve a telefonomat, és mellette egy fülhallgatót. Örültem, hogy valaki gondolt rám, és az unalmas pillanataimra, és lélekben iszonyathálás voltam annak az illetőnek. Elsőként fel akartam hívni Chloét. Csalódottan nyugtáztam, hogy ki van kapcsolva. Ezek után, már csak maradt a könyvem, és a mindent megváltó zenéim.

Már elolvastam az első 4 fejezetet a könyvből, mikor egy orvos jött be a szobába. Így hát kivettem a fülhallgatót, és figyeltem az egyelőre ismeretlen személyre.

- Szia! – mosolygott kedvesen a fehér köpenyes srác. Nem lehetett nálam, maximum 5 évvel idősebb. – Dr. Árki Péter vagyok, az orvosod. Ha megkérhetlek, akkor tegeződjünk, hiszen alig van köztünk pár év. Szóval, nem tudom, hogy mit hallottál eddig a balesetedről, és, hogy pontosan mi is történt veled, de most van egy kis időm, szóval tudok a kérdéseidre válaszolni, illetve elmondani mindent, amit csak tudnod kell, vagy tudni akarsz.

- Köszönöm. – válaszoltam halkan. – Eddig annyit tudok, hogy belső vérzésem volt, és, hogy tegnap majdnem leállt a szívem.

- Igen ez így igaz. Esetleg valami kérdés, óhaj, sóhaj?

- Hát lenne, elsőként azt szeretném megtudni, hogy mikor engednek ki?

- Ezt már a barátodnak is mondtam, hogy sajnos még nem tudok biztos információt mondani, de most ahogy látom, elég jól javul az állapotod, és ebből meg ítélve 2-3 nap még biztos bent kell, hogy maradj, de utána szabad ember vagy. Persze miután kiengedtünk, utána is legalább egy hónapig vissza kell járnod heti rendszerességgel vizsgálatokra. – mondta. Engem arcon csapott, hogy mekkora szerencsém is van. Belső vérzést, és szívrohamot elég kevés ember él túl, és én mégis itt vagyok. – Esetleg még valamiben tudok segíteni?

- Most így nem jut sajnos eszembe semmi, a doktor úr, vagyis akarom mondani, mindent elmondtál, és köszönöm, tényleg nagyon hálás vagyok. – mondtam összeszűkült szemekkel.

- Ugyan Eleanor, ez a munkám. Bármi gond van, nyomd meg a nővérhívó gombot, és ha esetleg kérdés van, kérj meg valakit, hogy szóljon nekem, és utána azonnal jövök. – mondta kedvesen. – Most viszont mennem kell. – itt egy pillanatra elgondolkodott, és visszafordult hozzám. – Mi előtt elfelejtem! Holnap késő délután lesz egy vizsgálatod, de majd mindent elmondok pontosan előtte, remélem így megfelel.

- Igen, és még egyszer köszönöm. – kiáltottam utána, de már csak a csukott ajtó hallotta meg szavaimat. Megint egyedül maradtam a szobában, így hát folytattam a zenehallgatást, és az olvasást. Néha letettem a könyvet, egy-két szám erejéig, és elgondolkodtam, hogy vajon Niall, és Harry mit tökölnek ennyit a kajával. Már a könyv felénél tartottam, mikor úgy döntöttem, hogy pihenek egy kicsit, egy pár nyugtató zene segítségével. Sorban mentek, az Adele számok, és néha egy-két saját dallam is felcsendült. Szépen lassan a zenék dallamára el is sikerült aludnom.

Halk kopogás hozott vissza az életbe, gyorsan el nyámnyogtam egy „tessék”-et, és a kopogás elkövetője bejött az ajtón. Nem hittem a szememnek. Mit keres ő itt? Teljesen összezavarodtam. Mosolygós arca engem is mosolygásra késztetett. Így hát ott mosolyogtunk ketten a szobában, mint az idióták. Minden gyorsan történt, és már a nyakamba is ugrott, és csak nevettünk. Ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy hogyan kerül ide, most az a lényeg, hogy itt van. Velem.

2015. július 22., szerda

#5YearsOfOneDirection

11. Váratlan meglepetés