6. Pedig milyen szép is lehetett volna…

Sziasztok!

Szóval itt az új rész, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Csak

gyorsan szólnék, hogy most több rész lesz a héten, mert utána ki kell hagynom

egy hetet, egy túra miatt. 

Enjoy the chapter

All the love

xx

T

Sötét volt, mikor kinyitottam a szemem, és nem a nappaliban voltam. Magam mellé pillantottam. Harry édesdeden aludt mellettem. Egy ideig néztem, ahogy arca kisimult, és a göndör tincsei a szemébe hullottak. Rózsaszín ajkai szinte hívogatóak voltak. Nem tudtam ellenállni. Oda hajoltam, és hosszú, érzelmes puszit nyomtam azokra az ajkakra. Megnéztem mennyi az idő, de csalódtam, még csak fél hat van. Visszafeküdtem, és folytattam Harry bámulását. Még egy ideig ez így ment, de aztán a gyomrom óriásit korgott, és gondoltam lemegyek valami reggelit csinálni kettőnknek. Szemügyre vettem a dolgokat a hűtőben, és elgondolkodtam azon, hogy mit is csináljak ezekből a dolgokból, aztán egy zöldséges omlett mellett döntöttem. Gyorsan el is készültem, aztán elmosogattam, és töltöttem egy-egy pohárba narancslevet, és az omlettel együtt ráhelyeztem egy tálcára, és elindultam vele Harry szobája felé.

- Tudod, nagyon rossz volt nélküled ébredni. – mondta édesen.

- Tudod, én meg gondoltam segítek az életeden, és kihúzatod a bakancslistádról azt, hogy egy lánytól ágyba reggeli. – nevettem fel.

- Mit varázsoltál a tányéromra szívem? – kérdezte.

- Zöldséges omlett, és narancslé. Csak ennyire futja a csekély tartalékaitokból.

- Figyelj hercegnő. – mondta teli szájjal. – Ma találkozunk pár osztálytársunkkal, rendben?

- Persze. És hova megyünk? – kérdeztem kicsit félve.

- Csak a szokásos kávézóba ahova be szoktunk ülni, szóval ne öltözz ki, kérlek szépen. – nevetett fel, és adott egy puszit. – Na és mit álmodtál szépségem?

- Emlékeket. –mondta halkan.

- Milyen emlékeket?

- Azt, amikor megalapítottuk a még mindig névtelen bandánkat, mikor Chloé beverte a fejét. Emlékszel még? – kérdeztem egy halvány mosollyal küszködve.

- Persze, hogy emlékszem. Akkor kértél meg először, hogy aludjak veled. Bennem ez örökké meg lesz, ez az emlék. – mondta, és habzsolt tovább. Mondandóján elmosolyodtam, és én is ettem tovább.

Reggeli után elmosogattam, és utána elkezdtem készülni a „találkozóra”. Igazából csak egy póló, meg egy sort volt nálam, szóval nem volt min gondolkodnom. Táskámból kivettem a neszesszerem, és kutattam a fogkefém, és a sminkjeim után. Fogmosás után feltettem, egy alap sminket, de azért annál egy kicsit többet, és lelibegtem a lépcsőn Harryt keresve. Ott áll a telefonját nyomogatva a lépcső előtt, mikor meglátott elmosolyodott, és közelebb jött.

- Gyönyörű vagy! – mondta, és én azzal a mozdulattal a nyakába ugrottam. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és így csimpaszkodtam rajta. Kínzott az a távolság ami ajkaink közt volt, ezért elkezdtem csökkenteni. Már épp, hogy egy tollpihe is befért volna közénk, mikor hátrébb húzta a fejét. Ezen meglepődtem, de megláttam a játékosan csillogó zöld szemeit, tudtam már, hogy mi a helyzet. Két tenyerem közé helyeztem csinos kis pofikáját, és ajkaim az övéire tapasztottam. Nem csókolt vissza. Leugrottam róla, és vérig sértve sétáltam az ajtó felé. Elkapta a karomat, és visszahúzott. Mosolyogtam volna, de nem engedhetem, hogy nyerjen.

- Komolyan két percig is épp, hogy harcoltál értem. Ezek szerint valami bajod van velem, igaz? – kérdezte és felszegte az orrát.

- Mr.Styles tudja, ha a barátja nem viszonozza csókját, akkor ezt vehetjük annak is, hogy nem is érdeklődik irántam. – mondtam kicsit mélyebb hangszínre váltva. Felnéztem rá, de hiba volt, mert, ahogy mindig most is elvesztem a tekintetében. Mire észbe kaptam, már hajolt is felém és egy gyengés csókot lehelt ajkaimra. El akart húzódni, de nem engedtem. Beletúrtam a göndör fürtök közé, ő pedig arcomat cirógatta, nagy meleg kezeivel.
- Szív-v-em… - szakította meg csókunkat. Láttam, hogy kipirult az arca, az enyém se nézhetett ki másképp. – Mennünk kell, mert el fogunk késni, nem mintha nem lennénk most is elkésve, csak szóval… Érted. – elnevettem magam ügyetlenségén, és adtam egy cuppanós puszit az arcára, amíg a cipőjével bajlódott. Kimentem, és magamba szívtam a reggeli csípősen hideg, de kellemes levegőt. Harry bezárta az ajtót, és indulhattunk is.

Kocsival mentünk, mert a göndör állítása szerint elég messze van ez a kávézó. Körülbelül tíz perce utazhattunk már, mikor azon kezdtem el agyalni, hogy mi lesz, ha nem kedvelnek? Muszáj jóba lennem velük, hiszen Harry barátai. Biztos aranyosak… Remélem, hogy azok.

- Itt vagyunk. – sóhajtott fel Harry és behúzta a kéziféket. – Izgulsz?

- Nem, csak nem tudom, hogy mire számítsak, mert egy szót se szóltál róluk. – mondtam kissé csalódottan. Harry mellém jött és átkarolt, és elindultunk a velünk szemben álló épület ajtaja felé. Harry az ajtó előtt megállt, és megölelt. Aranyos volt, de nem tudtam mire vélni tettét. Kézen fogva magával rántott, egy kicsit felszisszentem, de nem vette észre. Egyre beljebb haladtunk az asztal sorok között. Harry időközben köszöntgetett pár embernek.

- Hazz! – üvöltött valaki a hátunk mögül. Megfordultunk, és a hang irányába vettük az irányt.

- Srácok! – sóhajtott egy nagyot. – Ő itt Eleanor. – mosolyodott el.

- Sziasztok. – köszöntem egy halvány mosollyal. Feltűnő volt, hogy csak egy lány van a társaságban és a másik három ember pedig fiú. Kicsit zavarba jöttem, mert mindenki rajtam legeltette tekintetét.

- A híres Lilly Eleanor Shaun. – mondta a lány kedvesen. – Tudod, drágám, már nem is nagyon tudsz ujjat mondani, mert szerintem jobban ismerünk, mint te saját magadat.

- És te pedig? – kérdeztem drámaian elhúzva a mondatot.

- Én pedig Kata vagyok. – adott két puszit. Megmosolyogtam, hogy milyen közvetlen. A többiek is felálltak.

- Niall. – mutatkozott be a szőke, kék szemű fiú.

- Luke. –őt kicsit könnyebb volt megjegyezni, mert haján látszott, hogy festett szőke, és a borzalmas név memóriámnak segít ha kapok az illető látszatából, egy kis segítséget.

- Toby. – mondta mosolyogva a harmadik srác. Őt is viszonylag könnyen meg fogom jegyezni, hiszen van egy piercing az orrában. A bemutatkozás után Harry betessékelt Niall mellé.

- Várjatok, csak egy pillanatra. – eszméltem fel a gondolataim közül. – Nem úgy tűnik nekem, mintha ti olyan nagyon magyarok lennétek… Ezt úgy értem, hogy Kat…Katte… - a lány félbe szakított.

- Szólíts csak Katenek. – mondta nyelvbotlásomat látván. Én csak elvörösödtem és folytattam mondandómat.

- Szóval csak Katenek, van magyar neve, de most már ebben is kételkedek. – nevettem fel kínosan. Mindenki értetlenül nézett rám.

- Hazz, te nem mondtad neki a sulit? – kérdezte röhögve Luke, azt hiszem.

- A francba, tényleg erről még nem beszéltünk. – fordult felém. Én csak enyhén dühös pillantásokat küldtem felé, de nem zavartatva magát bele kezdett. – Szóval, ez nem egy normál gimnázium. Mondjuk inkább nemzetközi iskolának, mert igazából, szinte mindent angolul tanulunk, kivéve ugye a magyart, meg a tesit. Lényegében ez egy angol nyelvű alternatív iskola.

- Mi a neve? – kérdeztem nyugodtan.

- Simán csak British School. – válaszolt Kate.

- Tudod El, itt ugyanúgy tanulunk, legalábbis azt a tantervet követik, mint kint az Egyesült Királyságban. Pontosan ugyan olyan, kivéve, hogy tanulunk magyar nyelvtan, meg irodalmat is mellé. – mondta Toby, végig a plafont méregetve, mintha csak arra várna, hogy beszakadjon. Elgondolkodtam ezen az iskolán. Nem is lehet ilyen rossz, akkor. Vajon Tommy tudja? És ezt anyáék nem akarták volna velem közölni?, talán akkor nem féltem volna ennyire ideköltözni.

- El, jól vagy? Hahó! – lengette előttem a kezét Niall. – Eleanor!

- Bocsánat. – erőletettem egy mosolyt. – Csak elgondolkodtam.

- És pontosan min is? Körülbelül öt percen keresztül az asztal közepét bámultad. – mondta Kate nevetve.

- Csak ezen az egész új iskolán. Fura. – mondtam komoran. Harry erős karját átvezette a hátam mögött, és megsimogatta a gerincem. Rettentően szükségem volt most erre, és ő tudta. – Na, szóval, nem én vagyok a téma. Meséljetek, ti mégis, hogy kerültetek ebbe a városba? – mindenki fészkelődni kezdett a kérdés hallatán, fogalmam sincs, hogy milyen okból kifolyólag. Körbe néztem, és láttam, hogy egymást szuggerálják pillantásaikkal beszédre. Végül Niall szólalt meg.

- Én Írországból jöttem ide, körülbelül Hazz előtt 1 hónappal. Szeptemberben töltöm a tizenkilencet. A bátyám és apukám vállalkozása miatt jöttünk ide, és a suli után végre itt hagyhatom ezt az országot. – mondta, a végét felhőtlen boldogsággal.

- Tudod El, én ugyanazt éltem át, mint te most, csak annyi különbséggel, hogy neked itt van Harry. 2009-óta vagyok ebben a rohadt városban, apukám miatt. Nem szeretek róla beszélni, de az, akit az apukámnak hittem egy gyilkos lett. Egy tanúvédelmi program miatt költöztünk először ide, aztán anya úgy gondolta, hogy maradjunk itt, mert biztonságosabb. Elvileg érettségi után én is elhúzhatnék, de nem tehetem meg azt anyukámmal, hogy itt hagyom a kisöcsémmel. – mondta végig fapofával Kate. Nem tudtam, hogy rá merjek-e kérdezni, hogy mi is történt pontosan, de Harry megelőzött.

- Majd ha készen áll el fogja mondani. Még nekünk se mondott szinte semmit. – suttogta a fülembe az információt. Mielőtt elhajolt adott egy puszit.

- Luke, Toby? – néztem rájuk kérdőn.

- Szóval… Budapesten születtem, viszont oviba már kint jártam Sydneyben. Mikor kijártam az ovit, akkor átköltöztünk Glasgowba, aztán visszajöttünk ide, mert anyukámnak ahhoz volt kedve. – nevetett kínosan. – És igen, én is elmegyek érettségi u… - nem tudta be fejezni, mert Toby felkiáltott.

- MEGVAN!

- Jézusom, a frászt hozod rám, ülj már le. – dirigált Luke. – Várj csak, mi van meg?

- Tudom, hogy honnan olyan ismerős El. Már mikor hallottam a neved, akkor olyan ismerős volt, de most, hogy arcot is kötök a névhez, eszembe jutott. Te vagy az a lány aki elsőben megírta a tavaszi fesztiválhoz az összes dalt, és ha jól tudom Amber is benne volt a társaságotokban, meg te írtad azt a számot… Nem jut most eszembe a címe, csak annyi, hogy ”I want you to hit the pedal, heavy metal, show me you care.”

- Rock Me. – mondta Harry. Kicsit megijedtem, hogy honnan tud róla. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, folytatta.

- És a másik? Azt hiszem, hogy az a címe, hogy Where do you belong…

- Don’t forget where do you belong. – javítottam ki. – De várj egy kicsit. Te ezeket mind honnan tudod, hiszen ezt a két számot, ahogy a többit is csak magunknak csináltuk, és egyszer vettük fel őket USB-re. Mondj el mindent… Tényleg mindent. – néztem rá szinte fenyegetően.

- Hát egy évfolyamra jártunk másfél évig, még elsőben. Amber pedig a szomszédom volt, amíg Seafordban laktunk, és vele viszonylag jóban voltam. A dalokat pedig egy csomó helyen lehetett hallani. Amber oda adta egyszer a CD-t, és mondta, hogy ne másoljam le, és nem is tettem, de elvileg más megtette, és fent van Youtube-on is. – szegénybe megint belefojtották a szót.

- Hogy mi van? – kérdezte idegesen Harry. Nagyon nem szerette volna, ha ezeket mások is hallják, fél a nyilvánosságtól. Megértem, hogy így érez.

Toby a zsebéből előhúzta a telefonját, és elkezdett őrülten pötyögni, rá alig fél percre felcsendült a szívemnek kedves Rock Me… Nagyon megijedtem, ha ez fent van, akkor a többi is, és hány utálkozónk lehet… Erről eddig miért nem tudta? Vajon Chloé, vagy Liam tudta? Na és Mark? Vagy a banda bármelyik tagja? Éreztem, hogy megint kezdődik. Nem a táborban volt az utolsó pánikrohamom. Amikor ott először volt az erdőben, akkor még nem tudtam, de mikor tábor után pár héttel Matt szétverve jött haza, mert összeverekedett a haverjaival, akkor is volt. Nem tudom, hogy pontosan ez, hogy is van. Annyit tudok, hogy az információ zuhatag váltja ki, és a csalódottság. Amikor Harry még nem költözött el, addig egész jól megvoltam, csupán kétszer vagy talán háromszor volt abban az időszakban. Mikor viszont már nem lakott a szomszéd városban, még ha nem is mondtam neki, Chloé, és Liam is tudta, hogy heti, sőt néha napi rendszerességgel jöttek elő ezek a rohamok. A legdurvábbnál majdnem öncsonkítást hajtottam végre, de szerencsémre Tommy meghallotta, hogy megbotlok a lépcsőn és elesek. Pedig már nagyon közel volt a konyha. Olyan is előfordult, hogy mivel anyáék erről nem tudhattak, írtam annyit, amennyit tudtam Li-nek vagy Chloénak, és igaz ezek általában betűk voltak, de ők tudták, és jöttek, vagy ha nem tudtak, akkor szóltak a testvéreimnek. Matt és Tommy is mindig segítettek, és nem mondták el anyáéknak. És ez az érzés most egyre erősebben tört bennem elő. Az utóbbi egy-két hónapban tudtam kezelni, ez viszont más volt. Muszáj volt tudatnom valakivel, aki nem Harry. Próbáltam kerülni a feltűnést, de ez nehezen ment, mert a légzésem iszonyatosan felgyorsult.

- Harry engedj ki! Mindjárt jövök. – mondtam, megpróbáltam mosolyogni, és nyugodt maradni. Kiengedett, de a kezem megfogta, jelezve, hogy velem jön. Ezt nem engedhettem, nem akartam, hogy így lásson. – Nyugi, csak telefonálok egyet, meg amúgy is kell pisilnem.

- Kate elkísér. – úgy mondta, mintha nem akarna vitát nyitni, de nem, egyedül kell lennem.

- Harry, csak telefonálok. – simítottam meg a karját. Nem tudom, hogy sikerült lenyugodnom, de nagyon el akartam onnan menni, és egyedül lenni. Elkértem a telefonját, és egy bocsánatkérő pillantással a hátamon indultam el onnan. Időközben megpróbáltam FaceTime-on hívni Chloét, de nem vette fel. Liammel több szerencsém volt. Még ugyan nem csatlakozott a hívás, de nekem, ahogy beértem egy eldugottabb részére a kávézónak a könnyeim patakokban folytak le arcomról. Már pár perce várakoztam, mire meghallottam az ismerősen csengő hangot a telefonból, és láttam a hang tulajdonosát a képernyőn. Szegény Liam igen csak meglepődött, mert egy pillanatra totálisan sokkos pillantással nézett rám.

- Ellie, szívem. Mi történt? Összevesztetek? – kérdezte lágy hangon. Megpróbáltam válaszolni, de képtelen voltam, lélegzetvételem egyre szaporább lett, és a könnyeim is sűrűbben folytak hangtalanul végig a nyakam irányába. – Ellie, megint roham, ugye? Csak mozgasd a fejed, ha így van. – bólogattam, mire ő felpattant a telefonnal a kezében, és lement a lépcsőn. A sós függöny mögül nem sokat láttam, de kivettem Mark alakját, ahogy a kanapén ül, és videojátékozik. Chloé az egyik fotelben betakarva aludt.

- Mark! – szólt rá Liam. – Hogy hívják azokat az embereket, akik Harry barátai kint Budapesten? Gyorsan mond… - amint meghallottam ki akartam nyomni Liamet. Nem teheti meg ezt velem, direkt jöttem el a társaságból, Harry elől.

- Liam, kérlek ne. Nem akarom, hogy tudja. Nem akarom. – nyögtem ki nehezen a szavakat.

- Hercegnő. Muszáj lesz valakinek segítenie neked. Egyáltalán hol vagy? – körülnéztem, és a helyiségből kivettem, hogy kijöttem a hátsó ajtón, és egy sikátorban kötöttem ki. Ott ültem az aszfalton a halántékomat, a hideg kőfalnak döntve. – El! Ellie! Hallasz? Jól vagy? Válaszolj!

- Hallak. De nem tudhatja érted? Nem akarom, hogy gyengének higgyen. Nem lehet. – nehezen, lassan, és halkan mondtam ki mindent. Láttam, hogy a készülékkel a kezében oda sétál, a Mark mellett alvó Chloéhoz, és felébreszti.

- Mi van? – kérdezte nyűgösen.

- El az. Pánikrohama van, de durván. – ahogy kimondta, Chloé kikapta a telefont a fiú kezéből, és rám nézett.

- Jaj, Ellie, drágám. Semmi baj. Figyelj a hangomra, rendben? Csak a hangomra koncentrálj. Minden rendben lesz, csak túl sok új embert ismertél meg, és ez túl sok neked együtt a költözéssel. Minden rendben lesz. Figyelj, tedd a térdeidhez a telefont, és tedd a csuklóid valami hideghez, de közben koncentrálj a hangomra. – lágyan csengtek barátnőm kedves és aggódó szavai. Próbáltam koncentrálni, miközben ő folytonosan beszélt. Elkezdett mesélni dolgokat. A történetek értelmére nem tudtam figyelni, hiszen a hangra is nehezemre esett. Ez most valami borzalmas volt. Ilyen még mintha nem is lett volna. Maró fájdalmat éreztem a mellkasomban, és hányingerem is volt. Remegtem, és tűzforróra melegedett az egész testem. Ez nekem nem ment, ehhez nincs elég kontrolálásom. Ez túl sok. Ezt lehetetlen kontrol alá terelni.

- Nem megy Chlo… Nem tudom… - mondtam és a hangom megremegett. Láttam Liam, és Chloé ijedt arcát a képernyőn, de ezután már semmit. A sötétség szinte már éreztette velem, hogy ott van. Nem éreztem semmit, csak a fájdalmat a tüdőmben, és a fejemben csapkodó villámokat. Azt hiszem elájultam, de nem vagyok benne biztos. Mikor felkeltem, már semmi reményét nem éreztem annak, hogy ezt épp bőrrel megúszom. A tudatom üvöltött, kétségbeesetten, hogy ebből elég lesz, de a testem most valami más irányította. Csak haladtam előre, ki a sikátorból. Csatorna bűz járta át lélegző szerveim, és éreztem, ahogy a nap előbújik, és bőrömre támad a csiklandozós sugaraival. Én csak mentem előre, de nagyon nem akartam. A fájdalom, nem akart múlni a mellkasomból, se a fejemből.
Megláttam egy úttestet, és a kávézó bejáratát. Szememmel Harry kocsiját kerestem, és mikor meglett elindultam felé. El akartam bújni, és ez most a kocsi mögött akaródzott megvalósulni. Már fél úton jártam, mikor körülnéztem, semmi nem jött, de hiba volt lelépnem a padkáról, mert azon nyomban a térdeim felmondták a szolgálatot. Összecsuklottam, és az útra estem, de persze az én szerencsémmel ez mind nem volt elég. Hallottam egy nagy puffanást, és megéreztem, hogy a levegőbe repülök, az utolsó gondolatom az volt, hogy miért is nem a jó irányba néztem, hülye közlekedés. Ahogy puffantam az aszfalton, kezeimet végig vezettem a hasamon, és éreztem a meleg és ragacsos folyadékot, ahogy folyik végig a testemen. Ilyenkor kellene annak jönnie, hogy lepereg előttem az egész életem, de nem történt semmi. Egy ideig, még hallottam a hangokat is, de később, már csak én és a sötétség maradtunk, kettesben.