15. Szia, szerelmem.

Na sziasztok pupákok!

Holnap (vagyis ma) el utazom egy rettenetes helyre! Egy táborba amiben már tanulnom kell >.<. Őszintén, semmi kedvem hozzá. Viszont nektek gondoltam azért okozok egy kis örömöt azzal, hogy korábban teszem fel az új fejezetet. Nem a leghosszabb alkotásom, de nekem tetszik:3

Na jó olvasást.

All the love

xx T

Remegő kézzel tettem le a készüléket magam elé. Azt mondta, hogy elköltözünk, együtt, ketten, vissza Angliába. Felpattantam, és elindultam Tommy szobája felé. Mikor felálltam, egy kicsit megszédültem, de egy pillanat alatt kitisztult a fejem. Ahogy csak tudtam, loholtam Tommyhoz. Kopogás nélkül nyitottam be az ajtón, és sajnálatomra nem volt a szobában. A nappali irányába vettem az irányt, hogy anyáéknak számoljak be a történtekről. Apa tévét nézett Mattel, anya a konyhába pakolt, és Tommy még mindig sehol.

- Hol van Tommy? – kérdeztem egy levakarhatatlan mosoly keretében.

- Telefonál a barátnőjével. – válaszolt apa.

- Téged meg mi lelt? – kérdezte furán Matt.

- Ezt, hogy érted?

- Konkrétan hallom a szívverésed és gyanúsan mosolyogsz. – mondta mit sem sejtően.

- Tudod Matt, veled ellentétben én visszaköltözök Seafordba, Tommyval és Harryvel. – mondtam fülig érő szájjal.

- Hogy mi? – fakadt ki apa, és bátyám egyszerre.

- Harry is visszajön velünk. – mondtam egyszerűen, aztán vettem egy nagy levegőt, és felkészültem a még ennél is nagyobb hír bejelentésére. – Szeretnénk egybe költözni. Persze Tommy is velünk lakna, csak szeretném, hogy Harry is velünk legyen, és nem elég, ha a szomszédba költözik.

Nem tudtam, hogy mire számítsak, de erre nem számítottam. Mindig is olyan kép volt a fejembe a szüleimről, hogy mindent megpróbálnak nekem megoldani és a testvéreimnek is, a mi boldogságunk érdekében. Most viszont láttam apa szemében egy olyan dolgot, amit soha nem fogok elfelejteni. Ez pedig a csalódottság volt. Azt várták, hogy itt maradok. Mikor is viszont kimondtam az összeköltözést, anya berohant a konyhából, és azonnal elkezdte, szinte ordibálva, hogy ez már pedig nem fog megtörténni, mármint az összeköltözés. Könnyek gyűltek a szememben anya minden szava hallatán. Tényleg elhordott mindennek, én pedig már szégyelltem magam a miatt is, hogy élek.

Hirtelen becsapódott a bejárati ajtó, és Tommy lépett be a kellemesnek nem nevezhető hangulatba.

- Mi történt? – kérdezte összeráncolt homlokkal.

- Megyünk Seafordba. – mondtam könnyes szemmel, és kifutottam a helyiségből. Kitapogattam a telefonom a zsebembe, és készen álltam utamra. Felvettem egy farmerdzsekit, belebújtam a vászoncipőmbe, megfogtam egy kulcscsomót, és kiléptem a szabadba. Tárcsáztam Harryt, aki azonnal válaszolt hívásomra.

- Mond hercegnő! – hallottam a hangján, hogy mosolyog, ettől még jobban összeszorult a szívem, és könnybe lábadt a szemem.

- Gyere értem, kérlek. – mondtam már szinte bömbölve.

- Otthon vagy?

- Igen.

- Megyek! – és letette. Kicsit arrébb sétáltam, hogy anyáék ne vegyenek észre az ablakból.

Harry nagyon gyorsan ideért. Beültem a kocsiba, szemem már vörös volt és bedagadt. Harry áthajolt a sebváltó fölött, és átölelt. Nagyon jól esett, erre most tényleg szükségem volt. Gyengéd puszikat is ajándékozott, amiket arcomon szétszórva kaptam.

- Harry? – néztem rá, még mindig könnyes tekintettel.

- Tessék? – mosolygott elbűvölően.

- Aludhatok ma nálad, kérlek?

- Persze, de anyukád elengedett?- nézett rám kicsit már szigorúbban.

- 18 éves vagyok a fenébe is, tudok dönteni! – fakadtam ki. Kicsit megijeszthettem, mert hátrébb húzódott.

- Most, vagy majd otthon meséled el mi dúlt fel ennyire? – kérdezte ártatlanul.

- Majd inkább nálad. – mondtam és becsatoltam a biztonsági övemet.

Már pár perce az utakon gurultunk, mikor nálam ténylegesen elszakadt a cérna. Csak úgy hirtelen elkezdtem potyogtatni a könnyeimet, és a légzésem is nehezebbé vált. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat.

- Nyugi El, minden rendben lesz. Ígérem. – mondta leplezett nyugodtsággal.

- Nem Harry, ez most nem olyan könnyű. Nem költözhetünk egybe, érted? Anya konkrétan szidott, hogy miért születtem meg, mikor elmondtam nekik. – ráemeltem tekintetem, és az övét kerestem. Csak egy értetlen arcot láttam. Egy perc néma csend után, leparkolt, és leállította a motort a házuk előtt. Felém fordult és azokat a smaragdzöld szemeit belefúrta a tekintetembe.

- Semmi baj nem lesz, ígérem. Tudod, nem azért jelentkeztem az X-faktorba, mert annyira szeretnék, hanem miattad jelentkeztem. – közelebb hajolt, de egy bizonyos távolságot még tartott. Belenéztem a szemeibe, és én viszont már képtelen voltam tartani azt a csekély távolságot, így hát ajkaimat az övéire tapasztottam.

...

 Kezdtem ideges lenni, hiszen így is két és fél óra késéssel szálltunk le és most még a csomagok se jönnek a szalagon. Annyira boldog voltam, hogy végre itt lehetek az otthonomban, abban az országban, amit annyira imádok. Senkinek nem szóltunk, hogy jövünk, kivéve Tommy barátnőjének, de neki is a lelkére kötöttük, hogy ne mondja el senkinek, mert meglepetést szeretnénk. 

Végre elindult a szalag és a csomagjaink hála az égnek az elsők között voltak. Gyorsan összeszedtünk mindent, és kimentünk a reptér elé. Kabátos idő volt, nem lehetett több 17 foknál. Fogtunk egy taxit, és irányba vettük az új lakhelyünket. Harryék régi házát. Mivel megtartották, így pár napot ott fogunk tölteni, amíg be nem tudunk költözni a saját kis lakásunkba. Elrizsáztuk Harryel a szüleimnek, hogy már felnőtt vagyok, és vannak jogaim, ezáltal megengedték, hogy egybe költözzünk, azzal a feltétellel persze, hogy saját új helyen fogunk lakni, és nem Harryéknél, ha tényleg a saját lábamra szándékozok állni. Mivel anyagilag egy nulla vagyok, ezért anyáék kisegítenek, de érettség után már én is szolgálatba szeretnék állni. Apropó Harry. Ő majd 10 nap múlva jön utánunk, mert be kell fejeznie az első negyedét ott a sulinak.
Abban a másfél, majdnem két hónapban, mikor még Budapesten kellett, hogy maradjunk, Harry már eljött Londonba az X-faktor első meghallgatására. Vele akartam jönni csak anyáék felesleges pénz kidobásnak látták a dolgot. Nagyon jól ment neki, és tovább is jutott. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megtette ezt a lépést, és most már nem is csak miattam csinálja, hanem saját maga miatt is, hisz beleszeretett az éneklésbe, még jobban, persze ha az egyáltalán lehetséges.

- Itt is lennénk. 21 fontot kérnék. –szólt egyszer csak a sofőr és megállt egy ismerős fehéres-sárgás ház előtt. Elővettem a pénztárcámat, míg Tommy kiszállt és kipakolta a bőröndjeinket. Odaadtam a férfinak a pénzt, és én is kiszálltam. Elléptem a kocsitól, ami elhajtott, és én csak tovább álltam ott gyönyörködve az emlékekbe. Ahogy abbahagytam a nosztalgiázást, befelé vettük az irányt.

A terv az volt, hogy én átugrom Chloéhoz, ahogy lepakoltunk a házban és Tommy pedig megy a barátnőjéhez. Ahogy beléptünk a házba, megcsapott az állott bútor szag. Körbenézve, nem is volt olyan rossz állapotba, mint gondoltam, hogy majd lesz. Valószínűleg majd csak portalanítanom kell. Beljebb vittük a cuccainkat és Tommyn már láttam az izgatottságot, hogy had szaladjon a barátnőjéhez, akinek mellesleg mindig elfelejtem a nevét. Valami Briana, vagy Diana, őszintén szólva halványlila gőzöm sincsen róla.

- Mehetünk? – sóhajtottam, és felkaptam az imént letett táskámat.

- Még jó hogy. – nevetett fel. Láttam rajta, hogy rettenetesen izgatott. Kiléptünk az ajtón, és Tommyt szélnek ereszetettem.

- Figyelj! Menj csak, és akkor majd beszélünk. Ugye van nálad telefon? – kérdeztem szigorúan.

- Te is tudod, hogy mindig van. Lehet, hogy ott alszom, ha nem gond. – mondta. Kicsit sunyinak éreztem a kijelentését, de csak mosolyogva bólogattam jelezve, hogy benne vagyok.

- Igazából, akkor én is ott alszom valakinél, szóval azért majd beszéljünk, de akkor holnap találkozunk. – mondtam és közelebb léptem hozzá, hogy megölelhessem. Ahogy kiszakadtunk egymás ölelő tartásából, ő már szinte futva közelített a lány háza felé. Én magam is elindultam barátnőm háza felé. Az út körülbelül 10 perc sétálva, így gondoltam, addig hallgatok egy kis zenét. Már lement egy szám, mikor is a telefonom rezgését éreztem a farzsebemből. Liam volt az, aki keresett, ráadásul Face Timon. Az viszont nem lenne vicces, hiszen ha meglátja, hogy hol sétálok, akkor felismeri és oda a meglepetés. Hirtelen kipattant a fejemből az ötlet, hogy majd szimplán bekamuzom, hogy buszon vagyok és gáz lenne selfie tartásban tartani a telefonom.

- Szia! – köszöntem mosolyogva.

- Ellie, tiszta fekete vagy. – hallottam a hangján, hogy kicsit meglepődött.

- Igen, bocsi buszon vagyok, és hát tudod, mi következik ebből. – húztam el a szám.

- Mindegy is. Gondoltuk felhívunk. – nevetett fel.

- Felhívtok? Chloé is ott van? – kérdeztem meglepetten.

- Igen, ő is, és még páran. Gondoltuk tartunk egy kisebb összejövetelt nálam. – ahogy meghallottam azt, hogy nálam megálltam. Ezek szerint mindannyian Liaméknél vannak, ami azt jelenti, hogy nekem vissza kell fordulnom. Magamban elsuttogtam egy „A francba is”-t remélve, hogy nem hallják meg, hát tévedtem.

- Mi a baj? – hallottam Mark hangját.

- Mark? Te, hogy-hogy ott? – lepődtem meg.

- Gondoltam ideje kicsit visszarázódni, és foglalkozni a szociális életemmel is, nem csak a munkámmal. – nevetett fel. Nagyon örülök, hogy vele is találkozhatok végre. Már csak nem ott voltam, és még Liamék a vonalba voltak, mikor a telefonom egy másik bejövő hívást is jelzett. Harry képe villogott a képernyőmön.

- Skacok! Mindjárt visszahívlak titeket, csak le kell jelentkeznem. – daráltam le és vettem fel közben Harryt, aki szintén Face Timeolni szándékozott velem. Nála már felfedtem az arcomat.

- Hercegnő! Minden rendben? – mosolygott bele a kamerába.

- Igen, épp most sétálok Liamékhez. És ott is minden oké?

- A legnagyobb rendben, na, figyelj csak leellenőriztem, hogy vannak-e életfunkcióid, szóval nem is zavarlak. – ahogy kimondta nevethetnékem támadt, de csak egy mosolyt mutattam ki.

- Hiányzol Harry. – mondtam egyszerűen.

- Te is nekem Ellie. Nagyon szeretlek, remélem, tudod. – beleborzongtam szavaiba.

- Szeretlek, de sajnos ki foglak nyomni, mert megérkeztem és bent vár rám egy csapat idióta. – nevettem fel.

- Milyen igaz. – nevetett velem. – Majd azért hívj. Szia, szerelmem.

- Szia, Harry. – mondtam, és rányomtam a piros gombra.

A telefonomat eltettem a táskámba, és egy nagy levegő vétel után, megnyomtam a csengőt.

PS.: A facebook csoporthoz itt tudtok csatlakozni --> FACEBOOK CSOPORTÉRT KATT IDE

Mindenkit megkérnék, hogy írja le a véleményét, vagy az elképzelt folytatást kommentben.